„A jövő évi költségvetésre koncentrálunk”

Pásztor Bálint: Látok némi következetlenséget abban, hogy most hajlandóak lennénk megszavazni a költségvetés módosítását

A Szerbiai Képviselőház ma (kedden) szavaz a 2010-es köztársasági költségvetés módosításáról. A hatályban lévő költségvetés elfogadásakor a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői nem szavaztak rá, mert nem biztosította Vajdaság számára az alkotmány által szavatolt összeget. A mai szavazással kapcsolatban Pásztor István, a VMSZ elnöke múlt heti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a VMSZ parlamenti képviselői csak abban az esetben fogják megszavazni a köztársasági költségvetés módosítását, hogyha feltétlenül szükség lesz a VMSZ képviselőinek szavazataira annak elfogadásához. Mivel a parlamenti ellenzék bejelentette, hogy nem támogatja a módosítási javaslatot, kérdésessé vált annak elfogadása. A Magyar Szó Pásztor Bálintot, a VMSZ parlamenti képviselőjét arról kérdezte, hogy miként vélekedik a szavazásról.

– Nem a rombolás a célunk. Ugyanúgy, ahogy tavaly decemberben sem volt az, amikor a költségvetés ellen szavaztunk. Azonban látni kell, hogy a köztársasági költségvetés módosításának nincs nagy jelentősége. Ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a parlament a módosítást november 30-án fogja elfogadni, amely legkorábban december 1-jén lép hatályba, miközben a magyar Országgyűlés november 15-én már a jövő évi költségvetésről vitázott, a horvát parlament pedig 16-án kezdte meg a következő év költségvetésének vitáját. Nincs nagy jelentősége ennek a költségvetési módosításnak, már csak azért sem, mert a pénzek utólagos elkönyveléséről szól. A pénzt már elköltötték és csak egy utólagos parlamenti jóváhagyás szükséges.

Megszavazzák a költségvetési módosítást?


– Ebben a pillanatban sem tudjuk, hogy szükség van-e a mi szavazatainkra, vagy a kormánykoalíció a független képviselők szavazatainknak köszönhetően mindenképpen elfogadja ezt a költségvetési kiigazítást, ahogy azt tavaly decemberben tette. Mivel gyakorlatilag semmi jelentősége sincs a költségvetési módosításnak, el tudom képzelni, hogy megszavazzuk, hiszen nélkülünk nincs kormánytöbbség, ha pedig erre nem lesz szükség, akkor nem szavazzuk meg, mert ez a költségvetési javaslat is alkotmány- és Vajdaság-ellenes. A parlamenti vita során például egyértelmű választ kértem, hogy szükség van-e a mi szavazatunkra vagy sem, ugyanis nem szeretnénk a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának asszisztálni a tartomány kirablásában. Kérdésemre nem kaptam választ. Emellett csütörtökön mintegy háromnegyed órán át vitáztam a pénzügyminiszterrel a költségvetés vajdasági részeiről, ekkor is megkérdeztem, hogy számít-e a szavazatainkra, és csupán annyit mondott, hogy minden képviselő szavazatára számít. Azonban a vitánk során a miniszter asszony nem tudta megcáfolni, hogy a tartomány mintegy 70 millió euróval van megrövidítve.

Mit javasolt helyette a pénzügyminiszter?


– Arra a kérdésemre, hogyan lehetne az alkotmányos alapelvet betartani, azt a választ kaptam, hogy Vajdaság vagy vegyen fel hitelt – ez igen problematikus kijelentés, hiszen a Nemzetközi Valutaalap nem hagyna jóvá egy 70 millió eurós hitelfelvételt –, vagy vezessünk be egy külön tartományi adót és ebből az adóbevételből pótoljuk az összeget, amit a köztársaságtól nem kapunk meg. Ezzel két gond van. Először is a tartományi szerveknek – és a tartományban senkinek sem – nem áll szándékukban, hogy külön adót vessenek ki Vajdaság polgáraira, másodszor pedig Vajdaság Autonóm Tartomány parlamentjének nincs törvényhozói hatásköre, tehát nem vethet ki külön adókat. De ha tehetné, akkor sem ez lenne a megoldás. Elmondtam: elképzelhetőnek tartjuk, hogy megszavazzuk a módosítást, azonban, ha a két hét múlva esedékes jövő évi költségvetés javaslatából hasonló számok tűnnek ki, mint most, akkor a tavaly decemberi szavazáshoz hasonlóan az idén sem fogjuk megszavazni a köztársasági költségvetést.

Ha Vajdaság nem kapja meg az őt megillető költségvetési részt, akkor a VMSZ kész megbuktatni a kormányt?


– Két dolgot tudok csak mondani. Az egyik: bízom abban, hogy sikerül megállapodásra jutni, mint ahogy tavaly decemberben nem sikerült. Ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor biztosan nem fogunk egy Vajdaság-ellenes költségvetést megszavazni, mint azt decemberben sem tettük. Akárcsak tavaly, most sem a kormány megbuktatása és az ország destabilizálása a célunk, de nem szeretnénk ölbe tett kézzel nézni, hogy több mint 70 millió eurót elvesznek Vajdaság polgáraitól.

Figyelembe véve, hogy tavaly decemberben a VMSZ parlamenti képviselői nem szavazták meg a köztársasági költségvetést, most pedig elképzelhetőnek tartják megszavazni a költségvetési módosítást, nem tűnik önnek mindez következetlen politikának?

– Tavaly decemberben igazán következetes politizálásra vallott az, hogy az utolsó pillanatig kitartottunk, de hogy most hajlandóak lennénk megszavazni a költségvetés módosítását, abban látok némi következetlenséget, és ezt nem szeretném véka alá rejteni. Ugyanakkor amiatt, hogy az év utolsó hónapjában nem tudjuk megváltoztatni a pillanatnyi helyzetet és két hét múlva már következik a jövő év költségvetési vitája, nem a módosításra koncentrálunk. Mivel a jövő évi költségvetés az, ami valóban számít, hajlandóak vagyunk megszavazni ezt a jelentéktelen költségvetési módosítást, egyrészt bizonyítva jó szándékunkat, másrészt bebizonyítva, hogy nem a rombolás a célunk. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a kormánnyal a jövő évi költségvetésre vonatkozóan megállapodásra jussunk Vajdaság pénzelését illetőleg.

DIÓSI ÁRPÁD

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​