A megmaradás szentélye

A Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésének és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásának köszönhetően befejeződtek a királyhalmi Jézus Szentséges Szíve római katolikus templom felújítási munkálatai. Ebből az alkalomból ma délelőtt Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök hálaadó szentmisét celebrált, melyen részt vett Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke is.
1934-ben a Horgos Község által adományozott földterületből két nagylelkű, helybeli lakos 1 holdat az egyház részére ajánlott fel, ahol felépülhetett a jelenlegi templom. Az építkezést 1938-ban kezdték, majd két évvel később Budánovich püspök úr felszentelte a jelenleg is a hívek szolgálatában álló templomot, melyet az idő vasfoga nem kímélt. Bár időről időre történnek felújítási munkálatok, a tetőszerkezet sajnos annyira elhasználódott, hogy már nem nyújtott kellő védelmet a falak és a betérő hívők számára sem. Ezért létfontosságú volt a mostani felújítás, mely a 2024 végén érkezett 15 millió forint támogatásból valósult meg. A templomkert ad otthont a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett központi ünnepségnek, így azontúl, hogy a település hívői számára bizonyítottan fontos épületről van szó, a vajdasági magyar közösség egészének is meghatározó.
A hálaadó szentmisére megtelt a templom, a helyi polgárok mellett a vajdasági magyar politikum és közélet jeles személyiségei is részt vettek az ünnepségen. Nacsa Lőrinc, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a templom elnevezése kifejezi azt, hogy Jézus Krisztusban az Úr igazán isteni és igazán emberi valóságban jött el közénk, ami reménységet ad mindannyiunk számára, hogy földi létünket is áthatja a földöntúli mennyei jelentőség.
— Céljainknak, munkánknak, hivatásunknak önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonít, és ez igazán a felelősségünk is. Ez a templom nemcsak elnevezésében, hanem létében is erre a nagyobb, sőt örök jelentőségre figyelmeztet ma bennünket. Minden közösségi alkalom, minden ünnep és mise, amire itt egybegyűlnek, kérlelhetetlenül irányítja a figyelmet efelé az emberfeletti szféra felé. Nemzetünk és hazánk több mint ezeresztendős írott történelme során ebben az örök érvényű valóságban gyökerezett és gyökerezik ma is. A magyarság életereje és kitartása elfogyott volna az évszázados küzdelmek, a véráldozatok és veszteségek során, ha hitünkkel nem kapaszkodtunk volna Isten mindent felülmúló gondviselésében.
Szent István államalapítása és munkássága nem írható le és nem érthető meg akkor, ha kivonjuk belőle az égi hatalmak iránti elköteleződés komolyságát. Ő maga írta második intelmében: „Aki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítja.” A ma ünnepelt felújítás kézzelfogható módon is gyarapítja a közösséget és az egyház méltóságát. Olyan környezetbe foglalja közös ünnepünket, a szentmisét, ami méltó az ünnephez. Ez a törekvés, hogy méltóságteljesen ünnepeljük meg egyházi és világi ünnepeinket, hazánkban már az Árpád-kor óta a legszebb templomainkat, a legszebb épületeinket eredményezte a magyarság számára. Legyünk büszkék arra, hogy az elmúlt években nemzetünk az egész Kárpát-medencében mintegy 4000 templomot újított fel és több mint 200 új templomot épített Magyarország Kormánya támogatásával. Ugyanezen időszakban Nyugat-Európában sajnos számos templom tartott zárva, romboltak le, alakítottak étteremmé, diszkóvá vagy mecsetté.
Mi Magyarország alaptörvényének értelmében együttműködünk a vallási közösségekkel, történelmi egyházainkkal mindazokért a célokért, amelyek a magyarság megmaradását és boldogulását célozzák meg. A magyarság szülőföldön való megmaradásához elengedhetetlen, hogy hitünket is helyben és anyanyelvünkön tudjuk gyakorolni. Ez őseink évezredes hagyatéka a Kárpát-medencében, amelyhez mi ma itt is ragaszkodunk. Magyarország Kormánya számára az egyházak biztos partnereknek bizonyultak az elmúlt években. Hogy küldetéstudatunkban vannak szép számmal közös pontok, mi sem bizonyítja jobban ennél a helynél, hiszen a VMSZ évről évre itt tartja a nemzeti összetartás napi ünnepséget, és itt ültették el 2012-ben a nemzet almafáját. Gyökerei a szülőföldhöz való ragaszkodásunkat, összetartozásunkat, gyümölcsei pedig életerőnket, élni akarásunkat és megújulásunkat jelképezik. Azért alakulhatott ki ez a szoros partnerség közösségeinkben, egyházainkban, mert kölcsönösen felismertük/felismerjük egymás munkájában az értékközösséget. A 2010-ben végrehajtott nemzetpolitikai fordulat során megfogalmazott alapelvünk, mely szerint minden magyar felelős minden magyarért, mélyen keresztényi meggyőződésünkből fakadt. Ezért egy templom megújulása során nem kérhetek semmi mást Önöktől, csak azt, hogy maradjunk meg a hitben, abban a hitben, amelyre építkezni tudunk, és amelyben meg tudjuk erősíteni egymást, egyenként is, és ezen keresztül közösségeinket is. Maradjunk meg őseink hitében, és növekedjünk, erősödjünk az ebből fakadó felelősségvállalásban is — mondta ünnepi beszédében Nacsa Lőrinc.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy a mai világban ritkaságszámba megy, amikor egyházi objektumok újulnak meg, amikor templomok épülnek, vagy templomokat sikerül felújítani.
— Magyarország Kormánya támogatásának, a Magyar Nemzeti Tanács munkájának, valamint annak köszönhetően, hogy a legitimitással, felhatalmazással és támogatottsággal rendelkező politikai pártunk, illetve országos kisebbségi önkormányzatunk történelmi egyházainkkal — elsősorban a római katolikus egyházzal és mindkét püspökségünkkel — szorosan együttműködik, nálunk merőben más a helyzet. Az elmúlt öt esztendőben Magyarország Kormánya támogatásának köszönhetően mintegy 4,5 millió euró értékben újultak meg egyházi objektumok vagy épültek templomok Vajdaság Autonóm Tartomány területén. Mindez azt bizonyítja, hogy közösségünk ragaszkodik a hithez, hagyományokhoz, azokhoz a klasszikus értékekhez, amelyek Nyugat-Európában veszítettek vonzerejükből. Vajdaságban és a Kárpát-medencében, ahol mi, magyarok élünk, a hagyományos értékeknek köszönhetően a biztonság, a megértés, az együttműködés magasabb szinten van. Szeretnék köszönetet mondani Magyarország Kormányának, Orbán Viktor miniszterelnök úrral az élen, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és személyesen Nacsa Lőrinc államtitkár úrnak, aki az elmúlt bő tíz napban már másodszor látogat el hozzánk.
Örülök, hogy a királyhalmi templom felújítási munkálatait a mi kérésünkre támogatta a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Jövőre, a nemzeti összetartozás napi ünnepségünkön még méltóbb körülmények között tudunk ünnepelni, bár a méltóságteljességből, az ünnepi emelkedettségből 2012-től errefelé sem volt hiány, hiszen a királyhalmiak vendégszeretetének és a plébános úrnak köszönhetően a templom és annak kertje mindig méltó helye volt a nemzeti összetartozás ünnepének. Bejelenthetjük, hogy a munkálatokat 37 000 euró értékben sikeresen elvégezték. A helyieknek kívánom, a templom folyamatosan teljen meg, és ragaszkodjunk magyarságunkhoz, hitünkhöz, értékeinkhez — mondta Pásztor Bálint.
TÓTH TIBOR

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása