A munkára összpontosítanak

Befejeződött a Vajdasági Magyar Szövetség tisztújítása

Szombaton tartották meg a zentai Sportcsarnokban a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) XX. Tisztújító Közgyűlését. A helyszín megválasztása is jeles alkalomhoz kötődik, ugyanis harminc évvel ezelőtt, 1994. június 18-án, Zentán alakult meg a párt.

Az esemény reggel 10 órakor kezdődött. Felcsendült a Himnusz, majd egyperces néma csenddel adóztak Pásztor István, a VMSZ és a tartományi parlament tavaly októberben elhunyt elnöke előtt, emellett megemlékeztek azokról a párttársaikról is, akik 2023 májusa, vagyis az utolsó közgyűlés óta eltelt időszak alatt haltak meg.

Az első napirendi pont a munkaelnökség megválasztása volt, amelynek élére Kern Imre került. Ezután, a mandátumvizsgáló bizottság jelentését Magosi Zsuzsanna ismertette. Megállapították, hogy határozatképes a közgyűlés, 347 küldött volt jelen.

Dr. Pásztor Bálint akkor még megbízott elnöki tisztségben lépett a pulpitusra, és számolt be az elmúlt 9,5 hónapról.

– Ma régi nagy győzelmi helyszínen vagyunk, ugyanis 1697-ben a magyarokat, a szerbeket, és egész Európát itt védtük meg a pusztulástól és az eltűnéstől – utalt vissza beszédje elején a zentai csatára. – 1994-ben pedig a vajdasági magyarok megmaradását és fejlődését helyeztük itt új, biztos alapokra.

Rámutatott, hogy rengeteg munka, vállalások teljesítése, kihívás, tragédia, összefogás, sikeres megmérettetés, és a rend megteremtése jellemezte az elmúlt időszak hétköznapjait. Épp ezért lett a közgyűlés jelmondata a következő Ady-idézet: „Mégis győztes, mégis új és magyar.”

Beszámolójában hangsúlyozta, hogy 2023. június 20-án megalakult a szerb–magyar stratégiai tanács, amelyről már tíz éve beszélnek a parlamentben. Történelmi jelentőségűnek nevezte, hiszen Stratégiai Együttműködési Tanácsa Szerbiának jelenleg csak Magyarországgal van, és fordítva. Reménykednek, hogy ez a gyakorlati akadályok megoldását szolgálja majd.

Következő fontos állomásként a noszai Művelődési Ház átadását említette. Mint fogalmazott, ez egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy ha merünk nagyot álmodni, és ennek érdekében mindent megteszünk, akkor álmaink valóra válnak. Emlékeztetett arra, hogy a Művelődési Ház keretein belül működik a Vackor óvoda kihelyezett tagozata is.

Kitért arra is, hogy tavaly szeptember elsején, Aleksandar Vučić államfő jelenlétében átadták a palicsi Aquaparkot, amely az elmúlt 9,5 hónap egyik legfontosabb befejezett vállalása volt.

Jelentős volt az is, amikor 2023 októberében, éveken át tartó küzdelem után eltűntek a migránsok Vajdaság utcáiról. Dr. Pásztor Bálint megjegyezte, a Vajdasági Magyar Szövetség a továbbiakban is határozottan fellép annak érdekében, hogy a helyi lakosság biztonságban legyen.

– 2023. október 30-án ért bennünket a tragédia. A közösség és a párt elveszítette a vezetőjét, mindez kettő nappal a választások kiírását megelőzően történt, és ezzel egy olyan helyzet állt elő, amilyenben még soha, egyetlen politikai párt sem találta magát a történelemben – emlékezett vissza, majd hozzátette: a VMSZ Tanácsa akkor, az egy nappal később megtartott ülésén azt a döntést hozta, hogy a következő tisztújító közgyűlésig őt bízza meg a pártelnöki feladatok elvégzésével. Ezt követően november 6-án, már az ő vezetésével, nekiláttak a munkának.

– A legjobb tudásom szerint igyekeztem elvégezni a munkámat. A mérce adott volt. Ahogyan apám mondta mindig, az elnök feladata a közösségünket szolgálni, érdekeinket érvényre juttatni. Engem is ez vezérelt ebben az embert próbáló időszakban – mondta.

Elemzésében hangsúlyozta, hogy a párt megerősítette kapcsolatát a magyar kormánnyal, és sikereket ért el abban, hogy a Horgos–Röszke közúti határátkelőhely egész nap tartson nyitva. Mindezek mellett a Prosperitati Alapítvány újabb 11,8 millió euró értékű pályázatot írt ki, és megindult a Szeged–Szabadka között közlekedő vonat is. Beszédében kitért a Magyar Szó újvidéki székházában történő beruházásokra is, az erről szóló szerződést a közelmúltban írták alá.

A beszámolót követően zárt ajtók mögött folytatódott a közgyűlés, ahol végül 333 igen, és mindössze két ellenszavazattal választották meg dr. Pásztor Bálintot a VMSZ elnökévé, emellett döntöttek a Tanács 50 tagjáról is.

A közgyűlést követően az újonnan megválasztott elnök úgy véli, hatalmas bizalomról tesz tanúbizonyságot a közgyűlés döntése. Elmondta, a vajdasági magyar közösség identitásának megőrzésén és megélhetésének megteremtésén dolgozik, emellett igyekszik minél több olyan helyi projektumot felkarolni, amelynek segítségével az ott élő polgárok életminősége javulni fog.

Hétfőn a zentai Royal Szállodában megtartották a VMSZ Tanácsának alakuló ülését, amelynek elnöke Tóbiás József lett, alelnöke pedig Szatmári Adrián.

Dr. Pásztor Bálint javaslatára a Tanács egyhangúan megválasztotta Bájity Boriszt, Kerekes Józsefet és Vicsek Annamáriát a párt alelnökeinek, ezzel egy régi, és két új személy tölti be ezt a tisztséget. Az Elnökség tagjairól is döntöttek, a megválasztott tagok pedig dr. Bagi Boján, Burány Hajnalka, Fehér Szabolcs, Fejsztámer Róbert, Góli Csilla, Gyivánovity Dániel, Juhász Attila, Kovács Elvira, Kónya Róbert, dr. Molnár Viktor, Nagy Ottó, Nágel János, Pintér Anna-Mária, Szatmári Adrián, Újhelyi Nándor. Az Elnökségnek tagja még a pártelnök, a három alelnök, az Intézőbizottság elnöke és a Tanács elnöke.

Az Intézőbizottság elnöki tisztségét továbbra is Juhász Bálint tölti be, tagjai pedig Fehér Szabolcs, Gyivánovity Dániel, Juhász Attila és Pintér Anna-Mária.

Ezzel lezárul a két napig tartó tisztújító folyamat, így ezt követően teljes mértékben a munkára tudnak összpontosítani.

KGN

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában