A sikeres gazdaságfejlesztés útján

A forrás függvényében nyertes pályázókkal szerződött a Prosperitati Alapítvány Zentán

Vajdasági körútra érkezett tegnap Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese, akit vendéglátói, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke kísért el a Prosperitati Alapítvány ünnepélyes rendezvényeire. A Zentai Sportközpontban támogatási eszközök odaítéléséről írtak alá szerződéseket mezőgazdasági fejlesztések és falusi házak vásárlására a forrás függvényében nyertes pályázókkal, ezt megelőzően pedig Magyarkanizsán és Felsőhegyen nagy léptékű gazdasági fejlesztéseket adtak át.

Ünnepélyes szerződéskötést tartott hétfőn délelőtt a Zentai Sportcsarnokban a Prosperitati Alapítvány a mezőgazdasági fejlesztések támogatására és a falusi házak vásárlására kiírt pályázatok nyertes pályázóival. A gazdaságfejlesztési program megvalósítása az idén is dinamikusan történik, immár harmadszor szervezett szerződéskötést az alapítvány több száz pályázóval. Magyarkanizsa és Óbecse után tegnap Zentán mintegy 740, forrás függvényében nyertes pályázó látta el kézjegyével a támogatásról szóló dokumentumokat.

Magyar Levente felszólalásában elégedettségének adott hangot, hogy a magyar kormány az elmúlt nyolc évben eddig minden érvényes pályázatot támogatni tudott, és egyet sem kényszerült elutasítani forráshiány miatt.

– Ezt a hagyományt az idén is folytattuk a külső, nehéz gazdasági körülmények közepette. Az ukrajnai háború által generált nehézségek ellenére a Magyar Kormány megtalálta a módját, hogy minden pályázó megkapja az anyagi támogatást. Az eszközök folyósítása megtörtént a Prosperitati Alapítvány számlájára, de ne tekintse ezt senki sem magától értetődő dolognak, mert a rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket igényelnek. A program esetében erre nem volt szükség, menetrendszerűen folytattuk a pályáztatást és a kifizetéseket. Feltett szándékunk, hogy folytassuk a gazdaságfejlesztési programot. Eddig összesen 222 milliárd forintnyi megvalósult fejlesztésnél tartunk, ami 63 milliárd dinárnak felel meg. Ez az összeg a gazdaságfejlesztési program keretében, illetve a Magyar Kormány egyéb vajdasági beruházásokhoz nyújtott támogatásainak köszönhetően valósult meg. Vajdaság egész gazdaságát merőben megváltoztatják ezek a befektetések. Egy kétszázezres lélekszámú közösségben ilyen nagy számokat megvalósítani hallatlanul nagy eredmény, de ez elsősorban nem a politikusoknak köszönhető, hanem a vajdasági vállalkozóknak és gazdáknak, akik hajlandóak kockáztatni és beruházni. Ez nem ingyen pénz, szigorú feltételeket kell teljesíteni és kockázatokat kell vállalni. Napjainkra azoknak a száma, akik belevágtak a nehéz vállalkozásokba és sikeresen végig is vitték azokat, túllépte a 16 ezret. A Magyar Kormány megteremti az anyagi lehetőséget, a szerbiai politika megteremti a végrehajtás politikai feltételeit, a vajdasági politikum pedig az egész rendszer felügyeletét és lebonyolítását biztosítja – fogalmazott Magyar Levente.

Dr. Pásztor Bálint beszédében rámutatott arra, hogy ez a nap a gazdaságfejlesztési és otthonteremtési sikerek ünnepe. Hozzátette, hogy húsz évvel ezelőtt a Gyurcsány-kormány elutasította a kettős állampolgárság lehetőségét, viszont a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett pályázatok esetében az első számú feltétel, amelynek minden pályázónak eleget kell tennie, nem más, mint a kettős állampolgárság.

– Ha 2010-ben nem következett volna be az újabb rendszerváltás és ha nem kerül Orbán Viktor a kormánykerék mögé, és ennek a kormánynak nem lett volna az egyik első intézkedése a kedvezményes honosítás lehetőségének a megteremtése, akkor Prosperitati Alapítvány sem lenne, és a mintegy 16 ezer sikeres pályázó sem létezne. Újabb gazdaságfejlesztési és otthonteremtési sikereket ünnepelünk, hiszen újabb szerződések aláírására került sor. A Prosperitati Alapítvány által lebonyolított pályázási lehetőségrendszer minden nehézség ellenére töretlen módon valósul meg Magyarország Kormányának támogatásával. Közben nem feledkezhetünk meg arról, hogy Magyarország szomszédságában háború dúl, ahol a kárpátaljai magyar közösség most azt éli át, amit a vajdasági magyar közösség a 90-es években. Egy háború mindig gazdasági nehézségeket okoz, de ennek ellenére Magyarország Kormánya folytatta a program megvalósítását, mintha minden a legnagyobb rendben lenne a világban és Európában. Köszönettel tartozunk Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, a magyar kormánynak és Magyar Levente miniszterhelyettes úrnak is, aki a kezdetek óta mellettünk áll. Örülök annak, hogy Magyarország Kormánya megtalálta a lehetőségét annak, hogy a forrás függvényében támogatott pályázókból támogatott pályázó legyen. Ha a program megvalósítását vesszük górcső alá az első pillanattól, azaz 2016 januárjától kezdve mostanáig, akkor elmondhatjuk azt, hogy 58 pályázati kiírást követően 235 millió euró vissza nem térítendő támogatás került a vajdasági magyar családokhoz, és ez összesen 473 millió eurónyi fejlesztésnek felel meg. Magyarország Kormánya a Prosperitati Alapítvány lehetőségrendszerét működtetve Szerbia egyik legnagyobb befektetési ciklusát valósította meg az elmúlt 8 évben – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

A VMSZ elnöke beszédében kiemelte, hogy az említett időszakban 5374 hektár termőföldet és 1341 falusi házat vásároltak a magyarok, 667 új vállalkozás indult a régióban, mindemellett 2233 vállalkozás és több mint 6200 mezőgazdasági termelő fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához járultak hozzá, amely 12 500 új munkahelyet jelent.

Az eseményen részt vett Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulátusának főkonzulja, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere.

HAT

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából