Hétköznapból ünnep

Falvaink életéből

Május 7-én falunapot ünnepelt Kispiac, az idén már második alkalommal külön ünnepként, tavaly ugyanis a helyi vezetőség úgy határozott, hogy különválasztja a falunap megünneplését a templombúcsú napjától. Az egész napos ünnep reggel 7 órakor zenés ébresztővel kezdődött, majd különböző ügyességi és sportvetélkedők kezdődtek, elsősorban gyerekeknek, de felnőtteknek is. A szervezők becslése szerint több mint kétszáz részvevője volt a vetélkedőknek, hiszen kedvére válogathatott minden érdeklődő: volt sporthorgászat, sakktorna, malacfogó verseny stb. Az ünnep keretében 17 órakor a falu templomában szentmisén vettek részt a falu polgárai és a vendégek, majd 18 órai kezdettel művelődési műsort rendeztek a Jókai Mór ME nagytermében.

A termet zsúfolásig megtöltő helybelieket és vendégeket Szarapka Ede, Kispiac talpraesett, agilis polgármestere köszöntötte, mindenekelőtt dr. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi és jogalkotási titkárt, Pásztor Bálint köztársasági képviselőt, Bata Ferencet, a magyarországi Öttömös testvérfalu polgármesterét, Nyilas Mihályt, Magyarkanizsa polgármesterét, a falu számos közéleti személyiségét, a környékbeli települések képviselőit, de mindenekelőtt a falu polgárait. Dr. Korhecz Tamás köszöntőjében a következőket mondta:
   
- A kispiaciaknak van okuk büszkén ünnepelni. Ez egy olyan nap, amikor a helybeli polgárok magukkal, nemzetükkel törődnek. Ápolni kell ezt a hagyományt, tudatosítani az emberekben, hogy a valódi értékek itt vannak. További önbecsülést, erőt és tartást kívánok és azt, hogy maradjanak ilyenek a kispiaciak, mint amilyenek most.
   
Mint ahogy ünnepi köszöntőjében több felszólaló is mondta, ennek a falunak valóban van oka ünnepelni. Az idén csaknem 12 millió dináros befektetést eszközölnek a Jókai Mór Művelődési Ház épületén, teljesen felújítják, tízmillió dináros befektetéssel kibetonoztak teljes hosszában két utcát. Mindkét beruházáshoz a Tartományi Nagyberuházási Alap biztosította az eszközöket. A faluban nem probléma első osztályt nyitni az iskolában, itt mindig van elég tanuló. A két falunapi ünnepség között 12 újszülöttel gyarapodott a falu létszáma, őket plüssmacival, anyukáikat pedig rózsával lepte meg a helyi közösség vezetősége az ünnepi műsor keretében. A színes, élvezetes műsor után díjátadás következett. A vetélkedők díjazottjain kívül odaítélték Kispiac emléklapját is, amelyet minden évben olyan helybeli polgár kap, aki érdemlegeset, maradandót tett a faluért. Az idei Emléklapot poszthumusz Böröc Mihály kapta, aki a Jókai ME alapító tagja volt, és élete végéig tevékenykedett a falu életminőségének javításán. A magyarországi Fehér Asztal Lovagrend kitüntetettje Varbai András híres helybeli szakács, aki ezzel a kitüntetéssel jogot szerzett arra, hogy Európa-szerte tagja lehessen a gasztronómiai versenyek bírálóbizottságának.
   
- Óriási munka volt, de megérte - mondta a műsor után Sárkány Dóra helybeli tanítónő, aki nemcsak tervezte, hanem szervezte és vezette is az ünnepi műsort. - Tavaly rendeztük meg először külön a falunapot, azelőtt együtt ünnepeltük a templombúcsú napjával, Péter-Pálkor. A helyi közösség vezetősége úgy ítélte meg, hogy szükség van még egy olyan napra, amikor önmagunk vagyunk az ünnepeltek és a vendégek is. Mivel a mi falunk aránylag újabb település, a falu napját templomunk felszentelésének dátumához kötöttük, ami 1945. május 10-én volt. Mondhatom, hogy az idei falunap megszervezésének munkájában szinte minden polgár, akit felkértünk, derekasan kivette a részét: a helyi közösség vezetősége, az iskola tantestülete, a polgárok közül, aki csak tehette, a helybeli vállalkozók, vagy azok ügyfelei adományokkal igyekeztek hozzájárulni az ünnep sikeres lebonyolításához. Köszönet mindenkinek.

PERISITY Irma

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​