Itthon épül a jövő

Nyolcvanhat elsőéves egyetemista kapott otthont az Európa Kollégiumban

Pénteken ünnepélyes keretek között tartották meg az elsősök fogadását az Európa Kollégiumban. A rendezvény a Himnusz hangjaival vette kezdetét Szabó Zsuzsanna előadásában, majd Barna-Sára Dávid műsorvezető köszöntötte a megjelenteket. Rámutatott, hogy a kollégium idén 86 új elsőéves hallgatót fogad, és immár tizenegyedik éve ünneplik meg ily módon az új tanév kezdetét, megerősítve ezzel az intézmény hagyományát és közösségformáló erejét.

A rendezvényen mások mellett jelen volt dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Vicsek Annamária Európai Parlamenti képviselő, a kollégium igazgató bizottságának elnöke, Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Bájity Borisz, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági parlamenti képviselő, Kovács Elvira, a köztársasági parlament alelnöke és Tóbiás József, köztársasági parlamenti képviselők, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Basnec Igor, Szerbia Közberuházási Minisztériumának államtitkára, Ótott Róbert, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbség-nemzeti közösségi titkár, dr. Bagi Ferenc felsőoktatási és tudományügyi segédtitkár, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja, dr. Námesztovszki Zsolt, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke és Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottsága oktatási kérdésekkel megbízott tagja és az Európa Kollégium igazgatóbizottságának tagjai, Lakatos Adrián, a Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottságának elnöke, Kiss Gyula, Újvidék város képviselő-testületének tanácstagja az Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, főtisztelendő Nagy Attila, az Újvidéki Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia plébánosa, nagytiszteletű Orosz Attila a Szerbiai Református Keresztyén Egyház bácskai esperese. Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatója mellett a kollégium nevelőtanárai is jelen voltak az új egyetemi hallgatók fogadásán: Horváth Mária vezető nevelőtanárt, továbbá Kovács Birkás Zsolt, Babos Karolina, Rekeczki Angéla, Szedlár Ágnes. A szülők is elkisérték az egyetemi tanulmányaikat most kezdő, a kollégiumba beköltöző fiatalokat.

Snejder-Sára Ildikó igazgatónő beszédében hangsúlyozta, hogy minden új elsőéves nemzedék friss energiát, új álmokat és lendületet hoz a kollégium életébe. Kiemelte, hogy a jelenlévő fiatalok a vajdasági magyar közösség jövőjét jelentik. A tanév ugyan különleges és kihívásokkal teli körülmények között kezdődik, ám – hangsúlyozta – külön tisztelet illeti azokat, akik mindezek ellenére itthon, szülőföldjükön döntöttek továbbtanulás mellett. – A döntésük felelősségről, elkötelezettségről és a közösség iránti hűségről tanúskodik – fogalmazott.
Az igazgatónő biztosította a jelenlévőket, hogy a kollégium minden feltételt megteremt a diákok szakmai, szellemi és emberi kibontakozásához. – Jó kezekben lesznek, otthonra és támaszra lelnek nálunk – mondta.

Dr. Pásztor Bálint beszédében kiemelte, hogy a kollégiumi évek az élet legszebb időszakai közé tartoznak: itt formálódik a személyiség, itt születnek a tartós barátságok, és sokszor itt alapozódik meg a jövő családi élete is. Felidézte, hogy nemrég ünnepelték az Európa Kollégium fennállásának tízéves jubileumát, amely mérföldkő a vajdasági magyar felsőoktatási közösség életében. – Az Európa Kollégium közösséget teremt, és segít abban, hogy a vajdasági magyar fiatalok új értelmiségi generációja itt, itthon épüljön fel – mondta, hozzátéve, hogy a kollégium falai között nemcsak tudás, hanem barátságok és szerelmek is szövődnek.

A köszöntők után a közönség hegedű- és zongoraelőadást hallhatott, majd a kollégium hallgatói szavaltak, megmutatva a fiatal közösség sokoldalúságát és tehetségét.
Az est következő felszólalója Hugyik Richárd volt, aki ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a mai nap minden elsőéves számára életre szóló pillanat. – Nem csupán a tanulmányok, hanem az élet, a felelősségvállalás és a közösséghez tartozás kezdődik el – fogalmazott.

Beszédében hangsúlyozta: az Európa Kollégium neve egyszerre jelenti a tágas, európai szellemi teret és az otthont, a családias közeg biztonságát. – Aki itthon marad az Európát nem kívülről várja, hanem belül gondozza – emelte ki.
Elmondta, hogy az idei pályázati körben 98 jelentkezés érkezett, amelyek közül 86 hallgató nyerte el a bentlakás lehetőségét. Az új diákok 21 községből és 34 településről érkeztek, legtöbben Óbecséről, Szabadkáról és Adáról. Összesen 19 felsőoktatási kart képviselnek, jelentős részben magánintézményekből, valamint az Újvidéki Egyetem műszaki fakultásáról és orvostudományi karáról. – A kollégium falai között nem egyszerűen diákévek kezdődnek — itt életek, barátságok és hivatások születnek. Ez a hely a jövő műhelye – zárta gondolatait Hugyik Richárd.
A beszédek után sor került az ünnepélyes szerződésaláírásra, amely a hallgatók és az intézmény közötti kapcsolat hivatalos kezdetét jelképezte.
A rendezvény zárásaként főtisztelendő Nagy Attila plébános és nagytiszteletű Orosz Attila esperes mondott áldást a hallgatókra és az intézményre. Ezt követően fellépett az Európa Kollégium 2019-ben alakult kórusa, majd Miklós Miklós zenekara zárta az est programját, ünnepi és bensőséges hangulatot teremtve.
Az évnyitó ünnepség nemcsak egy tanév kezdete volt, hanem a vajdasági magyar fiatalok újabb nemzedékének biztató, reményteli indulása: egy közösség, amely épít, összeköt és jövőt formál – itthon.

ZKA

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása