Az év végéig meAz év végéig megépül a Pacséri úti felüljárógépül a Pacséri úti felüljáró

Lálity Urbán Emese építésügyi, közlekedési és infrastrukturális államtitkár, dr. Pásztor Bálint parlamenti képviselő és Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, Anita Dimoski építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszteri tanácsos, valamint Kern Imre, Szabadka alpolgármestere és egykori építésügyi, közlekedési és infrastrukturális államtitkár ma megtekintették az Y elágazás Pacséri úti felüljáróján végzett munkálatokat. Az építési munkák 2021. június 18-án kezdődtek, és várhatóan az év végéig be lesznek fejezve.

Lálity Urbán Emese röviden ismertette az Y elágazás építésének ütemét és elmondta, hogy az utat 2019. december végén adták át a forgalomnak.

„Az út használata során igény mutatkozott arra, hogy további két felüljáró épüljön: egy a Pacséri és egy a Mélykúti úton. Ez utóbbi még 2020. folyaámn megépült, és tavaly decemberében már át is lett adva, Szerbia idei költségvetésében pedig 250 millió dinár lett előirányozva a Pacséri úti felüljáró megépítésére“ – mondta Lálity Urbán Emese .

Elmagyarázta, hogy e projekt keretében egy 80 méter hosszú és körülbelül 10,5 méter széles, előrefeszített beton híd épül majd, továbbá, hoy a munkálatok az év végéig be lesznek fejezve.

„Ezzel megoldódik az út ezen szakaszát használók – elsősorban a földművesek, de a többi Pacséri úton közlekedő – problémája is“ – mondta az államtitkár asszony.

Dr. Pásztor Bálint kifejtette, hogy a Pacséri úti felüljáró megépülésével megoldódik a földművesek gondja, mert mint mondta, sokkal gyorsabban és olcsóbban jutnak majd el földjeikre.

„A munkálatok befejezését 180 napra tűzték ki, ami azt jelenti, hogy ez a felüljáró az év végéig, vagy a következő év januárjának közepéig meg fog épülni, és ezzel, több mint három évtized után befejeződik az Y elágazás építése. Köszönetet szeretnék mondani Lálity Urbán Emese államtitkár asszonynak és Kern Imre úrnak, aki jelenleg Szabadka alpolgármestere, de két mandátumban államtitkári tisztséget töltött be az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériumban. Nélkülük ezek a projektek nem valósulhattak volna meg. Erre a legjobb bizonyíték, hogy az utóbbi hat-hét évben sokkal több munka el lett végezve, int az azt megelőző 25 évben“ – hangsúlyozta ki dr. Pásztor Bálint.

Elmondta továbbá, hogy Anita Dimoski építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszteri tanácsosnak is jelentős érdemei vannak a szabadkaiak számára jelentős vasúti infrastruktúra építésében, ez pedig a Belgrád–Budapest vasútvonal Újvidék és Szabadka, illetve a határ közötti szakasza, illetve a Szabadka-Szeged vasútvonal.

„Ennek a szakasznak az építése jövőre kezdődik meg, a Szabadka-Szeged vasútvonalat pedig a következő év szeptemberéig fogják megépíteni. Ez nekünk, szabadkaiaknak rendkívül fontos, mert ez jelentősen hozzájárul majd e vidék felvirágzásához. A történelem igazolta, hogy azok a vidékek, ahol a vasút áthalad, gazdasági, és minden más szempontból is prosperálnak, nem beszélve a mobilitásról, és arról, hogy Szeged csupán fél óra – legfeljebb negyven percnyi útra lesz majd tőlünk. Ez a szabadkaiaknak és a környékbelieknek lehetőséget nyújt majd arra, hogy itt éljenek, és Szegeden dolgozzanak vagy tanuljanak, és fordítva, minek folytán emelkednek majd az ingatlanárak, és általában e vidék felvirágzásához vezet majd, Szabadkától egészen a határig. Ezért nekünk, szabadkaiaknak hálásaknak kell lennünk a Szerb Kormánynak, illetve azoknak az embereknek, akik konkrétan hozzájárultak ezeknek – a számunkra rendkívül jelentős, – nagy infrastrukturális projekteknek a befejezéséhez“ – emelte ki dr. Pásztor Bálint.

Kern Imre emlékeztetett arra, hogy annak idején, amikor ismét megkezdődött az Y elágazás építése, a földművesek neki, mint akkori államtitkárnak azt mondták, hogy nem fogják megengedni az Y elágazás építését, ha nem oldják meg a Pacséri úti felüljáró kérdését.

„Rendkívül örülök, hogy öt évvel ezek a megbeszélések után ma itt állunk, és hogy elmondhatom: mindent megtettünk annak érdekében, hogy teljesítsük azt az ígéretet, amit az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium nevében tettünk, és hogy az idei év végéig itt megépül a felüljáró“ - mondta Kern Imre.

 

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 21.

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában