Határtalan kisebbségvédelem

Tizenharmadik alkalommal szervezett szakmai tanácskozást a Vajdasági Magyar Jogász Egylet

Hazai és külföldi előadók részvételével, Határtalan kisebbségi jogvédelem címmel szervezett Palicson a Vajdasági Magyar Jogász Egylet jogászkonferenciát. A palicsi Magyar Művelődési Központban megszervezett, a kisebbségi jogvédelem témájának szentelt tanácskozáson a kiemelt vendégek között köszöntötték Magyar Józsefet, Magyarország belgrádi nagykövetét, Csallóközi Esztert, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulját, Balogh Györgyöt, a Szabadkai Főkonzulátus konzulját, továbbá Sárközi Istvánt, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökét és Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárt, a tartományi kormány alelnökét. A szervezők előadóként meghívták Mgr. Deli Andor európai parlamenti képviselőt, dr. Gyeney Laurát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét és a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatóját, Horony Ákost, Szlovákia kisebbségi kormánybiztosát, Kis Júlia ügyvédet, a kolozsvári Jogaink Egyesület elnökét, dr. Szemesi Sándort, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatói tanácsadóját és Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselőt.

A délelőtt kezdődő és kora esti órákban fejeződő rendezvény vendégeit köszöntve Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke emlékeztetett, hogy immár tizenharmadik alkalommal szervezték meg az egyesület hagyományos szakmai tanácskozását. Ezúttal 92 résztvevő regisztrált, annyian, mint eddig egyszer sem, jegyezte meg Nyilas Mihály, majd örömének adott hangot, hogy az okleveles jogászok mellett számos joghallgatót is köszönthet a hallgatóság soraiban. A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézettel közösen szervezték meg a konferenciát, először, de biztosan nem utoljára, emelte ki Nyilas Mihály. Rámutatott, a tanácskozást azzal a céllal szervezték meg, hogy a szakma képviselői a kisebbségi jogokról, továbbá az idevágó jogszabályok megalkotásának, tökéletesítésének és betartatásának tekintetében jellemző küzdelemről beszélgethessenek. Az említett folyamatokban elsősorban a jogászoknak van feladata, illetve felelőssége, hangsúlyozta. Szavai szerint az előadóknak köszönhetően nemcsak a szerbiai, hanem az európai uniós, az anyaországi, a szlovákiai és a romániai tapasztalatokkal is megismerkedhetnek a résztvevők.

Dr. Gyeney Laura az egybegyűlteket köszöntve abbéli örömének adott hangot, hogy a tanácskozást éppen Palicson szervezték meg. Szavai szerint Palics elkezdte felidézni régi pompáját. Ahogy a fürdő összetöredezett mozaikjait össze lehet ragasztani, úgy a magyar közösséget is össze lehet tartani, ha van rá kellő akarat és elszántság, fogalmazott Gyeney Laura.

– Az, hogy mi most itt vagyunk, azt jelzi, hogy van kellő elszántság és akarat. A tanácskozás címe jól jelzi, hogy az összetartozás érzése, legalábbis részünkről, határtalan. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy a Kárpát–medencei magyarság széthullott. Ami még sajnálatosabb, hogy vannak olyan államok, amelyek egyelőre még nem vesznek részt az európai integráció határtalan projektjében. Ami viszont pozitív, hogy amíg Szlovákia esetében nem volt módunk rendszerszinten befolyásolni a Beneš-dekrétumok joghatását, addig most Szerbia esetében van politikai mozgásterünk. A koppenhágai kritériumok a kisebbségvédelmet a felvételi kritériumok közé sorolják – taglalta Gyeney Laura.

Dr. Pásztor Bálint rendkívüli egyetemi tanár közjogi, valamint jogelméleti tudományterületen és Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke ugyancsak köszöntötte a vendégeket, rámutatva, hogy a jogászkonferenciát az eddigiekben mindig patinás helyszíneken szervezték meg, aminek külön szimbolikája van. A palicsi Magyar Művelődési Központ az egyik legfontosabb közösségi tér Szabadkán és Palicson, de vajdasági szinten is meghatározó létesítmény, emelte ki. A politikai érdekképviselet mellett az is fontos, hogy a különböző szakmák magyar képviselői egyesületekbe tömörülve tartsák egymással a kapcsolatot és színvonalas szakmai előadásokat szervezzenek, fejtette ki. Hozzátette, csakis akkor lehet sikeres konferenciát szervezni, ha az adott egyesület által választott témák találkoznak a tagság elvárásaival, az idei jogászkonferencia tömegesség arra utal, hogy ez sikerült.

– A vajdasági magyar jogász közösség helyzete megkerülhetetlenül fontos, hiszen a politikai eszközökkel megvalósított eredmények csak annyit érnek, amennyit a mindennapokban meg tudunk valósítani a jogszabályi háttérként definiált rendszerből, legyen szó akár a részarányos foglalkoztatásról, vagy a Magyar Nemzeti Tanács létéről. Fontos, hogy minél több magyar ügyvéd legyen Vajdaságban, de az is jelentős, hogy legalább minimális szinten elkezdjük elérni az arányainknak megfelelő számokat az igazságügyben, valamint a közigazgatásban. Ettől jelenleg nagyon messze állunk. A jogászösztöndíjhoz kapcsolódó lehetőségrendszer talán már rövidtávon is garantálhatja az előrelépést – fogalmazott Pásztor Bálint.

A vonatkozó szerbiai jogi szabályozás tekintetében vízválasztót jelentett az ország tagsága az Európa Tanácsban (ET), hangsúlyozta előadásának bevezetőjében Mgr. Deli Andor okleveles jogász és európai parlamenti képviselő, ezt követően pedig az egypártrendszerben hatályos szabályozásról és gyakorlatról értekezett, rámutatva a célravezető megoldásokra, illetve jogintézményekre. A többpártrendszer bevezetését követő időszak kezdetén a kisebbségi jogi keret, illetve elsősorban a nyelvhasználati jogok vonatkozásában teljes leépülés volt jellemző, emlékeztetett. Miután Szerbia csatlakozott az ET-hez, a hazai jogrendbe bekerült a Nyelvi Charta, valamint a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, ezt követően pedig intenzív nemzeti jogalkotási folyamat vette kezdetét. A kétezres évek elején elfogadták az úgynevezett kisebbségi kerettörvényt, ez megalapozta a kollektív kisebbségi jogok területét, így 2009-ben megszülethetett a kisebbségi önkormányzatokról, azaz a nemzeti tanácsokról szóló törvény.

A folytatásban Deli Andor az európai uniós integráció folyamatával, illetve az uniós politikával összefüggésben értekezett a kisebbségi jogvédelem témájáról, ismét rávilágítva az unióban jellemző hozzáállással kapcsolatos kettőségekre, illetve hiányosságokra.  Erre korábban sajtónyilatkozatában ugyancsak kitért, rámutatva: az őshonos nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségek sajnos nem szerepelnek az EU prioritásai között, illetve az uniós mozgástér, valamint a joganyag is rendkívül korlátozott. Hozzátette, ugyanakkor vannak bizonyos kisebbségi közösségek, mint amilyenek például a szexuális, vagy a nemi kisebbségek, ezekre különösen odafigyelnek.

Előadását Deli Andor annak hangsúlyozásával fejezte, hogy a jogi háttér, illetve a kisebbségi jogok érvényesítésének és védelmének vonatkozásban hatalmas szerepe van a politikai akaratnak. Az, hogy ma Vajdaságban kisebbségi önkormányzatiságról lehet beszélni, az elmúlt évek és évtizedek munkájának az eredménye, fogalmazott Deli Andor. Hozzátette, szimbiózisban tudott együtt mozogni a jog és a politika.

P.E.

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 15.

09,00 - Szabadka - Interjú a "Politika" napilapnak

10,00 - Szabadka - Beszélgetés az Oktatási Minisztérium Szakmai-pedagógiai felügyeleti és külső értékelési csoportjának munkájáról az intézmény előtt

2026. október 16.

16,35 - Topolya - A közigazgatási, művelődési és oktatási központ megtekintése

17,15 - Pacsér - Utcafórum az Iskola utcában

17,40 - Bácskossuthfalva - A vízvezeték építési munkálatainak megtekintése

17,50 - Bácskossuthfalva - A felújított Mátyás király utca megtekintése

18,00 - Bácskossuthfalva - A VMSZ lakossági fóruma az ECHO-ban

19,30 - Bácskossuthfalva - Interjú a Partizánnak

2026. október 17.

14,30 - Palics - A VMSZ Ifjúsági Fórumának 20. születésnapi ünnepsége

17,00 - Szabadka - 5órai tea Pásztor Bálinttal a Vasutas Helyi Közösségben

2026. október 18.

18,00 - Palics - A VMSZ lakossági fóruma 

2026. október 19.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Hét Nap Plusz podcast felvétele

15,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Palatinus István plébánossal

15,20 - Magyarkanizsa–Törökkanizsa - Hajózás és fórum a Tiszán

16,00 - Törökkanizsa - Találkozó Erős Mihály plébánossal

16,45 - Padé - Utcafórum a Kolping-háznál

17,20 - Csóka - Beszélgetés a Jovan Popović Általános Iskola fejlesztéseiről

17,50 - Csóka - A Móra Ferenc Művelődési Egyesület kerítésének felújítási munkálatainak megtekintése

18,00 - Csóka - A VMSZ lakossági fóruma a Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházában

2026. október 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

08,15 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a csütörtöki számban)

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium hamarosan épülő kollégiumának bejárása

18,00 - Csantavér - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 21.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

17,00 - Szabadka - 5órai tea, a vajdasági magyar sajtó képviselőviel, a Városi Könyvtár régi olvasótermében

2026. október 22.

10,00 - Szabadka - Interjú az InfoRádiónak

16,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Szabadka - Az én Vajdaságom fotópályázat díjátadója a Zorka Helyi Közösség épületében

18,00 - A VMSZ kampányzárója 

2026. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

​16,30 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

2026. október 24.

12,00 - Topolya - XIII. Szármafesztivál

2026. október 25.

08,30 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Szabadka - Eredményvárás a VMSZ-ben

2026. október 26.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,15 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2026. október 27.

18,00 - Belgrád - Magyarország belgrádi nagykövetségének ünnepi fogadása az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából

2026. október 28.

​17,15 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

2026. október 30.

11,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának harmadik évfordulója alkalmából

15,30 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

17,00 - Szabadka - Megemlékezés Pásztor István halálának harmadik évfordulójára, melynek keretében átadásra kerülnek a Pásztor István-díjak