A városi képviselő-testület harmadik ülésének bejelentése

„Szabadka város Képviselő-testülete elnökeként megtartott első sajtókonferenciámon mindenekelőtt szeretném bejelenteni egy új gyakorlat bevezetését, miszerint a városi képviselő-testület minden ülése előtt sajtókonferenciát tartunk, hogy az újságírókat tájékoztassuk mindazokról a témákról, amelyek a képviselő-testület soron következő ülésén megvitatásra kerülnek. Így Szabadka polgárai közvetett úton előzetesen megismerhetik mindazokat a témákat, melyeket másnap a tanácsnokok a városi parlamentben megvitatnak. Ez a nyitottság, az átláthatóság miatt fontos és azért, hogy a lakosság minél jobban követhesse a városi képviselő-testület tevékenységét, de a polgármesterét és a városi tanácsét is, hiszen a városi képviselő-testület által megvitatott témák 95%-át a városi tanács terjeszti fel, illetve előtte Városi Közigazgatási Hivatalt képező különböző titkárságok a városi tanácsnak” – jelentette ki Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, a Városházán a  Médiaközpontban megtartott sajtókonferencián.

Csütörtökön, 2020. november 5-én, 09.00 órakor tartja harmadik rendes ülését a városi képviselő-testület, amely az egy rendkívüli ülés és az egy díszülés megtartásával ennek az összehívásnak már az ötödik ülése, mondta és kiemelte, hogy Stevan Bakić polgármesterrel még a mandátum elején megbeszélte, hogy nem alkalmazzák a gyorsított eljárást, illetve nem lesz napirend bővítés, hogy ne kelljen gyorsított tempóval dolgozni és a tanácsnokoknak legyen elég idejük a felkészülésre és a tartalmak minőséges megvitatására.

A városi képviselő-testület holnapi, harmadik rendes ülésén 52 napirendi pont szerepel, közölte az elnök és hozzátette, hogy ezek 16 egységbe lesznek csoportosítva.

„Lesz tehát napirendi pontok szerinti összevonás is, azok logikus összetartozása szerint. Napirenden szerepel a költségvetés kilenc havi teljesítésének beszámolója, az előző ülésen pedig a hat havi teljesítési beszámoló szerepelt. Ez természetesen az átláthatóság miatt fontos, a városi képviselő-testület ellenőrző szerepe miatt. Napirenden lesz a Szabadka város területén épülő ’Maestrale ring’ szélerőmű részletes szabályozási tervének meghozatalárra vonatkozó rendelet-javaslat. Ezzel a témával a városi képviselő-testület már korábban is foglalkozott, most pedig a részletes szabályozási terv meghozatalára kerül sor. Csantavér, Visnyevác, Gábrity, Békova, Nagyfény és Újzsednik kataszteri községeket öleli fel, a települések építési területeinek egy kilométeres övezetével. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, a holnapi ülésen pedig a tanácsnoki csoportok mindenképpen előadják ezzel kapcsolatos álláspontjaikat” – mondta Pásztor Bálint.

Annak megállapításával, hogy a Szabadka város területén működő intézmények óvodahálózatáról szóló rendelet meghozatala olyan napirendi pont, amelyet a városi képviselő-testület mindig a tanév elején vitat meg, Pásztor Bálint elmondta, hogy a tanulók beiratkozása az általános iskolák és középiskolák első osztályaiba hasonló napirendi pont és az szintén ismétlődik minden tanév elején.

„Fontos, hogy bővebb a képzési profilok választéka mindhárom nyelven” – hangsúlyozta.

A napirenden, tette hozzá, szerepel rendelethozatal az állathigiéniai kommunális tevékenység ellátásáról, valamint rendelethozatal a köz- és magán-együttműködés projekt megvalósítási eljárásának megindításáról állathigiéniai kommunális tevékenység – fertőtlenítés, rovarirtás és rágcsálóirtás intézkedéseinek – végrehajtására Szabadka város közterületein.

„Ebben az esetben a kommunális tevékenységekről szóló törvény rendelkezéseivel való összehangolásról van szó és bővül az állathigiéniai tevékenységet felölelő feladatok csoportja. Mindig időszerű téma a kóbor kutyák és macskák számának ellenőrzése és csökkentése, de mindez az állatjóléti törvény és a kommunális tevékenységről szóló törvény rendelkezéseivel összhangban” – fejtette ki Pásztor Bálint.

 „A lakosságot, feltételezem, fokozottan érdekli a környezeti zajvédelmi intézkedésekről szóló rendelet javaslat” – mondta - „ami szintén a holnapi ülés napirendi pontját képezi és a vendéglátó létesítményekre vonatkozik. Remélem, a vendéglátó létesítmények, nem csak a szabadkaiak, hanem a távolabbiak is, az elkövetkező hetekben és hónapokban is működhetnek, de ez már a válságkezelő törzskar hatáskörébe tartozik” – tette hozzá.

Kitért arra, hogy nagyon örül a városi képviselő-testület bizottságainak és testületeinek megalakításáról szóló határozat meghozatalának.

„Vannak állandó és ideiglenes bizottságok és testületek, megválasztjuk ezek elnökeit, elnökhelyetteseit és tagjait, a városi képviselő-testület összesen 14 állandó munkatestületét a Választási Bizottság tagjaival egyetemben, valamint az összesen 14 ideiglenes bizottságot is. Ezen bizottságok tagjainak lejárt a megbízatási ideje, és ezzel tulajdonképpen befejeződik a városi képviselő-testület, illetve minden városi szerv megalakítása. Három bizottságnak még nem járt le a mandátuma, őket természetesen megtartjuk megbízatásukban, mert nincs szükség bárki mandátumának a megrövidítésére. Ez a címek és elismerések odaítélésével foglalkozó bizottság, melynek mandátuma a jövő év februárjáig tart, a felügyelőségi ellenőrzést koordináló bizottság, melynek tagjai 2020 végéig vannak megbízatásban, valamint az egészségügyi tanács, melynek megbízatása szintén ez év végéig szól.“- ismertette Pásztor Bálint.

Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekedik a Szabadka város költségvetésének 2020. január 1-szeptember 30. közötti időszakban történő teljesítéséről szóló beszámoló jóváhagyásáról szóló határozat meghozataláról, Pásztor Bálint azt mondta, hogy „a Városi Közigazgatási Hivatal mindent megtett annak érdekében, hogy a költségvetés minél jobb állapotban legyen.”

„Természetesen nem egyszerű időszak ez és nem egyszerű év. A szabadkai önkormányzatnak, mint minden más önkormányzatnak is, de ezt elmondhatom a köztársaságra és a tartományra vonatkozóan is, rendkívüli költségei vannak a járvány miatt. Másfelől, ugyanezen ok miatt első pillanatra feltételezhető lenne az is, hogy a bevételek sem valósulnak meg a tervezetteknek megfelelően. De ez nem így van, a bevételek jelentős mértékben teljesülnek, de vannak még további ráfordítások is a járványhelyzet miatt. Azt gondolom, hogy a polgármester, a városi tanács és az összes többi szerv mindent megtett azért, hogy a költségvetés képes legyen a polgárok, a vállalatok, az intézmények iránti összes kötelezettségének teljesítésére, ezért nem várok jelentősebben nagy vitát ennek a napirendi pontnak a kapcsán” – szögezte le Pásztor Bálint.

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban