Államtitkári szintű szerepvállalás

Pásztor István: Az aktuális politikai tartalmak legalább annyira fontosak, mint a parlamenti többségben való részvétel

Az nem kérdés, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség része lesz-e az új összetételű képviselőház parlamenti többségének és az alakuló kormánynak, csak arról kell az illetékes feleknek megegyezniük, hogy a párt milyen formában vegyen részt a végrehajtó hatalomban. A VMSZ képviselőit ma fogadja Aleksandar Vučić államfő. Arról, hogy milyen elvárásokkal ülnek a köztársasági elnökkel tárgyalóasztalhoz, Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét kérdeztük.

– Immár több mint egy évtizedre tehető az együttműködés, ami a bizalomépítésről, a kölcsönös felelősségvállalásról és az egymás iránti viszony politikai értelemben vett becsületességéről szól. Ennek eredményeként nem stresszesen nézek a tárgyalásokra. Úgy gondolom, hogy azt az együttműködést, amit elkezdtünk, racionális volna folytatni. Ez lenne az itteni magyar közösségnek az érdeke, a Vajdasági Magyar Szövetség ehhez kérte és kapta a választói felhatalmazást és a legitimitást a szavazatok formájában, ami 5 mandátumot eredményezett. Azt gondolom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti többségi és kormányzati szerepvállalása jó Szerbiának belpolitikai értelemben, de nemzetközi vonatkozásban is. Mi hozzá kívánunk járulni mindazoknak a porblémáknak a megoldásához, amelyek ránk várnak. Erről is szeretnék a köztársasági elnökkel beszélni – mondta Pásztor István.

Rámutatott, hogy az aktuális politikai tartalmak legalább annyira fontosak számára, mint a parlamenti többségben, illetve a végrehajtó hatalomban való részvétel.

– Az előttünk álló őszről és télről is szeretnék szót váltani, a folyamatban levő ügyek talpon tartásáról, a rendszernek, elsősorban a felépítménynek a talpon tartásáról, emellett pedig a migrációs kérdésről. Ezek a kérdések legalább annyira fontosak, mint a formális téma, ami miatt találkozunk – mondta a VMSZ elnöke. Hozzátette, az egyeztetésre többedmagával érkezik.

– Pásztor Bálint mint frakcióvezető és Kovács Elvira mint a frakció kimagaslóan fontos tagja, az előző összetételben a parlament alelnöke fog elkísérni. Azt gondolom, hogy aránylag gyorsan, jóformán mindent végig tudunk beszélni – mondta, majd hozzátette: – A VMSZ a parlamenti többség része kíván lenni, és a végrehajtó hatalomban államtitkárok szintjén szeretnénk képviselni magunkat, olyan számban és azokban a minisztériumokban, ahol eddig is.

Kérdésünkre válaszolva, hogy ha miniszteri pozíciót kínálnak fel a pártnak, elfogadja-e, Pásztor István azt válaszolta, hogy nem kínált senki miniszteri pozíciót.

– Az előző beszélgetéseken, az előző alkalmakkor igen, de az semmit sem változtat a párt alapállásán. Továbbra is azt gondoljuk, hogy az embernek mérlegelni kell a saját teljesítőképességét, mérlegelni kell az ország, a közösség érdekeit is. Mindezt figyelembe véve felelőtlenség lenne miniszteri pozíciót elfogadni. Az igazi felelősség számunkra, hogy minél több helyen legyünk államtitkári pozícióban, és hogy hozzájáruljunk a feladatok elvégzéséhez. A VMSZ-nek nincs Belgrádban olyan társadalmi beágyazottsága, amely lehetővé tenné, hogy akárki a párt soraiból vállalna efféle megbízatást. Pedig sokan vannak, akik személyi adottságaik alapján alkalmasak lennének egy ilyen pozíció betöltésére, de a társadalmi beágyazottságunk hiányosságának tudatában társadalmi felelőtlenség lenne miniszteri helyet bevállalni – mutatott rá a párt elnöke.

M.H.

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)