Célegyenesben a vajdasági statútum és a hatásköri törvény

Már csak a két parlament döntésére van szükség

Több mint egy évig tartó kínos huzavona után a belgrádi kormány áldását adta egyetlen tartománya, Vajdaság alaptörvényének elfogadásához szükséges hatásköri törvény javaslatára. Ennek folytatásaként a tartományi parlament szombati ülésén össze kell, hogy hangolja az általa egyszer már elfogadott statútumot az új kísérő törvénnyel. A két dokumentum sorsáról a belgrádi parlament hozza majd meg a végső döntést.

Az előzmények alapján leszögezhető, hogy Belgrád igazából nem akarja Vajdaság autonómiáját. Azt a magas fokút, amivel az 1974-es alkotmány értelmében rendelkezett végképp nem. De még azt a megtépázottat sem igen, amelynek alapjait a vajdasági parlament bő egy évvel ezelőtt kidolgozott alaptörvényében lefektetett. Mert ha akarta volna, akkor a szerb kormány már rég kidolgozta volna a statútum elfogadásához és alkalmazásához szükséges hatásköri törvényt. Erre csütörtök este sor került. Mirko Cvetković miniszterelnök:

- Megelégedettséggel állapítom meg, hogy összehangoltuk álláspontjainkat és azt várom, hogy a törvény a szerb parlamentben megkapja a többség támogatását.

152 új hatáskör

Hogy mit is tartalmaz valójában a vajdasági alaptörvény alkalmazásához nélkülözhetetlen hatásköri törvény javaslata, arról Bojan Pajtić vajdasági kormányfő - aki ugyanannak a Demokrata Pártnak a politikusa, amely a legerősebb kormányalkotó tényező Belgrádban, a vajdasági parlamentben pedig 58 százalékos többséggel rendelkezik – így vélekedik:

- A hatásköri törvény nem tökéletes, de tartalmazza a vajdasági javaslatoknak több, mint a kilencven százalékát. A tartomány újabb 152 hatáskört vehet át a köztársaságtól. Különösen fontosnak tartjuk, hogy Vajdaság fejlesztési bankot működtethet, és hogy a Fruska Gora nemzeti parkkal mostantól a tartomány rendelkezhet. Fontos a brüsszeli képviselet is, mert így hozzáférhetünk az európai uniós pénzalapokhoz, és a törvény értelmében Újvidéken készülhetnek majd a regionális fejlesztési tervek - mondta a vajdasági végrehajtó tanács elnöke, hozzátéve, hogy a tartomány kizárólagos hatáskörébe tartozik a területén található közvállalatok igazgatása, és hogy Vajdaságnak továbbra is lehet Tudományos és Művészeti Akadémiája.

Mindez igaz, azonban Vajdaság továbbra is legfeljebb csak a szerbiai alkotmányban meghatározott 7 százalékot kapja majd meg a köztársasági költségvetésből, miközben 43 százalékban járul hozzá annak feltöltéséhez. És kérdés, hogy ebből a hét százalékból a tartomány tudja-e majd pénzelni az új hatásköröket.

A VMSZ megszavazza

Pásztor Bálint a VMSZ szerbiai parlamenti képviselője már a hét elején jelezte, hogy pártja négy képviselője a belgrádi parlamentben meg fogja szavazni a statútumot és a hatásköri törvényt is:

- A VMSZ képviselői igennel fognak szavazni a vajdasági statútummal és a hatásköri törvénnyel kapcsolatban is. Úgy gondoljuk, hogy nekünk, akik kezdettől fogva a legenergikusabb követelői voltunk annak, hogy ezt a két jogszabályt fogadja el a szerbiai parlament, mindenképpen igennel kell szavaznunk. Főleg azok után, hogy kiderült, nem fog csorbulni az a szöveg, amelyet a tartományi parlament még tavaly októberben elfogadott a statútum tervezete formájában. Elképzelhető, hogy valamilyen nyelvi-technikai összehangolásra sor fog kerülni, de a VMSZ képviselői biztos, hogy nem fognak olyan szöveget megszavazni, amely a tartományi parlament által tavaly októberben elfogadott statútum tervezetből hatásköröket hagyna ki.

Mielőtt azonban a két jogszabály a belgrádi törvényhozás elé kerülne, szombaton pótvizsgáznia kell a vajdasági képviselőháznak. Össze kell hangolnia az általa egyszer már elfogadott statútumot a hatásköri törvénnyel. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) képviselői máris jelezték, hogy ebben a színjátékban nem fognak részt venni annak ellenére sem, hogy Mirko Cvetković szerb kormányfő elfogadta a hatásköri törvényre tett valamennyi módosítási javaslatukat és azok beépültek a törvényjavaslatba. Aleksandra Jerkov, a LSV képviselője:

- A vajdasági képviselőházat nem kell oly módon megalázni, hogy ismét állást foglaljon ugyanarról a dokumentumról. Ott ugyanis a vajdasági polgárok által megválasztott 120 képviselő foglal helyet, akik nem gyengeelméjűek és nem is pótvizsgázó diákok. Így szükségtelen ugyanarról a dologról még egyszer véleményt mondani- mondja a vajdasági autonomista politikus.

TERNOVÁCZ ISTVÁN

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése