„A legfontosabb kérdés”

Az ellenzék egy része úgy véli, a kormány nem tesz semmit – Pásztor Bálint szerint az új választások károsak lennének Szerbia számára

A Szerbiai Képviselőház tegnap délelőtt megkezdte a kormánnyal szembeni bizalmatlansági javaslatról szóló ülését, amelyen a Szerb Radikális Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia 84 képviselőjének a kormány visszahívására vonatkozó kezdeményezést vitatják meg a képviselők. Az ülés délelőtti részében a kezdeményezés felhatalmazott beterjesztői, a képviselőcsoportok vezetői és Mirko Cvetković kormányfő szóltak a képviselőkhöz. Az ülés kezdetén a képviselők elfogadták, hogy a vitára szánt időt ötről tíz órára hosszabbítják, ami az ülés délutáni részében kezdődött el. Az ülésen a miniszterek többsége is jelen volt.
Az ülés folyamán a beterjesztők felrótták a kormánynak, hogy nem valósította meg a polgároknak adott ígéreteit, hogy „nem tesz semmit”, és hogy az EULEX misszió elfogadásával elismerte Koszovó függetlenségét. Mint többen is kiemelték, a kormány politikáját nem a kormányfő és a miniszterek alakítják, hanem az államfő.
Slobodan Samardžić (SZDP), a kezdeményezés felhatalmazott beterjesztője úgy értékelte, hogy a kormány gazdasági politikája is elegendő lenne arra, hogy megvonják tőle a bizalmat, de az EULEX misszió elfogadása és a Koszovó iránti politika a legfontosabb ok a kormány visszahívására, lévén, hogy a legfontosabb állami kérdésről van szó. A volt Koszovó-ügyi miniszter szerint az EULEX nem semleges, és bírálta a kormány ebben az irányban tett követelését, mert ez az ENSZ által szavatolt szuverenitásról való lemondást jelentené.
– Az egyetlen ok az EULEX misszió elfogadására az a tény, hogy változás történt a területi integritás és szuverenitás védelmének politikájában, és hogy a szerbiai kormány eleget tett a nagyhatalmak Koszovó elcsatolására vonatkozó követelésének – mondta Samardžić, aki állításai alátámasztása érdekében az Európai Unió és az Egyesült Államok több tisztségviselőjének kijelentéseit hozta fel, akik szerint az EULEX misszió nem lesz neutrális, hanem segíteni fogja Koszovó függetlenségének létrejöttét.
Az SZRP felhatalmazott beterjesztőjeként Ljubomir Kragović hangsúlyozta, hogy a kormánynak meg kell buknia, mert „engedékeny, udvarló és szolgalelkű” politikát folytat. Szerinte az ENSZ koszovói missziójának (UNMIK) a felváltása az EULEX misszióval, nem jelenti Szerbia diplomáciai győzelmét, ahogyan azt a kormány szeretné beállítani, szerinte akkor beszélhetnénk győzelemről, ha az UNMIK-ot ezer szerb rendőrrel töltötték volna fel.
Miloš Aligrudić, az SZDP frakcióvezetője minden idők legtehetetlenebb hatalmának minősítette a szerbiai kormányt, amely az EULEX misszió elfogadásával elismerte Koszovó függetlenségét, s ily módon lemondott területének 15 százalékáról. Aligrudić felvetette a kérdést: mit kért ezért cserébe a kormány?
– A lehető legrosszabb időben, a lehető legrosszabb kormánnyal rendelkezünk, amely koncepció, ideológia és cél nélkül, 126-ig tartó puszta számolással jött létre, s amelynek se múltja, se jövője nincs – hangsúlyozta Tomislav Nikolić, a Hajrá, Szerbia frakcióvezetője, bejelentve, hogy képviselőcsoportja is a kormány visszahívására fog szavazni.
Velimir Ilić, az ÚSZ frakcióvezetője szerint, az elhangzott vádak mellett, a kormány a koalíciós partnerek közti állandó nézeteltérések miatt sem érdemel átmeneti osztályzatot.
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy nem fognak bizalmatlanságot szavazni a kormánynak, mert az Szerbiát újabb problémák elé állítaná, és mert a radikálisok és a népnemzetiek kezdeményezése értelmetlen. Ugyanakkor kiemelte, hogy mindenképpen beszélni kell annak a kormánynak a munkájáról, amely „képtelen kivezetni a társadalmat abból, amiben húsz éve van”. Hozzáfűzte: a kormánynak sikerült megrontania a viszonyt a szomszédos államokkal, és megkérdőjelezte a kormány európai irányultságát. Hozzá hasonlóan vélekedett Vladan Batić (Szerbiai Kereszténydemokrata Párt) önálló képviselő is, aki szerint a kormány bukása visszalépést jelentene.

Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője hangsúlyozta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség továbbra is megbízik a Cvetković-kormányban, és meggyőződését fejezte ki, hogy az új választások károsak lennének Szerbia számára. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a kormánytól elvárja, hogy mint a hatalmi koalíció része tartsa tiszteletben a VMSZ alapprioritásait is, mert képviselői nélkül nincs meg a parlamenti többség. Ezen prioritásokként Pásztor az EU-hoz való közeledést, Vajdaság autonómiáját és a nemzeti kisebbségek jogainak kiszélesítését említette meg.
Mirko Cvetković kormányfő elvetette az ellenzék állításait, mondván, hogy hat hónapos fennállása óta a kormány számos téren sikeres volt.
– Az a meglátás, hogy a kormány semmit sem tesz, akkor lenne helytálló, ha nem lenne EULEX, ha nem született volna meg az ENSZ határozata Koszovóról, ha a kormány nem terjesztett volna be 64 törvénytervezetet a parlamentnek elfogadásra, ha nem lettek volna gazdasági intézkedések, gazdasági növekedés és relatív alacsony szintű évi infláció – mondta a kormányfő, hozzáfűzve, hogy a kormány diplomáciai és jogi módszerekkel folytatni fogja az ország szuverenitásának és területi integritásának megőrzéséért folytatott küzdelmet.
A kormányfőhöz hasonlóan vélekedtek a hatalmi koalíció képviselői és a szószékhez járuló miniszterek is. Vuk Jeremić külügyminiszter felszólította az ellenzéket arra, hogy csatlakozzon a kormány erőfeszítéseihez Koszovó megőrzéséért, mert, mint mondta, amennyiben nem lesz egység, félő, hogy Szerbiának nem fog sikerülni megvalósítania ezt a célt.
A kormánnyal szembeni bizalmatlanság kiszavazására vonatkozó javaslatot az ellenzék egy része november 4-én nyújtotta be, azzal a megindoklással, hogy a szerbiai hatalom közreműködött a EULEX misszió létrehozásában Koszovóban, amelynek szerintük az a feladata, hogy megvalósítsa a Koszovó függetlenségéről szóló, Martti Ahtisaari nevével fémjelzett tervezetet. A bizalmatlansági javaslatot beterjesztő három párt, valamint a Hajrá, Szerbia frakció képviselői, akik bejelentették, hogy a kormány visszahívására fognak szavazni, összesen 108-an vannak. Ahhoz, hogy a parlament bizalmatlanságot szavazzon a kormánynak, 126 szavazatra van szükség, s amennyiben az ellenzék nem biztosítja a szükséges szavazatszámot, akkor az elkövetkező hat hónapban nem tehet újabb javaslatot a kormánnyal szembeni bizalom megvonására.
Lapzártakor az ülés még tartott. 

SZERKESZTŐSÉGI ÖSSZEFOGLALÓ

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató