Dr. Pásztor Bálint: Napokon belül sor kerülhet a személyes egyeztetésre Magyar Péterrel

A magyar országgyűlési választások eredményéről beszélt a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke. Továbbá arról, hogy ez mit hozhat a külhoni magyar közösségeknek. Mint mondta napok kérdése a Magyar Péterrel való személyes egyeztetés.

Hangsúlyozta, az utolsó pillanatig egyenes gerinces módon kitartottunk a Fidesz-KDNP és Orbán Viktor mellett, nem fogunk a jövőben sem senkit megtagadni a szövetségeseink, jóakaróink közül, de a demokrácia olyan, hogy az emberek hoznak döntést. A magyarországi polgárok úgy döntöttek, hogy egyértelmű győzelmet aratott Magyar Péter és a Tisza Párt, úgyhogy majd meglátjuk, hogy a következő időszak mit fog hozni a külhoni magyar közösségek szempontjából.

Arról is beszélt, hogy a szabadkai Magyar Főkonzulátus 60 900 borítékot, levélszavazatot küldött föl a Nemzeti Választási Irodához a választások napjáig. Megjelentek ilyen számok, hogy 45 ezer vajdasági magyar szavazott összesen, ez nem igaz. Ezek azok az emberek, akik szerbiai lakcímet adtak meg, ez így volt az előző választások alkalmával is, azonban van rengeteg ember, aki e-mailben kér értesítést, illetve e-mail címet ad meg. Ez nem azt jelenti, hogy e-mailben szavaz, csak nincs szerbiai lakcím vagy bármilyen lakcím, hanem egy e-mail cím van, és ezt hogyha arányosítjuk, akkor megállapítható, hogy nagyjából 75 ezer szavazat érkezett Vajdaságból, és abból biztos, hogy legalább 60 ezer a Fidesz-KDNP-re. Ugye az jött ki összesítve a végeredmény értelmében, hogy 84%-ot kapott összesen a Fidesz a világon a külhoni magyarok részéről. Hogyha figyelembe vesszük azt, hogy Erdélyben nagyobb volt a megosztottság. Ha figyelembe vesszük a kampánynak a hangulatát, akkor egészen biztosan a vajdasági magyar közösség 90%-a ezen a választáson is a Fidesz-KDNP-re adta le a voksát.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen hangulatban zajlott a Magyar Péterrel, Magyarország következő miniszterelnökével való telefonos egyeztetés a következőket mondta el.

– Mindjárt a választások éjszakáján nyilvánosan gratuláltam a Magyar Péternek és a Tisza Pártnak az egyértelmű győzelemhez, mert ez így illik minket, így neveltek, tehát a győztesnek gratulálni kell. Azt követően kedden ülésezett a Vajdasági Magyar Szövetségnek az elnöksége, illetve a tanácsa. Ez egy 4 óra 15 percen át tartó elnökségi és tanácsülés volt, amely keretein belül a végén egyhangú döntések születtek. Egyébként mivel láttam, hogy fölszólítottak ilyesmire, szeretném most először nyilvánosan is elmondani, hogy én azon az ülésen fölkínáltam a lemondásomat a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségének, illetve tanácsának. Azt mondtam, hogyha az elnökség vagy a tanács úgy méri föl, hogy bármit rosszul tettem a kampányban, vagy rossz volt az irány, akkor jelezzék, és én a Vajdasági Magyar Szövetség érdekében mindenféle gond nélkül hajlandó vagyok lemondani és tolni továbbra is más pozícióból a Vajdasági Magyar Szövetségnek a szekerét. Egyhangúlag olyan döntés született, hogy erre nincs szükség, és hogy továbbra is a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségének és tanácsának a bizalmát élvezem. Szeretném világossá tenni, hogy én akkor fogok bármilyen pozícióról lemondani, hogyha a Vajdasági Magyar Szövetség tagsága, vezető testületei ezt kérik tőlem, ilyesmire nem került sor, és ott a VMSZ elnöksége, illetve tanácsa felhatalmazott engem arra, hogy lépjek kapcsolatba Magyarország új miniszterelnökével. Én írtam neki egy üzenetet, másnap ő fölhívott engem. Ez egy tisztelettudó, normális hangvételű beszélgetés volt. Élőszóban is gratuláltam neki, és mondtam, hogy szerintem lenne mit megbeszélnünk a vajdasági magyar közösség jövője szempontjából, azt mondta, hogy ő ezzel egyetért, és majd keresni fog engem, és még mielőtt miniszterelnökké megválasztaná a magyar országgyűlés, szeretné, ha tudnánk találkozni, én azt gondolom, hogy ez napok kérdése – összegezte gondolatait dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke hozzátette, úgy gondolja, hogy ez egy teljesen nyílt sisakos, őszinte beszélgetés lesz.

Arról is beszélt, hogy többen megpróbálták lejáratni a Vajdasági Magyar Szövetséget az elmúlt napokban, továbbá a vajdasági magyar oktatási, művelődési tájékoztatási eszközöket. Hozzátette,  ezek az intézményrendszerek évek, évtizedek óta stabilan működnek, akár az óvodahálózat, akár az iskolahálózat, akár a művelődési egyesületek, vagy akár a Pásztor István Alapítvány.

– Rengeteg műsorban sokat beszéltünk arról, hogy milyen támogatásokat folyósít például a Pásztor István Alapítvány. Csak személyiségi jogokból nem szoktuk a neveket elárulni, hogy kik azok a szülők, akik a gyermekük gyógykezeltetésére pénzt pályáztak, tehát ami engem illet, és ami minket illet a Vajdasági Magyar Szövetségben, jöhet bármiféle ellenőrzés, szerbiai, magyarországi, bármilyen. Semmiféle visszaélésre nem került sor az elmúlt években, az elmúlt évtizedekben, és ezeket a vádakat a lehető leghatározottabban visszautasítom – szögezte le a VMSZ elnöke. Hozzátette, ami a Vajdasági Magyar Szövetségnek a szerepét és ami ennél sokkal fontosabb, a vajdasági magyar közösség jövőjét illeti, egy stabil intézményrendszerrel rendelkeznek. Ezt az intézményrendszert az elmúlt évtizedekben építették föl és működtették annak érdekében, hogy évtizedek, évszázadok múlva is legyen magyar jövő Vajdaságban.

– A Fidesz-KDNP megtízszerezte a külhoni magyarok támogatását az elmúlt 16 évben, de előttük is volt élet, és nekünk az a feladatunk, hogy amikor a magyarországi polgárok másképp döntöttek és másnak adták a kormányzás lehetőségét és felelősségét, akkor a mi intézményrendszerünknek a jövőben is legyen mozgástere azért, mert nem gondolom, hogy az ösztöndíjrendszert meg kellene szüntetni, nem gondolom, hogy a magyar nyelvű tájékoztatást le kellene építeni. Nem gondolom, hogy az óvodai programokat meg kellene szüntetni, és még nagyon-nagyon-nagyon sokáig lehetne azokat a támogatási formákat sorolni, amelyek az elmúlt 16 évben, de ha úgy tetszik, rengeteg ezek közül az elmúlt 30 évben meg még többen működtek – tette hozzá.

A teljes írás a következő linken olvasható: https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.350974/Dr-Pasztor-Balint-Napokon-belul-sor-kerulhet-a-szemelyes-egyeztetesre-Magyar-Peterrel

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​