A megmaradás jelképe

A nemzeti összetartozás napját ünnepelték Bácskertesen

A nemzeti összetartozás napja alkalmából június 7-én Bácskertesen (Kupuszinán) tartották a nyugat-bácskai központi ünnepséget, a Közép-Duna menti történelmi és környezeti örökségünk védői Gyuszi civil szervezet jóvoltából, közösségi összefogással. A program délelőtt szentmisével kezdődött a Szent Anna-templomban ft. Kurin István vezetésével. Ezt követően alkalmi műsort tartottak a templomkertben álló Turul-szobornál, ahol dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mondott emlékező beszédet. Az eseményen elhangzott: a helyiek fontosnak tartják, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a trianoni történésekre. Ugyanakkor ez az alkalom nemcsak számukra, hanem a nyugat-bácskai magyarság egészének is megerősítést jelent.

A Turul-szobor nemcsak a nemzeti összetartozás jelképe, hanem a nyugat-bácskai szórványmagyarság kitartását és helytállását is szimbolizálja. A megemlékezésen kiemelték azt is, hogy a kupuszinai Turul-szobor közösségi összefogással nyerhette vissza méltó helyét, ami jól példázza a helyi magyarság erejét és összetartását. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében a Turul-szobor szimbolikus jelentőségére hívta fel a figyelmet.

– A kupuszinai Turul harcos testtartása azt fejezi ki, hogy a helyi magyar közösség otthon van szülőföldjén. Ugyanez igaz nemcsak Bácskertesre, hanem Doroszlóra, Szilágyira és számos más nyugat-bácskai településre is. Ugyanakkor a szórványban élni mindig nagyobb kihívást jelent, ezért ezeknek a közösségeknek mindig kitartóbbnak és erősebbnek kellett lenniük – hallottuk dr. Pásztor Bálinttól, aki külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a Turul-szobrot összefogással sikerült visszaállítani, hiszen Kupuszinán nem ez az első ilyen emlékmű, és újbóli felállítása a közösség erejét bizonyítja.

A rendezvény egyik szervezője, Péter István, a Dunatáj Egyesülés elnöke, a GYUSZI alapító tagja elmondta, az volt az elképzelésük, hogy Nyugat-Bácskának legyen egy központi ünnepsége, ahol kellő méltósággal és tisztelettel emlékezhetnek meg a nemzeti összetartozás napjáról

– A Gyuszi civil szervezet vállalta a házigazda szerepét, a Dunatáj Egyesülés pedig minden lehetséges módon segítette a szervezést. Az eredményes szervezéshez a helyi egyesületek, szervezetek összefogása is hozzájárult, hiszen a kultúregyesület, az egyházközösség és számos helybéli lakos is bekapcsolódott az előkészületekbe – mondta Péter István.

Mint elhangzott, a Magyar Nemzeti Tanács rendkívül fontosnak tartja a nyugat-bácskai szórványmagyarság közösségét, ezért is tulajdonít nagy jelentőséget a nemzeti összetartozás napja nyugat-bácskai központi ünnepségének. Az eseményen arról emlékeznek meg, hogy a délvidéki magyarság az egyetemes magyarság szerves része, ami egyúttal erősíti a Kárpát-medencei összetartozás tudatát is.

Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke kihangsúlyozta, hogy az MNT mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy minőségi és jelentős párbeszéd alakuljon ki a szórványmagyarság és a tömbmagyarság között.

– A szórványmagyarság egyfajta lakmuszpapírként működik, hiszen azok a problémák, amelyek a vajdasági magyar közösséget érintik, a szórványban még hangsúlyosabban jelentkeznek. Éppen ezért fontos megérteni a helyi kihívásokat és nehézségeket, valamint olyan megoldásokat találni, amelyek erősítik ezeket a közösségeket – fogalmazott Hugyik Richárd.

A kupuszinai Turul-szobornál elhelyezte az emlékezés virágait a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, a testvértelepülés, Hercegszántó, valamint a különböző helyi és nyugat-bácskai civil szervezetek, egyesületek, intézmények és az egyházközség képviselete. Az alkalmi műsorban verssel fellépett Péter István, énekelt Szanka Emma és a Petőfi-program valamint a bezdáni gyermekek Bezdánia projekt című előadásából is láthatott egy részletet az emlékező közösség.

LMT

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​