A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva Palicson átadták a VMMSZ elismerésit

Egy Aranyplakettet, négy Magyar Életfa-díjat és öt Plakett-díjat osztott ki idén is a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, hogy az arra érdemesültek tevékenységét ezzel is megköszönje. Az elismerésekkel a hiteles őrző és teremtő munkát díjazzák, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító.

A díjátadót idén Palicson, a Zvonko Bogdan Borkastélyban tartották meg a szokásosnál kevesebb résztvevővel, anyaországi kormányzati tisztségviselők, vajdasági magyar politikai vezetők, a szabadkai önkormányzat jeles tagjainak jelenlétében. Részt vett az ünnepségek többek közt Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője, dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, dr. Csige Gábor, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője, Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT-elnöke.

A díjazottakat és vendégeket Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy nagyon fontos volt az, hogy megszületett a gondolat és a szándék, hogy a közösségünk napszámosait, építőköveit, életpéldáit a magasba emelhessük, s így köszönjük meg a munkájukat:

- Köszönjük a tanítást, köszönjük a megtartó és a tájat, szülőföldet bezengő állhatatos imát, mondást, a cselekvő mindennapokat, az örökséget soha nem elengedő tartást, az azzal való folyamatos szembesítést, a segítő és ösztönző intelmeket, hogy vajon szabad-e elveszni hagyni a kincset? Köszönjük, hogy ismerhetjük a derűt, az óvó büszkeséget, a nemzetet bátran megvalló öntudatot!

Az Aranyplakettet idén Potápi Árpád Jánosnak, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárának ítélték oda. Mint a méltatásban elhangzott, a VMMSZ elismeréseivel megtartó és örök folyóinkat és keresztjeinket, örök partunkat és kupoláinkat akarja ünnepelni, forrást és őrzőit, a táj teremtő személyiségeit, hazát álmodókat és hazateremtőket. Potápi Árpád Jánosra, az idei év Aranyplakett kitüntetettjére mindez igaz: hazát álmodó és teremtő személyiség. A VMMSZ 2021-ben e legrangosabb díját azért a több évtizede tartó nemzet és közösség szolgálatáért nyújtja át, amely sokmillió magyar számára új Kárpát-hazát, jövőt, termőtalajt és szülőföldet jelenthet és teremt, amelyben úgy erősödhet meg a nemzet és az összetartozás eltéphetetlenségének méltósága és hite, hogy a szót rögtön cselekvés, a cselekvést hálózat, a hálózatot hazateremtés követhette, hangzott el Potápi Árpád János méltatásában, aki meghatódva elmondta, hogy valójában haza érkezik, amikor Vajdaságba jön, hisz édesapja Moholon született, dédszülei egy ideig itt éltek, családjából többen nyugszanak itt.

- A díjnak megfelelni nagyon nehéz. Az ember, amikor a mindennapi munkáját végzi, nem azért teszi azt, mert díjra számítana, hanem mert örömét leli benne és arra számít, a társadalom döntő részének a javára válik. Ugyanígy dolgoztak azok a társaim, akikkel ma átvettük ezeket az elismeréseket. Mégis örül az ember, amikor díjat kap, mert azt jelenti, mások is látják az erőfeszítéseit. Nemcsak miénk azonban ez a díj, hanem azé a közösségé is, amely bennünket nevelt, amelynek a részei vagyunk. A Vajdaság olyan délvidéki tájegység, amely önmagában is egy kicsit leképezi a Kárpát-medencét, hisz itt vannak nagy folyóink, a Duna és a Tisza, vannak hegységek, a Tarcal vagy a verseci hegyek, homokhátságok, alföldek. Tehát megvan minden, ami nagyban megvan Magyarországon vagy a Kárpát-medencében. Ugyanúgy az itteni magyarság sem egységes, hisz több népcsoporthoz tartozik. Élnek itt kunok, jászok, palócok, de vannak olyan csoportok is, akik több évszázada itt élnek, illetve vannak más nemzetiségek. A magyarok e nemzetiségekkel úgy élnek itt 100 éve, hogy nem magyar államhatalom alá tartoznak. A délvidéki magyarok az elmúlt évszázadban olyan életet élt, ami a többi magyar nemzetrésznek is például szolgálhat, gondoljunk csak a 90-es évekre vagy a gazdasági nehézségekre. A magyar közösség mégsem futamodott meg, kitartott, itt maradt, gyermekeket adott a nemzetnek. A magyar közösségek között a vajdasági magyarság most dobogós helyen áll – mondta köszönőbeszédében Potápi Árpád János.

A VMMSZ döntés értelmében Magyar Életfa-díjban részesült az idén Balázs György nagybecskereki öntevékeny színjátszó, a Madách Amatőr Színház és az Emmanuel Kamarakórus oszlopos tagja, aki középiskolás kora óta van a színpadon.

Berta Géza maradéki közösségszervező, egyesületi vezető szintén Magyar Életfa-díjban részesült, aki maga is szívesen harmonikázik és énekel, nagyon sok nótát tud, amit megtanít a fiataloknak.

Szabó Szabados Ilona adai művelődésszervező, nyelvművelő, nyugalmazott magyar–német szakos tanár, az idén ötven éves Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok alapító tagja is megkapta idén a Magyar Életfa-díjat. Küldetésének, feladatának tartja, hogy ápolja anyanyelvünket, s szerinte erre az egyik legjobb mód a versenyek szervezése.

Németh Anna nyugalmazott képzőművészet szakos tanár, keramikus, közösségszervező ugyancsak Magyar Életfa-díjban részsült, de személyesen nem tudta átvenni az elismerést.

Plakett díjban részesült Bakator Judit nyugalmazott torontálvásárhelyi osztálytanító, a falu monográfiájának társszerzője, a Vitkay Hagyományápoló Társaság alapító tagja; Németh Dezső szenttamási művelődés- és közösségszervező, a 2020-ban negyedévszázados jubileumát ünneplő Aranycitera egyik megálmodója; Sóti Éva adai művelődés- és közösségszervező; Szabó Judit, a Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület alapító tagja, a Hitélet katolikus folyóirat szerkesztője, az Agapé Könyv- és Lapkiadó Kft. munkatársa, a szabadkai Teológiai Katekétikai Intézet előadója, tanára, valamint a tordai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület annak a jubileumnak alkalmából, és annak a példaáértékű közösségmegtartó erőnek és szolgálatnak elismeréséül, hogy a település magyar közösségi élete – amely az öntevékeny színjátszással vette kezdetét – 2020-ban centenáriumát ünnepelte.

A díjátadást alkalmi művelődési műsor kísérte. Közreműködött a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület keretében működő Pántlika énekegyüttes, illetve a Fokos zenekar.

NÉMETH ERNŐ

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben