A szerb—magyar barátság a vajdasági magyar közösség érdeke

Megkezdődött a második vajdasági gazdasági és területfejlesztési stratégia nyilvános vitája. Az első összejövetelt Óbecsén tartották meg, az utolsó állomás Magyarkanizsa lesz. Ott a helyiek január 20-án mondhatják el javaslataikat — erről is beszélt kedden dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádióban. Január végén elfogadják azt a dokumentumot, amely a nyilvános viták során elhangzó észrevételeket is tartalmazza majd — mondta a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A műsorban szó volt a Pásztor István-díj átadásáról. Ezzel kapcsolatban a pártelnök kiemelte, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő maga vette át az elismerést, ezzel mindketten tiszteletüket fejezték ki a vajdasági magyar közösség és a Vajdasági Magyar Szövetség iránt. „Orbán Viktor volt Trump elnöknél Amerikában, azután volt nálunk itt Szabadkán, átvette a Pásztor István-díjat, másnap pedig ment Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.”

Hamarosan nagy bejelentés várható

A díjátadó után dr. Pásztor Bálint és Pásztor Ábel, a Pásztor István Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke a magyar miniszterelnökkel és a szerb elnökkel egyeztetett. Pásztor úgy fogalmazott, ez a találkozó is a tiszteletről árulkodik, nem megszokott ugyanis a diplomáciában az, hogy két állami vezető egyeztetetése közben ott ülhet még valaki.

— Ez nem megszokott, és hatalmas megtiszteltetés, hogy Ábel meg én ott lehettünk. Egyéb ügyekről is beszélgettünk. Néhány nap múlva lesz egy nagy bejelentés, amelyből kiderül, hogy Orbán Viktorral miről beszélgettem. Alapvetően energetikai kérdésekről meg a nemzetközi bonyodalmak kapcsán kialakult helyzetről volt szó a NIS vonatkozásában és egyéb ügyekben. Az is egy hatalmas dolog, hogy nyilvánosan bejelentette Orbán Viktor, hogy utasítást adott, hogy gyorsítsák fel a Szerbia felé irányuló kőolajvezeték építését, az is hatalmas dolog, hogy a magyar miniszterelnök nyilvánosan elmondta azt is, hogy ami Magyarországnak van, azt megosztja Szerbiával, velünk, vajdasági magyarokkal meg a szerbekkel is.

Nincs ok a pánikra, nem térnek vissza a ’90-es évek

A pancsovai olajfinomító leállásáról is szó volt a rádióműsorban. Pásztor elmondta, pánikra semmi ok, nem térnek vissza a ’90-es évek, bármennyire is próbálják egyes ellenzéki körök ezt hangsúlyozni.

Eddig 103 000 euróval támogatták a rászorulókat

A Pásztor István Alapítvány Igazgatóbizottsága havonta ülésezik, már a negyedik támogatási körben is megszülettek a döntések. Az eddig odaítélt támogatások csaknem 80 százalékát beteg gyermekek gyógykezelésére fordították.

— Mi emberi sorsokkal nem szoktunk kampányolni, nem szoktuk közzétenni arccal, névvel, hogy kik a támogatottak, nem szeretnénk megsérteni a személyiségi jogokat, de amennyiben van valaki, aki szeretné megköszönni a támogatást, annak érdekében, hogy más forrásból is számíthasson támogatásra, szeretné felvállalni, hogy az alapítvány az ő gyermekének a gyógykezelését támogatta, akkor természetesen erre van lehetőség. Ez történt múlt pénteken, amikor Pranić Katarina járt nálunk a kislányával, Sofijával. A Pásztor István Alapítvány őt 900 000 dinárral támogatta. A műtétre Amerikában, Houstonban került sor. Javult a kislány állapota, de továbbra is támogatásra szorulnak. A jövőben is ezeket a sajnálatos eseteket kiemelten fogjuk kezelni.

A vajdasági magyar közösség saját, készülő mesterségesintelligencia-stratégiájának fontosságáról is beszélt Pásztor. Ennek első lépéseként szakmai konferenciát tartottak Szabadkán.

— Azt kell elérnünk, hogy a mi közösségünk ne a vesztese, hanem a nyertese legyen bizonyos folyamatoknak — fogalmazott Pásztor.

A műsorban továbbá szó volt arról is, hogy Dudás Attila lett a VMSZ frakciójának alkotmánybíró-jelöltje. Pásztor úgy fogalmazott, Dudás a vajdasági magyar jogásztársadalom egyik legkiemelkedőbb tagja.

SZAKÁLL LAURA

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)