Az áldozatok emlékének ápolása kötelesség

Pásztor Bálint: A kollektív bűnösség intézményét eltörölve továbbléptünk a múlt sérelmein

Szabadka város önkormányzatának és a Kegyeleti Bizottság szervezésében harmincharmadik alkalommal emlékeztek meg az 1944/45-ös megtorlások során a városban és környékén ártatlanul kivégzett magyarokról, horvátokról, bunyevácokról, zsidókról, németekről és szerbekről a Zentai úti temető melletti, egykori vesztőhelyen, a Vergődő madár emlékműnél. Az egykori Macskovics-féle téglagyár agyaggödrében, négy tömegsírban, a feltételezések szerint kétezer kivégzett személy nyugszik, az azonosított áldozatok száma 1169. Mint elhangzott, az 1944 októberében kezdődött partizán megtorlások során senkit nem kíméltek, kisgyermekek, állapotos nők, iparosok, politikusok, értelmiségiek, munkásemberek és háztartásbeliek is áldozatául estek a mészárlásnak, és arra is volt példa, hogy egy-egy családnak minden tagját kivégezték.

Az ökumenikus istentisztelet után megkondult az emlékharang és elhangzott a siratóének, majd dr. Pásztor Bálint, Szabadka város képviselő-testületének elnöke mondott beszédet, kiemelve: „Az áldozatok emlékének ápolása közösségünk számára az a nap, amikor együtt teszünk ígéretet magunknak, egymásnak, tisztségünkből fakadóan pedig az általunk képviselt embereknek, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ilyen szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg.”

A folytatásban Pásztor Bálint felidézte a szerb–magyar megbékélés eddigi állomásait, majd az újvidéki városi képviselő-testület 2018-ban hozott azon határozatára emlékeztetett, amelynek értelmében a Limán városrészben emlékművet állítanak 1944/45 valamennyi ártatlan áldozatának.

Beszédének folytatásában Pásztor Bálint az ártatlan áldozatok újvidéki emlékművével kapcsolatos folyamatokról beszélt, abbéli véleményének hangot adva, hogy egyesek továbbra is nemzeti türelmetlenséget szítanak és a tényleges tényfeltárást mellőzve ítélkeznek. A nemzetek megbékélését és egyetértését jelképező ügy esetében is ellenzékiként megnyilvánuló baloldali és liberális pártocskák, valamint a tények elferdítéséből merítkező követőik attól sem riadtak vissza, hogy megtévesszék a nyilvánosságot az emlékműállítás megakadályozásának céljával – hangsúlyozta.

– Két héttel ezelőtt a parlamenti ülést használták ki arra, hogy a nyilvánosság előtt lefasisztázzanak bennünket. Ott voltunk és reagáltunk. Jó, hogy a polgárok bizalmának köszönhetően ott lehetünk, mert mint most is kiderült, mindig résen kell lennünk. Jó tudni, hogy olyan országban élünk, amelyiknek a vezetői tiszteletben tartják a civilizációs értékeket, megvédik az elért eredményeket és betartják a megállapodásokat. A hatalmat alkotó politikai pártok szavatartó hozzáállásának köszönhetően minden ártatlan áldozatnak lesz méltó emlékhelye Újvidéken. A múlt sérelmein, végre tényekre alapozva, a kollektív bűnösség intézményét eltörölve, továbbléptünk. Együttműködünk, fejlesztünk, a biztonságot, a békét és az alapvető emberi jogokat minden lehetséges módon erősítjük, illetve óvjuk. Ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az 1944/45-ös eseményekről félelem nélkül egyáltalán beszélni lehessen, majd további két évtizednek ahhoz, hogy állami szinten is tisztázni lehessen azokat. Meg nem történtté nem tehetjük ezeket az eseményeket, ám kötelességünk arra törekedni, hogy ne ismétlődjenek meg – fogalmazott Pásztor Bálint.

A továbbiakban a szabadkai városi képviselő-testület képviseletében Pásztor Bálint helyezte el a kegyelet virágait, Szabadka polgármesterének nevében pedig Marko Marić polgármesteri tanácsos. Az emlékezés virágait a Tartományi Képviselőház nevében Bájity Borisz főtitkárhelyettes helyezte el. Magyarország Belgrádi Nagykövetségének és Szabadkai Főkonzulátusának képviseletében Pálinkás Gábor ideiglenes ügyvivő és Csallóközi Eszter főkonzul rótta le kegyeletét az áldozatok emléke előtt. A Magyar Nemzeti Tanács nevében mgr. Hajnal Jenő elnök helyezte el az emlékezés virágait, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében pedig Kovács Elvira és Fremond Árpád alelnökök. A bunyevác és a horvát nemzeti tanácsok, a Horvát Főkonzulátus, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Kunbajai Német Önkormányzat, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Szabadkai Zsidó Hitközség képviselői ugyancsak koszorúztak.

P.E.

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése