„A magyar közösség arra hatalmazott fel minket, hogy képviseljük”

Minden parlamenti képviselőnek arra kellene használnia a mandátumát, hogy azokat képviselje, akiknek köszönhetően parlamenti székhez jutott — ezt dr. Pásztor Bálint nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén történt rendbontásról és a Nikola Selaković kulturális miniszter elleni támadásról is beszélt.

— Szokás azt mondani, hogy a szerelemben, háborúban mindent szabad, és a politika csatamezővé alakult az elmúlt években is már, de azt gondolom, ezt nem szabad abszolút értelemben felfogni. Nem gondolom, hogy az ellenzéki pártokra bárki azért szavazott, hogy a képviselője később füstbombákat dobáljon az ülésteremben. Nem gondolom, hogy ez bármire megoldást jelenthet. Régóta vagyok parlamenti képviselő, azt hittem, már mindent láttam abban a bizonyos oroszlánbarlangban, de azt kell hogy mondjam, a múlt keddig nem, hiszen arra még nem került sor Szerbiában, de máshol se nagyon, a prištinai parlamentet leszámítva, hogy az ellenzék füstbombákat robbantott volna az ülésteremben. A mi képviselőink, konkrétan Újhelyi Ákos és Bájity Borisz megtartották a felszólalásaikat, hiszen fontos, a magyarság szempontjából is jelentős törvényjavaslatok szerepeltek napirenden. Büszke vagyok a képviselőtársaimra, hogy ilyen körülmények között is el tudták látni azt a feladatot, amivel a magyar közösség felhatalmazott bennünket, ez pedig az, hogy képviseljük őket a képviselőházban.

A parlament ülése másnap az ellenzéki képviselők nélkül folytatódott. Egyebek mellett elfogadták a felsőoktatási törvény módosítását, mely a tüntető egyetemisták negyedik követelése. A VMSZ támogatta a javaslatot, mely néhány napon belül hatályos jogszabály lesz. A fiatalok kedvezményes lakáshitelére vonatkozó javaslatot szintén támogatta a Vajdasági Magyar Szövetség frakciója. Ennek köszönhetően 1 százalék önrésszel lehet ingatlanhoz jutni maximum negyvenéves lefizetésre. A munkanélküli fiatalok is lehetőséget kapnak az otthonteremtésre, nekik azonban kezesre lesz szükségük. Ez a törvény jövő hétfőn lép hatályba.

— Az ellenzék bent ült a teremben, akkor még nem dobáltak füstbombákat, hanem nyugodtan ültek a helyükön, viszont nem szavazták meg azt, hogy az egyetemisták követeléseinek a teljesítését jelentő felsőoktatási törvénymódosítás napirendre kerüljön. Kérdem én, miről van itt szó? — mondta Pásztor. — Amennyiben az ellenzék azt gondolja, a kormánynak mennie kell, amennyiben az ellenzék azt gondolja, hogy a tüntetőknek igaza van, akkor miért nem támogatják azt, hogy a tüntetők negyedik követelését teljesítő törvényjavaslat napirendre kerüljön? Másnap az ellenzékiek ott voltak az épületben, felvették az útiköltséget, de nem jöttek be a terembe. Ezt a hallgatóknak tudniuk kell — fogalmazott Pásztor Bálint.

Teljes mértékben megengedhetetlen az, hogy bárkit megtámadjanak az utcán a politikai meggyőződése miatt — ezt a kulturális minisztert ért támadás kapcsán nyilatkozta a VMSZ elnöke.

— Nikola Selaković gyalog ment a szüleihez Belgrádban, és megtámadták az utcán. Az ellenzéki, úgynevezett független sajtó megpróbálta ezt úgy beállítani, mintha valamiféle parkolóhelyen vesztek volna össze úgy, hogy Selakovićnak vezetői engedélye sincs. Az, hogy minisztereket megtámadjanak az ellenzéki aktivisták, csak azért, mert bizonyos politikai nézeteik vannak, teljes mértékben megengedhetetlen. Örülök annak, hogy a rendőrség ebben az esetben ellátta a feladatát. Azért mondom, hogy ebben az esetben, mert azt is látni kell és figyelembe kell venni, hogy nagyon megengedően áll a hatalom ezekhez a tüntetésekhez. Nem azt mondom természetesen, hogy a tüntetőket valamiféle retorziónak kellene érnie, de azért, ha megvizsgáljuk, mi szokott történni Párizs, Berlin utcáin, a nyugat-európai, úgynevezett régi demokráciákban, amikor tüntetnek az emberek, ott bizony a hatalom ki szokta vezényelni a vízágyúkat, a rendőrséget, teljes menetfelszerelésben a csendőrséget. Itt meg gyakorlatilag azt blokkolnak le, amit szeretnének, azt vernek meg, akit szeretnének. A normalitáshoz történő visszatérés azt is jelenti, hogy mindenki szabadon fejezhesse ki a politikai meggyőződéseit, függetlenül attól, hogy az kormánypárti vagy rendszerkritikus, ellenzéki, de emiatt semmiféle retorzió ne érhesse, ugyanakkor az alapvető működését az államnak, a rendet, azoknak a polgároknak az alapvető jogait, akik egyik és másik oldalhoz se szeretnének felsorakozni, csupán normális életet szeretnének élni, meg kellene az államnak védenie.

A tüntetésekkel kapcsolatban a VMSZ elnöke azt mondta, eltelt négy hónap, és azt látni, ezek nem vezetnek sehova. Ezt már azok közül a polgárok közül is egyre többen így látják, akik a tüntetőkkel szimpatizáltak. Megállapítható, hogy az ellenzéki akcióknak nincs se vezetőjük, se programjuk, se céljaik — mondta Pásztor Bálint. Szerinte olyan közhelyek hangoznak el, amelyeket mindannyian azonnal aláírnánk. Ilyen például az, hogy Szerbia legyen jogállam. A VMSZ is ezért küzd — mondta.

— Ne kelljen félelemben élni. Mindannyian azért küzdünk, hogy ne kelljen félelemben élni. A VMSZ az elmúlt időszakban is a saját berkein belül is foganatosított intézkedéseket annak érdekében, hogy senkinek ne kelljen félelemben élnie. A tüntetők alapvető elképzeléseivel minden normális ember egyetért, annak viszont, hogy füstbombákat dobáljanak az ellenzéki képviselők, annak, hogy blokkoljanak intézményeket, útkereszteződéseket, de ha megkérdezzük, mi a céljuk, akkor senki nem tud válaszolni, azt gondolom, semmi értelme. 

Március 15-ére tüntetést jelentettek be Belgrádban, de ellendemonstráció is várható. A VMSZ aznap is a vajdasági magyar közösség érdekeit képviseli. 1848/49 hőseire emlékeznek több tíz helyszínen Vajdaságban — hangzott el a műsorban. A pedagógusoknak nagy tisztelettel azt üzente a párt elnöke, hogy térjenek vissza a munkához, melyre felesküdtek, hiszen senkinek sem érdeke, hogy hónapok óta nincs tanítás.

A szerbiai parlament egyébként ma folytatja az ülést.

SZAKÁLL LAURA

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 15.

09,00 - Szabadka - Interjú a "Politika" napilapnak

10,00 - Szabadka - Beszélgetés az Oktatási Minisztérium Szakmai-pedagógiai felügyeleti és külső értékelési csoportjának munkájáról az intézmény előtt

2026. október 16.

16,35 - Topolya - A közigazgatási, művelődési és oktatási központ megtekintése

17,15 - Pacsér - Utcafórum az Iskola utcában

17,40 - Bácskossuthfalva - A vízvezeték építési munkálatainak megtekintése

17,50 - Bácskossuthfalva - A felújított Mátyás király utca megtekintése

18,00 - Bácskossuthfalva - A VMSZ lakossági fóruma az ECHO-ban

19,30 - Bácskossuthfalva - Interjú a Partizánnak

2026. október 17.

14,30 - Palics - A VMSZ Ifjúsági Fórumának 20. születésnapi ünnepsége

17,00 - Szabadka - 5órai tea Pásztor Bálinttal a Vasutas Helyi Közösségben

2026. október 18.

18,00 - Palics - A VMSZ lakossági fóruma 

2026. október 19.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Hét Nap Plusz podcast felvétele

15,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Palatinus István plébánossal

15,20 - Magyarkanizsa–Törökkanizsa - Hajózás és fórum a Tiszán

16,00 - Törökkanizsa - Találkozó Erős Mihály plébánossal

16,45 - Padé - Utcafórum a Kolping-háznál

17,20 - Csóka - Beszélgetés a Jovan Popović Általános Iskola fejlesztéseiről

17,50 - Csóka - A Móra Ferenc Művelődési Egyesület kerítésének felújítási munkálatainak megtekintése

18,00 - Csóka - A VMSZ lakossági fóruma a Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházában

2026. október 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

08,15 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a csütörtöki számban)

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium hamarosan épülő kollégiumának bejárása

18,00 - Csantavér - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 21.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

17,00 - Szabadka - 5órai tea, a vajdasági magyar sajtó képviselőviel, a Városi Könyvtár régi olvasótermében

2026. október 22.

10,00 - Szabadka - Interjú az InfoRádiónak

16,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Szabadka - Az én Vajdaságom fotópályázat díjátadója a Zorka Helyi Közösség épületében

18,00 - A VMSZ kampányzárója 

2026. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

​16,30 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

2026. október 24.

12,00 - Topolya - XIII. Szármafesztivál

2026. október 25.

08,30 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Szabadka - Eredményvárás a VMSZ-ben

2026. október 26.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,15 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2026. október 27.

18,00 - Belgrád - Magyarország belgrádi nagykövetségének ünnepi fogadása az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából

2026. október 28.

​17,15 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

2026. október 30.

11,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának harmadik évfordulója alkalmából

15,30 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

17,00 - Szabadka - Megemlékezés Pásztor István halálának harmadik évfordulójára, melynek keretében átadásra kerülnek a Pásztor István-díjak