Előtérben a peremterületek

Jótékonysági ruhagyűjtési akciót tartott a VMSZ Radanovácon

Szombaton Radanovácon ruhagyűjtési akciót szervezett a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete. A párt aktivistái a radanováci kultúrotthonban gyűjtötték a polgárok használt ruháit. Az akciót Brezovszki Roland, a VMSZ radanováci helyi szervezetének elnöke értékelte a sajtónak.

– A ruhákat a szabadkai Caritasnak gyűjtöttük. Nagy meglepetés számomra, hogy ennyi ruha összegyűlt. Voltak köztük még teljesen új darabok is. Azt gondolom, hogy ez egy sikeres akció volt. A ruhagyűjtés mellett a VMSZ aktivistái szebbé tették a kultúrotthon környékét, valamint a kultúrotthon mellett található körforgalmat beültették tujákkal. Úgy érezzük, megéri ezt csinálni. Jó eredményben bízunk a választásokon – nyilatkozta Brezovszki Roland.

Az összegyűjtött ruhaadományokat Paskó Csaba atya, a Caritas elnöke és Ricz Gábor, a szabadkai Caritas igazgatója vette át. Paskó Csaba a sajtó képviselőihez szólva elmondta, hogy a Caritasnak külön önkéntesei vannak, akik a kapott ruhaadományokat kimossák, kivasalják és szétválogatják. A használt ruhákat minden hétfőn 9 órától osztják a rászorulóknak a szabadkai Caritas székházában (Zmaj Jovina utca 20.).

Az eseményen jelen volt dr. Pásztor Bálint is, a VMSZ szabadkai listavezetője is, aki a sajtónak adott nyilatkozatában arról szólt, mire számíthatnak a radanováciak, ha a VMSZ sikeresen szerepel az önkormányzati választásokon.

– Azért szeretnénk nyerni a választásokon, mert akkor megváltoznak a prioritások, akkor a Városházától távolabb eső helyi közösségek és a kültéri települések gondjai nagyobb mértékben fognak előtérbe kerülni. Az elmúlt évekből a polgármesterhez kapcsolódóan nem sok pozitívumot lehetne felsorolni. Történtek pozitív előrelépések is, de ezek mind a közösségi összefogásnak, a radanováci emberek terveinek, munkájának köszönhető, mint például a Szent Család-templom felépítése, vagy ez a mai ruhagyűjtési akció. Az elmúlt években, egy-két évtizedben egyre nagyobb mértékben került belakásra ez a helyi közösség, egyre többen élnek itt. Ezért Radanovácnak a prioritási listán sokkal feljebb kell kerülnie, mint ahol az elmúlt esztendőkben volt – mondta Pásztor Bálint.

PASZ

2020. május 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (II. ülés a rendkívüli állapot ideje alatt)

20,45 - Belgrád - Parlament - szavazás (II. ülés a rendkívüli állapot ideje alatt)

2020. május 8.

09,15 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

09,30 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

13,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének, alelnökeinek és Intéző Bizottságának egyeztetése

2020. május 10.

09,30 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

09,45 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,30 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2020. május 12.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

19,30 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. május 14.

17,00 - Csóka - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 15.

17,00 - Topolya - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 16.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Elnökségének ülése

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

 

2020. május 18.

13,00 - Szabadka - a VMSZ városi választási listájának átadása

17,00 - Zenta - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 19.

15,15 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Kisorosz - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 20.

17,00 - Bácsfeketehegy - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 21.

17,00 - Horgos - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 22.

17,00 - Magyarkanizsa - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 23.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Elnökségének ülése

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. május 25.

17,00 - Óbecse - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 26.

17,00 - Bácskertes - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 27.

17,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáival

 

2020. május 28.

17,00 - Hajdújárás - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 29.

17,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 30.

10,00 - Palics - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. június 1.

17,00 - Temerin - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. június 2.

17,00 - Muzslya - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. június 3.

21,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió (RTV) Sučeljavanje c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2020. június 4.

16,00 - Királyhalom - Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2020. június 5.

10,00 - Szabadka - a VMSZ sajtótájékoztatója

2020. június 6.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Elnökségének ülése

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

13,00 - Szabadka - Találkozó a radanováci polgárokkal

2020. június 9.

10,00 - Óbecse - Látogatás helyi intézményekben

19,00 - Ludas - Találkozó a helyiekkel

19,30 - Ludas - a VMSZ lakossági fóruma

2020. június 10.

11,00 - Palics - Találkozó a helyiekkel

18,00 - Szabadka (Zorka HK) - a VMSZ lakossági fóruma

 

2020. június 11.

06,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió reggeli műsorában (élő)

09,00 - Szabadka (Vasutas HK)  - Találkozó a helyiekkel

10,00 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, Magyarország Országgyűlésének elnökével

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 Pravi ugao c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Palics - a VMSZ lakossági fóruma

2020. június 12.

10,00 - Kelebia - Találkozó a helyiekkel

16,30 - Szabadka (Újfalu HK) - Találkozó a helyiekkel

19,00 - Királyhalom - a VMSZ lakossági fóruma

2020. június 13.

08,30 - Palics (piac) - Találkozó a helyiekkel

09,10 - Szabadka - Kisradanovác (piac) - Találkozó a helyiekkel

09,40 - Szabadka - Vasutas (piac) - Találkozó a helyiekkel

10,00 - Szabadka (Makkhetes) - Találkozó a helyiekkel

11,00 - Csantavér - Falunap

14,30 - Hajdújárás - Találkozó a helyiekkel

15,30 - Palics - Találkozó a helyiekkel

17,30 - Szabadka - Találkozó Illés Boglárkával, a Fidelitas elnökével

18,00 - Szabadka - Ifjúsági kerekasztal

2020. június 14.

09,00 - Szabadka - Zöldike Piac - Találkozó a helyiekkel

09,30 - Szabadka - Ócskapiac - Találkozó a helyiekkel

10,00 - Szabadka - Tejpiac - Találkozó a helyiekkel

11,00 - Szabadka (Bajnát) - Találkozó a helyiekkel

2020. június 15.

10,00 - Szabadka (Radanovác) - Találkozó a helyiekkel

11,00 - Hajdújárás - Találkozó a helyiekkel

18,30 - Szabadka (Kisradanovác) - a VMSZ lakossági fóruma

2020. június 16.

10,00 - Szabadka (Sétaerdő HK) - Találkozó a helyiekkel

11,00 - Szabadka - a Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény alapkövének ünnepélyes lehelyezése

13,00 - Csantavér - Találkozó a helyiekkel

19,00 - Bajmok - a VMSZ lakossági fóruma

2020. június 17.

09,00 - Szabadka - A Szabadkai Magyar Rádió politikai műsorának felvétele 

12,30 - Bácsfeketehegy - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

13,05 - Bácsfeketehegy - az Aretol Kft. mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,55 - Bácsfeketehegy - a Prosperitati Alapítvány ünnepélyes szerződéskötési rendezvénye

14,55 - Palics - Megbeszélés Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

15,35 - Palics - Sajtótájékoztató Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

17,05 - Szabadka - Egyházi találkozó Szakály József plébánossal

18,00 - Szabadka (Pescsara) - Találkozó a helyiekkel

2020. június 18.

10.00 - Palics - a Palics -Ludas védősáv körüli munkálatok megtekintése

11,00 - Nosza - a művelődési ház megtekintése

20,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Yu Eco Televízióban (élő; szerb nyelven)

2020. június 19.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

18,00 - Szabadka (Zorka HK) - VIII. Buckai Lángos Fesztivál

2020. június 20.

11,00 - Magyarkanizsa - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. június 21.

10,00 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Eredményvárás a VMSZ-ben

2020. június 22.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. június 24.

13,30 - Szabadka - a VMSZ sajtótájékoztatója

18,00 - Hajdújárás - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. június 26.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének, alelnökeinek és Intéző Bizottságának egyeztetése

2020. június 28.

09,00 - Bajmok - Péter-Pál Napi Ünnepség

2020. július 3.

13,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

 

 

2020. július 4.

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. július 7.

10,00 - Szabadka - Interjú a Szabad Európa Rádiónak

2020. július 15.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

2020. július 17.

13,00 - Kelebia - a Mélykúti úti felüljáró munkálatainak megtekintése

2020. július 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Hetek Országos Közéleti Hetilapnak 

2020. július 28.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. július 31.

14,30 - Szabadka - a VMSZ köztársasági képviselőcsoportjának ülése

2020. augusztus 3.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XII. ciklusban

12,00 - Belgrád - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)