Családi napot tartottak Hajdújáráson és Palicson is

A hétvégét színes programokkal tették szórakoztatóvá, légvár mellett kreatív foglalkozás, rajzolás és asztalitenisz várta a gyermekeket, valamint fánk és kenyérlángos is készült.

Nagy volt az érdeklődés az arcfestés iránt a hajdújárási családi napon. A legtöbben kedvenc mesehősüket kérték az arcukra.

A légvárban egymást váltották a gyerekek.

Délután átadták a már korábban meghirdetett, Húsvét című rajzpályázat díjazottjainak a jutalmakat. A három dobogós helyezett mellett számos különdíj is született.

Mindeközben a kemencében pattogó tűzön sült a házi készítésű kenyérlángos.

Sövény Rudolf, a VMSZ önkormányzati jelöltje: „Igyekszünk különböző programokon keresztül gyerekprogramokat létrehozni, gyerekprogramokat szervezni. Ez mellett pedig a falunk kulturális és gazdasági életét is szeretnénk a hajdújárási Rózsa Sándor Civil Szervezeten keresztül felélénkíteni.”

A városon kívüli településeken, elsősorban ott, ahol magyarok élnek, a helyi közösségekre, civil szervezetekre hárul az a szerep, hogy a helyiek életminőségét javító rendezvényeket szervezzenek - mondta Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ szabadkai listavezetője: „Nagyon fontos az, hogy a helyi közösségek szervezzenek rendezvényeket, olyan rendezvényeket, amelyek az összetartozást fejezik ki, illetve sugározzák. Itt Hajdújárás arról nevezetes, hogy a Rózsa Sándor Civil Szervezetnek köszönhetően és a helyi közösség vezetőségének köszönhetően egész évben szerveznek olyan rendezvényeket, amelyek az ittenieknek a jókedvét biztosítják. Ma is láthattuk, hogy mennyi hajdújárási gyerek vett részt ezen a rajzpályázaton.”

Ez pedig már Palics, ahol a csapadék kis időre szüneteltette a programokat, de amint elállt az eső, a gyermekek újra kiszaladhattak az udvarra és élvezhették a légvárat, de focizhattak és pingpongozhattak is. Sőt, a hangulatot élő zene fokozta.

Vidám nótaszó fogadta stábunkat Palicson. A gyerekekhez hasonlóan az idősebbek is jókedvűen szórakozhattak. Hajdújáráshoz hasonlóan Palicson is közkedvelt volt a légvár.

Góli Csilla három lányával érkezett a családi napra: „Ez egy nagyon érdekes dolog. Szeretjük az ilyen közösségi rendezvényeket, főleg ez a néhány hónap bezártság után a gyerekeknek is jól esik - nekem meg pláne -, hogy nem a számítógép és a tablet előtt ülnek, hanem más gyermekekkel is játszanak egy olyan egészséges dolgot, hogy például fociznak. Nagyon örülök, hogy el tudtunk jönni Palicsra, ide a barátainkhoz és együtt tudunk kint lenni, még, ha esőben is.”

Az eseményt évről évre különböző színes programokkal igyekeznek népszerűvé tenni.

Vörös Árpád, a VMSZ palicsi helyi szervezetének elnöke: „A tavalyi év sajnos kimaradt különböző okok miatt, de szeretnénk ezt visszaterelni egy olyan mederbe, hogy évente kétszer, tehát nyár elején - nyár indítónak - és szeptemberben egy nyár zárónak meg tudjuk szervezni.”

A programokon számos vajdasági magyar család kapcsolódott ki, ismerkedett, szórakozott.

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése