A hűség ünnepe

Tizenhetedik alkalommal emlékeztünk meg 1748. február elsejéről

A két himnusz felcsendülését követően Erdély Lenke, a VMSZ városi szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett arra, hogy február elseje 1748 örökségének a megőrzését, ápolását és továbbadását jelenti. – Ünnep és öröm ez a nap, hiszen együtt vagyunk: vendégek és idevalósiak, fiatalok és idősek, kisebbségi kulturális rendezvényeink – így a mai is – mindig a hűség ünnepei. Azé a hűségé és ragaszkodásé, ami az újvidéki magyarságot szülőföldjéhez és múltjához, történelméhez, anyanyelvéhez és kulturális örökségéhez köti. A hit, a remény, a biztatás és a vállalás ünnepei ezek a hétköznapok nehéz küzdelmeiben – mondta köszöntőbeszédében Erdély Lenke.

Az Újvidéki Színház nagytermében tegnap este is mindegyik ülőhely foglalt volt. – Mi vagyunk itt, akik maradtunk. Azok, akik komolyan vették őseink tanítását, hogy itt a mi hazánk, a mi szülőföldünk..., amelyet senki nem vehet el tőlünk. Csak akkor veszíthetjük el, ha mi magunk hagyjuk el, csak akkor nem lesz, ha mi magunk mondunk le róla – üzente felszólalásában az újvidéki pártszervezet vezetője. Úgy véli, hogy nagyon fontos az, hogy az itt élő nemzeti kisebbségek biztonságban és egyenrangúan éljenek, hiszen nekünk, itt élő magyaroknak, ez a szülőföldünk – ezt a földet hagyták ránk őseink. – Naponta érezzük és tisztában vagyunk azzal, hogy nem mások, hanem egyedül mi magunk tudjuk azt, hogy mire van szükségünk, mit szeretnénk, hogy itthon jobban érezzük magunkat, egyenrangú polgárokként viselkedhessünk, élhessünk, érdekeinket képviseljük. A tény, hogy ezt az érdekképviseletet egyedül a VMSZ tudja megvalósítani, éspedig csak úgy, hogy a hatalmi koalíció része. Ha nincs erős magyar párt, amely méltón képviseli közösségünk érdekeit, a lehetőségek kezdenek beszűkülni, és egy idő múlva eltűnnek – magyarázta, majd hozzátette: A baráti kézfogás idejét éljük Újvidéken, hiszen a jelenlegi városvezetés, minden városi alapítású magyar intézményünket, művelődési egyesületünket, a művelődési központunkat, civil szervezeteinket és azok programjait támogatja. Felújították és újra felállították Tiszakálmánfalván az első világháború elesett harcosainak emlékét őrző emlékművet, és így lesz az 1944/45-ös ártatlan áldozatoknak felállított emlékművel is. Európa kulturális fővárosában a magyar neveket viselő utcanevek magyar nyelven is ki lesznek írva, a Petőfi Sándor MMK-t pedig teljes egészében felújítják – hallottuk.

Február elsején arra emlékeztünk, hogy 270 évvel ezelőtt, Mária Terézia osztrák uralkodó főhercegnő, német–római császárné, magyar és cseh királynő 1748-ban ezen a napon szabad királyi várossá nyilvánította Újvidéket.

– Ma kötelességünk keresni valamiféle központi erőt, gondolatot, amely ha nem is vet véget szétszóratásunknak, sorsunk sokféleségét összehangolja, új távlatot ad neki. Ennek a feladatnak, azaz mindennapi munkánknak legfontosabb eszköze a kultúra, az emlékezet, a tudat, egyszóval: a történelmi igazság. Higgyük tehát el, hogy amelyik nemzet nem bízik önmagában, azaz a maga jövőjében, abban senki sem bízik! Mi, itt élő magyarok, az őseinktől kapott örökséget csak úgy szolgálhatjuk tisztességgel, ha megőrizzük szellemi értékeinket, kultúránk, művészetünk sajátos arculatát, s mindezt átadjuk a nyomunkba lépő nemzedéknek – hallottuk Erdély Lenkétől.

A tegnapi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Miloš Vučević polgármester, Pásztor Bálint parlamenti képviselő, közérdekű, magyar előjelű intézményeink vezetői, a VMSZ-ben és a tartományi kormányban tevékenykedő érdekharcosaink. Pásztor Bálint frakcióvezető felszólalásában arra emlékeztetett, hogy Újvidék, más néven ugyan, már legalább 800 éves, mindig megfértek itt az egymás mellett élő népek. – Az együttélés soha nem volt zökkenőmentes, sem ideális, nem is lehetett az, ha egy kívülálló azonban most meghallja Újvidék nevét, az mégis a békés, közös életre gondol. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy Újvidéken, mint fővárosban, évtizedek múlva is biztosítsuk a vajdasági magyar értelmiség utánpótlását – hallottuk többek között.

A polgármester is szólt az egybegyűltekhez, ő is a békés együttélés jegyében beszélt. Ugyanazokkal a szavakkal fordult az ünneplőkhöz, mint tegnapelőtt este, a Szerb Nemzeti Színházban megtartott ünnepségen, érzékeltetve ezzel, hogy a két ünnepség számára egyforma jelentőségű, a magyar közösség egyenértékű. – Együttélésünk Újvidék legjellemzőbb vonása – emelte ki Miloš Vučević, majd megismételte, hogy Újvidék rendíthetetlenül halad előre a fejlődés útján.

A rendezvényen – a hagyományokhoz híven – ezúttal Dudás Károly Újvidékhez kötődő alkotót méltatták, felolvasták köszöntőbeszédét, szavait Kőrösi István színművész tolmácsolta. A folytatásban egy nem magyar ajkú nézőnek készült, a magyar népművészetet és a Guzsalyas énekcsoportot bemutató riportfilmet láthattunk, ezt követően a csapat fellépését is élvezhettük – a néptánccsoport két dalcsokorral kedveskedett a közönségnek. Láthattuk a színpadon a Kiss Zsélykó és Tóth Andrea vezette, újvidéki Mitugrász és Tűzrevaló gyermektáncegyütteseket is. Az előbbi fellépésében Gyenge Csongor és Pinjuh Anna társaikkal székelyföldi, jobbágytelki táncokkal mutatkoztak be. A Tűzrevaló táncegyüttes rábaközi táncaiból adott ízelítőt, a táncosokat a szabadkai Juhász zenekar kísérte.

szb

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​