Az atlétika reménységei

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere és dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke az atlétika reménységei számára szervezett edzőtáborban részt vett sportolókat és edzőiket fogadta a városházán. A több mint kéthetes edzőtábor, melyen az ország negyven legtehetségesebb, 14 és 18 év közötti atlétája vett részt, a Szerb Atlétikai Szövetség szervezésében valósult meg.

A városvezetők és az edzőtábor résztvevői közötti megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón a polgármester elsőként a városi stadionban elvégzett felújítási munkálatokat ismertette.

— Új gyepszőnyeg került a helyére, vadonatúj atlétikai pálya épült, és fel lettek újítva azok a helyiségek, amelyeket a Spartacus Atlétikai Klub és a Spartacus Női Labdarúgóklub használ. A beruházások összértéke 87 millió dinár, ebből az ifjúsági és sportminisztérium 67 milliót, Szabadka Önkormányzata és a Tartományi Kormány pedig 10-10 millió dinárt állt. Örömmel tölt el, hogy a Szerb Atlétikai Szövetség a tábor helyszínéül városunkat választotta. Szabadka Önkormányzata, az országos sportminisztériummal és a tartományi sporttitkársággal együttműködve, továbbra is a város sportinfrastruktúrájának fejlesztésén dolgozik, így a sport szerelmesei egyre jobb feltételek és körülmények között sportolhatnak. A fiatal atlétáknak eredményes pályafutást kívánok, hagyjanak mély nyomot a szerbiai, az európai és a világ atlétikájában egyaránt — mondta a polgármester.

Pásztor Bálint, a vkt elnöke kiemelte: hatalmas megtiszteltetés számára, hogy az atlétika tehetségeit, a sportok királynőjének jövőjét építő fiatalokat láthatták vendégül.

— Annak is örülünk, hogy a sportolók között vannak olyanok is, akik saját korosztályukban a világ legjobb eredményének birtokosai. Noha Szabadkán, Vajdaságban és Szerbiában is nagy összegeket fordítanak a sportra, mégsem mondható el, hogy versenyzőink olyan körülmények között edzhetnek, mint más, fejlettebb országokban. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy az első küldöttség, melyet a polgármesterrel közösen fogadhatunk, éppen sportolókból áll. Miattunk a délelőtti edzést sem kellett kihagyniuk, igyekeztünk úgy időpontot egyeztetni, hogy a mai találkozás ne menjen a munka rovására — mondta Pásztor, és reményének adott hangot, hogy tisztségének betöltése alatt több, sporttal kapcsolatos esemény részese lehet.

Emir Bekrić, az edzőtábor vezetője, a 2012. évi helsinki Európa-bajnokság 400 gátas ezüst-, valamint a 2013-ban megtartott moszkvai világbajnokság bronzérmese leszögezte, hogy a Szerb Atlétikai Szövetség célja a sportág magasabb szintre emelése mellett az atlétika népszerűsítése is, melynek ideális helyszíne Szabadka és a felújított városi stadion.

A kishegyesi Világos Adriana, aki márciusban a Mitrovicán megtartott téli dobókupán 68,76 méterrel új korosztályos világcsúcsot állított fel gerelyhajításban, mindenekelőtt megköszönte a szervezőknek, hogy részt vehetett az edzőtáborban.

— Közel lakom Szabadkához, és egyébként is gyakran járunk ide, tehát ismerem a várost, és teljesen otthon érzem magam benne. Kiválóak a feltételek a munkához, és készen állunk az idény folytatására — mondta a fiatal klasszis.

Strahinja Radaković gátfutó ugyancsak a kiváló edzési feltételeket emelte ki rövid nyilatkozatában, de a szabadkaiak vendégszeretetét is hangsúlyozta, mellyel a tábor alatt a városban jövet-menet találkozott.

Bízunk benne, hogy a sportok városa — melynek fénye az utóbbi években valamelyest megkopott — újra a sportolók közkedvelt helyszínévé válik, és nemcsak edzőtáborok, hanem rangos hazai és nemzetközi versenyek házigazdája is lesz.

TÓTH TIBOR

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2024. április 20.

09,00 - Szabadka - Találkozó dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadóval

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Keresztény Értelmiségi Szövetség közéleti fórumán

2024. április 22.

08,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2024. április 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 24.

09,00 - Szabadka - találkozó Csorba Bélával, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökével és Szmieskó Zoltánnal, a Magyar Egység Párt elnökével

11,30 - Szabadka - Találkozó a Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának tagjaival

12,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató a Városi Képviselő-testület elnökeként

2024. április 25.

13,00 - Budapest - Részvétel a 3. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

17,30 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnöki fogadása a CPAC Hungary alkalmából

18,30 - Budapest - találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

19,00 - Budapest - Az Alapjogokért Központ és a New York Young Republican Club közös gálavacsorája  a CPAC Hungary alkalmából

2024. április 26.

09,00 - Budapest - Részvétel a 3. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

10,00 - Budapest - Találkozó Nyitrai Zsolt parlamenti képviselővel, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójával

15,50 - Budapest - Részvétel előadóként az United We Stand panel beszélgetésen a 3. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2024. április 28.

08,15 - Szabadka - a VMSZ szabadkai választási listájának aláírása

2024. április 29.

09,00 - Szabadka - a VMSZ városi választási listájának átadása

14,00 - Szabadka - Állami kitüntetés átadási ünnepsége Magyarország Főkonzulátusán, a magyar nemzeti ünnep alkalmából 

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. május 1.

12,00 - Belgrád - A Parlament első alkalmi ülése a Tizennegyedik ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

17,30 - Belgrád - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. május 2.

09,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,50 - Belgrád - Szavazás (A Parlament első alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2024. május 6.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. május 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Beszélgetés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hallgatóival

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

2024. május 8.

10,00 - Szabadka - Beruházás megtekinése az 1-es vízgyárban

10,45 - Szabadka - Kisradanovác HK, a Virág utca aszfaltozási munkálatainak megtekintése

12,00 - Majdány - A Látogatóközpont megtekintése

12,40 - Oroszlámos - A Művelődési Ház megtekintése

13,20 - Törökkanizsa - A felújított Népkönyvtár épülete és a templom megtekintése

16,00 - Martonos - A felújított középületek megtekintése

17,00 - Kispiac - A Művelődési Ház megtekintése

19,30 - Palics - Közösségi találkozó, filmvetítés