Előrehozott választás mint kampány

A parlamenti ellenzék újból rendkívüli választásról beszél

Amellett, hogy egyes pártok már látványosan megkezdték választási kampányukat, a Szerbiai Képviselőházban újra megkezdődött a találgatás azzal kapcsolatban, hogy mikor lesznek választások. Lapunknak nyilatkozva Đorđe Vuković, a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) programigazgatója elmondta, szerinte az előrehozott választásokból nem lesz semmi, a választások kiírásának dátuma körüli találgatás csupán az ellenzéki pártok kísérlete arra, hogy befolyásosnak tüntessék fel magukat.

Választásokra akkor fog sor kerülni, amikorra azt a törvény megszabja, nyilatkozta a minap Jelena Trivan, a Demokrata Párt alelnöke. Branko Ružić, az SZSZP képviselője szerint azonban elképzelhető, hogy 2012 márciusában már kiírják a választásokat. – A jelen választási ciklus május 15-én fog véget érni, de elképzelhető, hogy a választásokat március végén fogják megtartani – vélekedett a szocialista képviselő. Mint megjegyezte, nem kell félni a választásoktól, legyen az januárban, februárban, vagy akár márciusban. Szavai szerint pártjuk már az előző választások befejezésekor megkezdte jelen választási kampányát és reméli, hogy a következő kormány folytatja az eddig lefektetett célok megvalósítását. Kiemelte, az SZSZP csak azokkal a pártokkal tud tárgyalni, akik e célok folytatása mellett döntenek.

Miroslav Markićević, az Új Szerbia parlamenti frakcióvezetőjének helyettese még korábbra helyezi a választások idejét. Mint megjegyezte, olyan bizalmas információhoz jutott, amely szerint január második felében megtartják a választásokat.

Miroslav Markićević szerint a hatalmi koalíció kénytelen lesz ekkora kiírni az előrehozott választásokat, erre utal többek között az is, hogy visszavonták a parlamenti eljárásból a vagyon-visszaszármaztatási törvényt, valamint az, hogy egyes módosítási indítványokról éjszakába nyúló tárgyalásokat tartanak. – A mandátum lejárta előtt mindig ez történik a bonyolult koalíciókkal – vélekedett a frakcióvezető-helyettes, majd hozzátette, hogy a januári választásokat az IMF vezetőinek azon nyilatkozatai is befolyásolják, miszerint februárban új takarékossági feltételeket fognak megszabni.

A választások dátumáról szóló találgatások helyett sokkal fontosabb az, hogy milyen hangulatban kezdődik el a kampány, valamint a pártok milyen programokat kínálnak a polgároknak, vetette fel Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke. – Abnormális egy társadalom vagyunk, ha megengedjük magunknak azt a luxust, hogy ilyen hangulatban kezdjünk el kampányolni – mondta az LDP elnöke és hozzátette, hogy a szerbiai pártok sokkal inkább mérgezik Szerbiát, teljes káoszba lökve az országot, mint azt a jelen helyzetben meg szabadna tenni.

Szavai szerint értelmetlenség folyton a választások dátumáról beszélni, miközben inkább arról kellene vitát folytatni, hogy milyen kormányra van szüksége az országnak. Mint megjegyezte, ma már nem a parlament és a kormányülések hoznak döntéseket, hanem a kabinetek.

Az Egységes Szerbia és a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártjának képviselői szerint a választásokat tavaszra írják ki, pontosan akkor, amikorra azt a törvény meghatározza. Petar Petrović, az ESZ képviselője szerint pártjuk felkészült a választásokra és koalíciós partnerük továbbra is az SZSZP és a SZENYP lesz.

– Koalíciónk stabil, nem gondolunk más partnert keresni – szögezte le a képviselő.

Pillanatnyilag nincs veszélyben a hatalmi koalíció, és ez bebizonyosodik majd a hétfői parlamenti szavazáson is, fejtette ki Momo Čolaković, a SZENYP parlamenti frakcióvezetője. Szavai szerint a parlamentben azt lehet látni, hogy megkezdődött a választási kampány, miközben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a pártok közötti különbségek.

A választások dátuma nem a parlamenti ellenzéktől függ, és a hatalom akkorra fogja kiírni a választásokat, amikor az megfelel neki, vélte Aleksandar Martinović, a Szerb Radikális Párt frakcióvezető-helyettese. Szavai szerint a radikálisok egyedül fognak indulni a választásokon és a Szerb Haladó Párttal még a kampány alatt sem kívánnak együttműködni.

– Az elmúlt napok tapasztalata azt mutatja, hogy a hatalmi koalíció sem ideológiáját, sem programját tekintve nem egységes – mondta a frakcióvezető helyettese.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője szerint tavasszal, a törvény szerinti időben fog sor kerülni a választásokra. Mint lapunknak megjegyezte, annak, hogy februárban, márciusban vagy áprilisban lesz, nincs túl nagy jelentősége, ugyanis az a fontos, hogy a kormány teljes egészében kitölti a mandátumát, amire 2000 óta nem volt példa.

– Annak a kérdésnek, hogy egyes Belgrád-központú pártok szeptember végén mit mondanak arról, hogy mikor kerül sor választásokra, semmilyen jelentőséget nem tulajdonítok. Mindez csupán politikai játszma és figyelemterelés Koszovóról, valamint a parlamenti eljárásban lévő törvényekről – vélekedett lapunknak Pásztor Bálint.

DIÓSI ÁRPÁD

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése