A segítő kegyelem útján

Utasi Jenő plébános aranymiséje Tóthfaluban

Ötven éve Isten és a hívek szolgálatában áll Utasi Jenő, tóthfalusi plébános, aki papi szolgálatának szinte teljes idejét Magyarkanizsa községben töltötte, és tölti napjainkban is. Tóthfalu mellett még Oromon is vezette az egyházat, és mindkét település a maga Jenő atyájának tekinti a közvetlen, sokrétű és emberséges plébánost, akinek nevéhez még számtalan világi, maradandó tett is fűződik.

Szombaton a Szent József Római Katolikus Templomban, Tóthfaluban nagy ünnepet ültek: Jenő atya aranymiséjét, melyen a hívek mellett paptársai és magas rangú vajdasági és anyaországi politikusok is részt vettek.

Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Msgr. Fazekas Ferenc, a Szabadkai Egyházmegye püspöke, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, Schmittné Makray Katalin, korábbi köztársasági elnökné asszony, Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője és a közélet jeles képviselői is jelen voltak az ünnepi szentmisén, melyet Utasi Jenő paptársaival együtt tartott. Az aranymisés plébános visszaemlékezett a kezdetekre, amikor Tóthfalu, majd Orom papjává lett, és többek között azt is hangsúlyozta, hogy mindig a segítő kegyelem útján járt.

Utasi atya nem csak a híveket vette szárnyai alá, hanem megannyi új ötlettel rukkolt elő, melyeket sorra meg is valósított. Többek között az ő érdeme, hogy nem hagyta veszni azt az álmot, hogy Tóthfaluban nyomda, futballakadémia, kollégium, több focipálya, és tornaterem is kiépülhet. Ebben nagy segítségére voltak azok az anyagi támogatások, melyek jelentős része az anyaországból érkezett. És van itt még valami, amit nem szabad semmiképpen sem elfelejteni! Jenő atya és a tóthfalusi parókia évtizedek óta fogadja be azokat a gyermekeket, akik itt találnak otthonra és megfelelő körülményekre a normális élethez. Megható volt látni azt is, hogy azok a gyerekek, akik itt nőttek fel, és már saját szárnyaikat bontogatják, babakocsit tologatva, vagy éppen vasalt ingben és öltönyben tértek vissza Jenő atya aranymiséjére, a most legkisebbek, akik még most kerültek ide, szintén a misén üldögéltek, ünneplő kis ruhácskáikban, gondosan fésült frizuráikkal.

Az aranymisét követően dr. Kövér László elmondta, hogy megtisztelő volt számára, hogy Utasi Jenő atya meghívta őt erre az alkalomra.

- Meggyőződésem, hogy a közösség megtartásának egyik nagyon fontos előfeltétele, hogy a politikusok, a közélet szereplői mindent megtegyenek, ami lehetőségükben áll. Egy közösség lelkét ezer éve mindig a keresztény egyházak adták. Ezeknek a szerepvállalása sem a jelenben, sem a jövőben nem elhanyagolható, és jó érzés olyan ember munkásságának a megkoronázásán jelen lenni, aki egy közösségnek szinte intézményszerűen a lelkét adja – mondta az országgyűlés elnöke, aki hozzátette: - Adjon Isten a közeljövőben nagyon sok Utasi atyához hasonló embert a délvidéki magyarságnak!

Dr. Pásztor Bálint kifejtette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi egyházainkkal évtizedek óta már olyan kapcsolatot ápol, ami a mi nemzetrészünk fejlődését, felemelkedését szolgálja.

- Öröm volt itt lenni Utas Jenő atya aranymiséjén. Ő egy olyan ember, aki közösségformáló, közösségépítő és azt bizonyította munkásságával az elmúlt évek során, hogy akár a legapróbb település is lehet a közösség lelke. Az ő tevékenysége messze túlmutat Tóthfalu és Orom határain és összmagyar jelentőségű az, amit ő az elmúlt évtizedekben akár a karitatív munkában, akár a plébánia fejlesztésében, vagy éppen a tudományos életben megvalósított. Utasi Jenő atya a Vajdasági Magyar Szövetségnek is az alapító tagja, mindig a közösség mellett állt, tette ezt nagyon gyakran Magyarország Kormányának segítségével. Erre is szükség volt, szükség van! – mondta dr. Pásztor Bálint.

Jenő atya a mise után fogadta a gratulációkat, de arra is szakított időt, hogy újságírói kérdésre válaszolva a terveiről is szót ejtsen.

- Ha az Úrnak is úgy van tervében, akkor van még mit megvalósítani. Minőségibb szintre kellene emelni a diákotthont, ahol hatvan lakónk van. A későbbiekben akár egy teniszpálya kiépítésének gondolata is felmerülhet, medencével, de a templomot is rendbe kell tenni. Vannak itt gondjaimra bízott kisgyermekek. Az Úr ha sokáig éltet, tudom őket nevelni, mert ők is az én szívem csücskei – mondta Jenő atya, aki örömének adott hangot azért is, hogy sok ismerős arc volt jelen az aranymisén. – Sokat kaptam az emberektől. Óriási erőt adott a tudat, hogy nem vagyok egyedül, és az a tapasztalatom, hogy minél többet adok magamból, annál többet kapok vissza.

Az aranymisés Utasi Jenő atya megosztott egy helyi idős hívőtől származó gondolatot is velünk. „Arra kérem az Urat, hogy idős koromban is mindig meg tudjam különböztetni a jót a rossztól!” Kell ennél szebb üzenet az ember lelkének?

BJK

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)