Két új projektum a szórványban

Exkluzív interjú dr. Pásztor Bálinttal – Nagykikindán és Temerinben fejlesztik a művelődési életet – A VMSZ a józan ész és az önállóság megtartása nyomán politizál

Csütörtökön Budapesten, a karmelita kolostorban fogadta – mindössze néhány nappal a találkozó kezdeményezését követően – dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Az első információkból tudni lehetett, hogy a megbeszélés során az aktuális szerbiai társadalmi-politikai helyzetet, a VMSZ álláspontjait, valamint a gazdaságfejlesztési program részleteit is megvitatták. Pénteken a VMSZ elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy két új projektum megvalósításában is megállapodott a miniszterelnökkel, ami manapság, az ukrajnai háború árnyékában, az uniós pénzek visszatartása idején, amikor a magyar kormányzat számos nehézséggel küzd meg, igenis nagy eredménynek és támogatásnak számít. A jelen nem a vadonatúj beruházásokról szól, mégis megértésre találtak a vajdasági magyar kezdeményezések. Mint a Magyar Szónak elmondta, két helyi, de a jelentőségénél fogva helyi jellegén jócskán túlmutató projektumról van szó, melyek hamarosan kezdetüket veszik, s a megvalósítás is gyors lesz. Az egyik a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület székházának megvásárlására, a másik a Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete székházának felújítására vonatkozik – tudtuk meg. Mint mondta, mindkét projektum a szórványt érinti, ezzel is bizonyítva, hogy a szórvány megmaradásáért folytatott harc fontos, méltányolni kell mindig.

– Két olyan projektumról van szó, amelyek a szórványmagyarság számára fontosak, úgy gondolom, hogy mindkettő túlmutat a lokális jelentőségen, de ugyanakkor azt a fontos üzenetet hordozza magában, hogy Magyarország kormánya, a VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács is méltányolja a szórvány magyarságának a küzdelmeit. A szórványban mindig nehezebb volt, most is nehezebb, ezért igyekszünk ezeket a projekteket felkarolni. A javaslatra a miniszterelnök is rögtön azt mondta a beszélgetés során, hogy elfogadja, véghez kell vinni a terveket – számolt be Pásztor Bálint.

–  A nagykikindai projektum esetében voltaképpen a Miasszonyunk Iskolanővérek rendházát vásároljuk meg: innen is, de a közeljövőben Magyarországról is kivonulnak, ezért árulják ezt az ingatlant. A nagykikindaiak tudják, egy fontos épülete ez az ottani katolikus közösségnek, az ottani magyarságnak. Magyarországi kormányzati támogatásból ezt az ingatlant meg tudjuk vásárolni, és az Egység Művelődési Egyesület ezáltal nyolc évtized után saját ingatlanba költözhet, jelenleg ugyanis önkormányzati bérleményt használ, tagjai ott fejtik ki tevékenységüket. Az új ingatlan alkalmas lesz arra, hogy kültéri, beltéri programokat, rendezvényeket, színházi előadásokat, ünnepségeket, koncerteket lehessen tartani, tehát a nagykikindai meg az észak-bánáti közösségünknek az egyik fontos bástyája lesz – magyarázta a pártelnök.

A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete székházában az iparos testület 1888 óta működik megszakítás nélkül.

– Nagyjából ezer négyzetméteres telken van ez az épület Temerin központjában, a 90-es évek eleje óta ott semmiféle felújítás nem ment végbe. A temerini civil szervezeteknek is felújított otthona lehet az iparosok és vállalkozók egyesülete mellett. A projektum magába foglalja a tetőszerkezet cseréjét, a helyiségek adaptálását és az egyéb olyan munkálatokat, amelyek egy több évtizedet követő felújításnál előtérbe szoktak kerülni, és fontosak ahhoz, hogy ez az épület a következő évtizedekben is szolgálni tudja az ottani magyarságot – szögezte le.

A gazdaságfejlesztési terv egyéb aspektusairól szólva Pásztor Bálint közölte, csupán tavaly csaknem 21 millió eurónyi értékben tudtak 1811 pályázót támogatni. Tájékoztatta a miniszterelnököt arról, hogy a második gazdaságfejlesztési terv már készül 88 szakember bevonásával. Az egyetemi tanárok és mindenki más a fölkért szakértők közül örömmel vállalta ezt a munkát. Elmondta, arra fektetnek most külön hangsúlyt, hogy a jelenleg külföldön élőket hazahívják, de természetesen azoknak a támogatása is lényeges, akik az elmúlt évtizedekben is itthon voltak, és ma is itthon próbáltak és próbálnak boldogulni. Keresik annak a módozatait is, hogyan tudna ez a gazdaságfejlesztési terv azoknak is konkrét hasznot hozni, akik nem vállalkozók, nem mezőgazdasági termelők, és falusi házat sem szeretnének vásárolni.

A középiskolai kollégiumi hálózat bővítése is prioritás – mutatott rá. A napokban a tartományi szerepvállalásnak köszönhetően elkezdődtek a Kosztolányi Dezső Gimnázium Kollégiumának  építési előkészületei, a tartományi támogatás is meglett mindehhez, de folyamatban van a Bolyai Gimnázium Kollégiumának fejlesztése is. Ezek olyan fejlesztések, amelyeket itthoni forrásokból valósítanak meg – húzta alá –, innen is látszik, hogy nincs igazuk azoknak, akik azt állítják: az összes nemzetpolitikai célt magyarországi kormányzati pénzből valósítják meg, szerbiai forrás nélkül.

Dr. Pásztor Bálint az aktuálpolitikai témákra kitérve lapunknak elmondta: az elmúlt hónapokban, a szerbiai belpolitikai válság idején a VMSZ a normalitás, a józan ész, a párbeszéd értékeit képviselte, mindenekfelett pedig a vajdasági magyar közösség érdekeit tartotta szem előtt.

– Megőriztük az önállóságunkat, de a legitim szerb erőkkel együttműködünk a továbbiakban is, hiszen ez a szerb–magyar együttműködés az elmúlt, most már több mint tíz esztendőben, a határ mindkét oldalán nagyon fontos eredményeket hozott. A magyar miniszterelnököt tájékoztattam arról is, hogy nem fogunk csatlakozni a szerb államfő által fémjelzett mozgalomhoz, s nem veszünk részt a szombati belgrádi nagygyűlésen sem – mondta.

V-ÁR

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása