A magyar közösség érdekében

Dr. Pásztor Bálint: Biztos vagyok abban, hogy a parlament új kormányt fog választani

A szerbiai parlamentarizmus történetének talán legnehezebb hete volt ez. Sok minden történt már a szerbiai parlament üléstermében 1990 óta, de hogy az ellenzék füstbombákat dobáljon, és úgy kelljen felszólalni, hogy az embernek fél méterrel az arcától fújják a kürtöt és kerepelnek, és bármikor eltalálhatják bármilyen tárggyal, erre nem volt példa – foglalta össze a köztársasági képviselőház ülésének történéseit dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a párt parlamenti frakciójának vezetője. Annak ellenére, hogy semmiféle munkafeltétel nem volt adott, Újhelyi Ákos és Bájity Borisz a VMSZ frakciója nevében megtartották a tervezett felszólalásaikat – tette hozzá.

– Hetven napirendi pont szerepel a folyamatban levő parlamenti ülés napirendjén. A jelentősebb törvényjavaslatok közül talán a két legfontosabb a felsőoktatásról szóló törvény módosítása, illetve a fiatalok kedvezményes lakásvásárlásának lehetőségét bevezető törvényjavaslat. A felsőoktatási törvény módosítása teljességében megegyezik az egyetemisták követeléseivel, illetve azzal, amiről a szerbiai kormány és az egyetemek képviselői megállapodtak az elmúlt hetekben, sőt, annál többet is tartalmaz, hiszen az egyetemisták azt kérték, hogy 20 százalékkal növekedjen a felsőoktatásra szánt támogatás összege. Ez konkrétan 12 milliárd dinárt jelentett volna, de a 12 milliárd helyett 18 milliárddal, azaz 153 millió euróval növekszik a felsőoktatás támogatása. Ez egyrészt az egyetemi oktatás színvonalának növekedését, másrészt az egyetemeken dolgozók fizetésének növekedését eredményezi. Ezen felül az önköltséges egyetemi hallgatók tandíja 50 százalékkal csökken. A tandíj összegének a felét az állam vállalja magára, tehát nem az egyetemek fogják visszatéríteni, hanem az állam a költségvetésből. Ha az egyetemi hallgatók ezek után is folytatják a tüntetéseiket, akkor meg kell állapítanunk, hogy az már nem arról szól, amiről az elmúlt hetekben szólt, hanem valami másról, hiszen ez a követelés teljesült. A köztársasági elnök tegnap alá is írta, és kihirdette ezt a törvényt, tehát gyakorlatilag már egy elfogadott és kihirdetett törvényről beszélhetünk.

Mindkét törvény jelentős költségvetési kiadásokat jelent. Elbírja az állam ezt a terhet?

– Természetesen át kell csoportosítani ezeket az összegeket, és hosszú távon adódhatnak problémák, hiszen a hónapok óta tartó tüntetés rányomja bélyegét a gazdasági mutatókra és a befektetések elmaradására, de jelenleg a költségvetés elbírja ezeket a terheket. Én úgy gondolom, hogy az államnak, illetve a kormánynak feladata volt reagálni és pénzt találni arra, amit az egyetemi hallgatók, illetve az egyetemek kértek. Ami pedig a lakásvásárlás feltételeit illeti, a kormány feladata, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a fiatalok itthon képzeljék el a jövőjüket, és ingatlanhoz tudjanak jutni. Ez a szerbiai fiatalok számára akkora segítség, amekkorára korábban ebben az országban nem volt példa. Egyszázalékos önrésszel lehet lakást vásárolni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki például egy 75 ezer eurós lakást szeretne venni, akkor 750 euróval a zsebében ezt megteheti, vagy ha egy 50 ezer eurós lakásról van szó, akkor 500 euróval. A maximálisan igényelhető összeg 100 ezer euró, ami azt gondolom, hogy a 20–35 éves korú fiatalok esetében elegendő kell hogy legyen. És 40 évre is föl lehet venni ezt a hitelt, természetesen rövidebb lejárati időre is. Az első 6 évben 3,5 százalékban maximalizálták a kamatterheket, és a kereskedelmi bankok, illetve a közjegyzők semmiféle díjat nem számolhatnak fel ebben a pénzügyi, illetve jogi konstrukcióban. Ez a törvény is nyolc napon belül hatályba lép – tehát itt nem valamiféle ígéretről van szó –, onnantól kezdve a kereskedelmi bankok gyorsaságán múlik, hogy mikortól igényelhetők ezek az összegek, de gyakorlatilag napokról, hetekről van szó. Mindenkit arra buzdítok, akinek lakhatási gondjai vannak és megfelel ezeknek a feltételeknek, éljen ezzel a lehetőséggel. Amit még fontos elmondani, a munkanélküli fiatalok, vagy azok, akiknek nincs állandó munkahelye, átadhatják a kérvényüket ezekre a kedvező hitelekre. Az ő esetükben egy kezesre is szükség lesz. Egy olyan lehetőségről van szó, amely mindenki számára elérhető.

A parlament napirendjén szereplő 70 pontból 37-ről csütörtökön döntöttek. Kedden folytatódik a munka. Nehéz körülmények között kezdődött a hét, számítanak-e újabb meglepetésre a jövő héten?

– Azt gondolom, hogy most már mindenre lehet számítani. Az ellenzék teljes mértékben bebizonyította, alkalmatlan felmutatni bármiféle alternatívát a kormánytöbbséggel szemben. Nem gondolom, hogy az az állampolgár, aki bármelyik pártra szavazott, azért tette, hogy a képviselők a parlamentben füstbombákat dobáljanak ahelyett, hogy azoknak az érdekeit képviselnék, akik parlamenti mandátumhoz, parlamenti székhez juttatták őket. Innentől bármi elképzelhető, de azért hangsúlyoztam ki a beszélgetésünk elején is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségben, ahogy az elmúlt években is, most is, meg a jövőben is így lesz, kizárólag a magyar közösség tagjai érdekében fogunk dolgozni. Igenis dolgozni fogunk, mint ahogy ez a héten történt, annak ellenére is, hogy semmiféle munkafeltétel ehhez nem volt adott a parlamentben. Ami az ülés további menetét illeti, azokról a törvényjavaslatokról volt tegnap szavazás, amelyeket a VMSZ frakciója is támogatott, ezek közül néhányról beszéltünk. Maradtak még a nemzetközi egyezmények, illetve a személyi döntések. Ezekről a jövő héten fogja a parlament folytatni a vitát, azt követi a szavazás, és ennek az ülésnek a végén fogja a parlament tudomásul venni Miloš Vučević lemondását. Ekkor fog megszűnni a kormány mandátuma, és a kormány átalakul ügyvivő kormánnyá. Ekkor kezd el pörögni az a 30 napos határidő, amelyen belül új kormányt kell választani. Ha ez nem történne meg, akkor kötelezően választások megtartására kerülne sor. Biztos vagyok abban, hogy a parlament új kormányt fog választani, minden rendbontás ellenére is. Ez az ország érdeke, ez a vajdasági magyar közösség tagjainak az érdeke is. Nem gondolom, hogy bárkinek az az érdeke, hogy rendbontás történjen a parlamentben. Az az érdeke mindenkinek, hogy ahhoz hasonló törvények kerüljenek elfogadásra, mint amelyek csütörtökön elfogadásra kerültek a parlamentben.

Várhatóan a jövő héttől kezd el pörögni az a 30 nap, amely alatt fel kell állnia az új kormánynak. A személyi kérdések kapcsán már megkezdődtek az egyeztetések a koalíción belül?

– Nem kezdődtek el, és nem is kezdődhettek el, hiszen ahogy mondtam, még egy teljes mandátumban működő kormányról van szó. Az ellenzék szándékosan csúsztat, amikor arról beszél, hogy a kormány most nem védhette volna ezeket a törvényjavaslatokat a parlamentben, mert megszűnt a mandátuma. Nem, nem szűnt meg a mandátuma, erre akkor kerül sor, amikor az ülés végén a parlament ezt megállapítja. Az, hogy erre mikor kerül sor, annak a függvénye, hogy az ellenzék milyen stratégiát választ, és meddig fognak ezek az ülésnapok tartani. Az alkotmány pontosan szabályozza az új kormány megalakításának a módját. Azt követően a köztársasági elnök konzultációra hívja az összes parlamenti mandátumhoz jutó parlamenti választási listának a képviselőjét. A köztársasági elnök nem kezdheti meg ezeket a konzultációkat addig, amíg nem szűnik meg a kormány mandátuma. Amikor viszont ez megtörtént, akkor köteles mindenkit konzultációra hívni, és mi természetesen ezen az egyeztetésen részt fogunk venni.

MH

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján