A teljes és megbonthatatlan nemzeti egység ünnepe

Pásztor Bálint: Mi egységet, gondoskodást, jogvédelmet és önálló képviseletet kínálunk továbbra is a vajdasági magyar közösségnek

A szabadkai Népszínház Jadran Színpadán tartották meg a Vajdasági Magyar Szövetség március 15-i központi ünnepségét. A rendezvényt mások mellett Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, továbbá a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati, valamint az MNT tisztségviselői tisztelték meg jelenlétükkel. A nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényen beszédet mondott dr. Panyi Miklós, a magyar Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

Március 15. olyan ünnep, amelyben a nemzeti egység teljes és megbonthatatlan, emelte ki Panyi Miklós. Rámutatott, teljes, mert március 15. politikai hovatartozástól függetlenül minden magyar számára ünnep, és megbonthatatlan, mert szemben 1956 heroikus eseményeivel, 1848 az egész Kárpát–medencei magyarság hőstörténete, de azért is megbonthatatlan, mert a szabadságharc, illetve az annak során képviselt értékek és célok nemesek és egyetemesek, ezért nemcsak a magyarok, hanem minden más nemzet számára példaként szolgálnak.

Március 15. összeköt minden magyar embert, éljen bárhol a Kárpát–medencében vagy a nagyvilágban, hangsúlyozta. Nincsenek határok, nincsenek szétszaggatott közösségek, nincsenek nemzetrészek, egy emlékezet, egy hitvallás, egy eszme, egy örökség, egy nemzet, nyomatékosította Panyi Miklós. Hozzátette, március 15. összeköti a magyar nemzetet a környező és a más európai nemzetekkel is.

– Kossuth Lajos népe vagyunk, ezért a tudás, a recept adott, ebből fogunk főzni a XXI. században is, még akkor is, ha sokszor megüli a brüsszeliek gyomrát. Március 15. a modern kori magyar nemzet születésének ünnepe. Van mire büszkének lennünk és van miért egymásba kapaszkodnunk. A szabadságharcra való emlékezés emelkedett időszakában kiváltképp fontos látni, hogy ma is különös időket élünk. Olyan időket, amikor nagy, nemzeti sorskérdések dőlnek el. Olyan időket, amikor a magyarokra újra figyelnek és amikor nemcsak sodródunk, hanem alakítói is vagyunk ezeknek a nagy változásoknak. Azzal, hogy nem állunk be a sorba bólogató Jánosként és azzal, hogy mi kiállunk az igazság és a józan ész mellett. Ha kell, megcsörgetjük a kardunkat, ha kell, annak pengéjét is megvillantjuk. Mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk. Szeretjük úgy intézni a dolgainkat, ahogyan azt mi gondoljuk. Bár igaz a mondás, hogy többet ésszel, mint erővel, Kossuth népe már csak ilyen. A szívünk visz minket előre. Ezért küzdünk Brüsszellel, ahol korlátozni akarják szabadságunkat. Ezért küzdünk az ellen, hogy korlátozzák szabadságunkat, ezért szállunk szembe Brüsszellel a háború kérdésében, ezért nem engedjük, hogy ránk kényszerítsenek több százezer idegent – fogalmazott beszédében Panyi Miklós, majd a szerb–magyar kapcsolatok kiválóságát, illetve annak folyamatos erősödését hangsúlyozta.

Beszédének folytatásában a szövetség meghatározó jellegéről beszélt. „Ezért építünk szövetséget a Kárpát–medencében minden magyar közösséggel. A változások jellemezte időszakban ez mindennél fontosabb. Köszönöm, hogy ebben partner a vajdasági magyarság és a vajdasági magyar politika. A Vajdasági Magyar Szövetség támasza és kovásza a szerb–magyar kapcsolatok elmélyítésének és megerősítésének. Szerbia Magyarországot nemcsak politikai stratégiai partnerének tartja, hanem őszinte barátjának is. Feladatunk fenntartani és megerősíteni ezeket a kapcsolatokat. Ebben nagy szerepe van a VMSZ-nek, amely a néhai Pásztor István vezetésével fontos politikai tényezővé nőtte ki magát Szerbiában, koalíciós partnerként biztosítva az erős magyar érdekképviseletet a szerb törvényhozásban és a kormányban. Pásztor István nagy harcos volt, őrizzük emlékét és ápoljuk örökségét. Nagy érték mindannyiunk számára, hogy fia, Pásztor Bálint méltó utódja ebben a fontos küldetésben” – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Panyi Miklós, majd Magyarország további támogatásáról biztosította a VMSZ elnökét.

Pásztor Bálint történelmi visszatekintéssel indította beszédét, továbbá Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet és Jókai Mórt idézte, általuk felelevenítve az 1848–49-es forradalom és szabadságharc üzenetét, a történelem ismeretének fontosságát hangsúlyozva a politizálás kontextusában, majd a kiemelt gondolatokra építve szólt a VMSZ tevékenységének sarkalatos elemeiről és attribútumairól, illetve az aktuális politikai jelenségekről, valamint a VMSZ szerepéről a vajdasági magyar közösség érdekeinek képviseletében. Szavai szerint a célok változatlanok: önállóság, felelős képviselet, mert a veszélyek állandóak, nem csökkennek és nem is tűnnek el. Rámutatott, a VMSZ ragaszkodik önállóságához, mindig önállóan mérettetik meg és felvállalja a közösség érdekeinek képviseletét, a szülőföldön magyarként való boldogulás igénye a minden mást felülíró cél, ezért vesz részt a párt az ország építésében. Hozzátette, megvan a kellő bölcsességük ahhoz, hogy tudják, a célokat nem valósíthatják meg önállóan, ehhez mindig szövetségesekre van szükség. „Hosszútávon kell terveznünk és gondolkodnunk, kizárólag a magyar közösség érdekében. Nem oldalt választva, nem behódolva bárkinek is. Önállóan, szövetségeseket keresve a magyar közösség érdekeinek megvalósítása mentén. Ezt teszi a VMSZ 31-ik esztendeje.” – húzta alá Pásztor Bálint.

Szavai szerint a beszédében idézett történelmi személyiségeket, a magyar nemzet nagyjait egy dolog kötötte össze: legfontosabbnak a nemzet szolgálatát tartották. „Mi is próbáljuk bizonyítani, hogy ha bölcsen és kitartóan küzdünk, akkor megvalósíthatóak a vajdasági magyar közösség elképzelései és álmai.” – hangsúlyozta a VMSZ elnöke. Beszéde visszatérő eleme az alábbi volt: a politikában ismerni kell a történelmet, nem szabad semmit elfelejteni a múltból, ám talán mégis fontosabb, hogy mi történt, vagy ki mit mondott 10 évvel ezelőtt, nem pedig az, hogy ki mit mondott 30 évvel ezelőtt. „Ellenkező esetben például nem került volna sor a magyar kiegyezésre, a magyar felemelkedésre és a boldog békeidőkre sem” – jegyezte meg.

– Ahogy 1848-ban, most is a magyar nemzet önállóságáért folyik a küzdelem. Itt is, Magyarországon is, Brüsszelben is. Brüsszelben az Európai Parlamentben megalakult a patrióták frakciója, amely a magyar érdekekért küzd. Brüsszelben, ahol a kereszténységen és a polgári értékrenden, a nemzeti kultúrán, a hagyományokon alapuló életforma immár megvetendőnek számít a hivatalos álláspont szerint, noha éppen ez tartotta meg és erősített a magyar nemzetet évszázadokon át. Egész történelmünk arról szól, hogy az önállóság és a függetlenség nem önmagától értendő. A birodalmak változnak, de a magyar nemzet kiállása, harciassága, bátorsága, állhatatossága és szívóssága örök. Ki kell tartani, a mindennapos küzdelem mellett is, és oda kell figyelni, hogy az érdekeink ne sérüljenek. A szuverenitás nem egyszer elért eredmény, azt folyamatosan védeni kell. Most határozott kiállással, bölcs politizálással és szövetségesek meglelésével folyik a küzdelem, hogy ne járjuk úgy, ahogy hőseink jártak 1849-ben, amikor Ferenc József császár az orosz cár segítségével tudta kizárólag leverni a magyar szabadságharcot. A számunkra megfelelő és az általunk elképzelt jövőt csak akkor lehet biztosított, ha mi, magyarok döntünk róla. Ezt mi, vajdasági magyarok megtanultuk az elmúlt évtizedekben. Ez a VMSZ megalapításának és működésének is a célja, hogy mi magunk döntsünk a sorsunkról – fogalmazott Pásztor Bálint.

Beszédének folytatásában a VMSZ elnöke Magyarország nemzeti kormányának támogatását méltatta, majd rámutatott: „A szerbek legitim politikai erejével is szót kell tudnunk érteni. Ahogyan azt a történelmi példa is szemlélteti, nemcsak az a fontos, hogy ki mit mondott 20-30 évvel ezelőtt, hanem az is fontos, hogy ki mit tett 5-10 évvel ezelőtt.” Hangsúlyozta, kisebbségi létben minden nap az a kérdés, hogy a közösség fennmarad vagy elveszik. „Nekünk mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy fennmaradjunk és fejlődjünk. Éppen ezért a VMSZ a normalitás hangja.” – mondta.

Pásztor Bálint a továbbiakban szót ejtett az elmúlt időszakban megvalósított eredményekről és fejlesztésekről, például a tavaly megtartott helyhatósági választásokról, a Prosperitati Alapítvány rendszerében kiírt támogatási pályázatokról, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. újvidéki székházában megvalósított fejlesztésekről, a tavaly első alkalommal átadott Pásztor István-díjról, a VMSZ fennállásának 30. éve alkalmából szervezett ünnepi akadémiáról, amelyen Szerbia és Magyarország legfőbb közjogi méltóságai is részt vettek, de arról is, hogy kormánykoalíciós partnerként felemelték hangjukat a sorkatonai szolgálat visszaállítása ellen.

„Többségi normalitás vagy hangos és agresszív kisebbség? Ez a kérdés. Én mindig a normalitásra szavazok. Mindig a független képviseletre szavazok és nem az anarchiára. Mi egységet, gondoskodást, jogvédelmet és önálló képviseletet kínálunk továbbra is a vajdasági magyar közösségnek. Nem csüggedhetünk, hiszen a saját közösségünk álmait sikerre kell vinnünk. Ez a feladatunk.” – zárta gondolatait Pásztor Bálint.

A beszédeket követően bemutatták a Halhatatlan a lélek! című alkalmi műsort, szerkesztette és rendezte Wischer Johann.

P.E.

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 24.

15,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 30.

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban