A Horgos2–Röszke2 egész napos nyitvatartása a cél

Az együttműködés folytatásáról tárgyalt Budapesten Pásztor Bálint

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap Budapesten tartott előadást a Külgazdasági és Külügyminisztérium Misszióvezetői Értekezletén. Mint arról közösségi oldalán beszámolt, Magyarország nagyköveteinek és főkonzuljainak a vajdasági magyar modellről beszélt, továbbá beszámolt a gazdasági program működtetéséről és az autonómia megvalósításáról. Ezt megelőzően Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, egyebek mellett a Horgos–Röszke határátkelő non-stop nyitvatartásának állandósításáról, továbbá a magyar–szerb viszony sikereinek fejlesztéséről. Magyar Levente külügyminiszter-helyettessel a gazdaságfejlesztési program folytatásáról, az újabb pályázati kiírás lehetőségéről és a támogatási keret növeléséről egyeztetett.

Szijjártó Péter és Pásztor Bálint sajtótájékoztatón számolt be egyeztetésükről. Szijjártó kiemelte: a kapcsolattartásban nagy szerepe van a határon átnyúló infrastruktúrának, annak, hogy minél több helyen át lehessen kelni a határon, ezért a VMSZ kérésére az a döntés született, hogy a Röszke2–Horgos2 közúti határátkelőhely nyitvatartását a korlátozottról átállítják a 24 órás nyitvatartásra. „Ezzel is segítjük azokat a vajdasági magyarokat és anyaországiakat, akik nem akarnak a zsúfolt autópálya-átkelő felé menni, vagy éppen munkába, iskolába járnak” – emelte ki Szijjártó Péter.

A miniszter a sajtótájékoztató kezdetén gratulált Pásztor Bálintnak, akit szombaton választottak meg a párt elnökének.

Szijjártó Péter szavai szerint nemcsak azért indokolt a gratuláció, mert Pásztor Bálintot megválasztották a VMSZ elnökének, hanem azért is, mert a tavaly decemberben tartott szerbiai parlamenti választáson a VMSZ az előző választáshoz képest 4434-gyel növelte szavazatainak számát, de a tartományi parlamenti választáson is kiemelkedően szerepelt.

CÉLRAVEZETŐ KÜLPOLITIKAI STRATÉGIA

Szerbia, Vajdaság és a VMSZ együtt szolgáltatják a bizonyítékot arra, hogy helyes az a külpolitikai stratégia, amely arra épül, hogy minél jobb kapcsolatokat alakítsanak ki a szomszédos országokkal, hiszen minél jobb a kapcsolat egy szomszédos országgal, annál jobb az adott országban élő magyar közösségnek – emelte ki Szijjártó. Rámutatott arra, hogy a vajdasági magyarok bizonyították azt is, hogy helyes, ha a határon túli magyar nemzeti közösséget erőforrásnak tekintik az adott országgal felépített kétoldalú kapcsolatok tekintetében.

– Amikor külpolitikai stratégiát tervezünk, rendre prioritásként kezeljük a szomszédos országokkal felépítendő jó kapcsolatokat, és mindig kiállunk az ezen országokban élő magyar nemzeti közösségek mellett. A Magyarország és Szerbia közötti kapcsolatok a történelem során most a legjobbak, ezért sokat tettünk, s ezt minden alkalommal el kell mondani. Az is világos, hogy mindez nem jöhetett volna létre a VMSZ nélkül. A VMSZ javaslata volt az is, hogy a magyar kormány finanszírozásával átfogó gazdaságfejlesztési programot hajtsunk végre Vajdaságban, s ennek keretében eddig több mint 14 ezer vállalkozásnak adtunk összesen 80 milliárd forintnyi támogatást, aminek köszönhetően 170 milliárd forintnyi beruházás valósult meg. Ez egyaránt jó mindenkinek, Szerbiának, Vajdaságnak, a vajdasági magyaroknak és nekünk, az anyaországban is. Ezért mind a vajdasági magyarokat képviselő VMSZ, mind a magyar kormány készen áll arra, hogy folytassa a vajdasági gazdaságfejlesztési programot – taglalta Szijjártó Péter.

A határátkelés megkönnyebbítését szolgálni hivatott egyéb projektumokról szót ejtve elmondta, hogy Interreg-forrásból hamarosan megkezdik a hercegszántói határátkelőhely fejlesztését, hogy ezzel is terhet vegyenek le a nagyforgalmú átkelőkről.

Magyarország uniós elnökségének során az EU bővítésének felgyorsítására és az illegális migráció elleni küzdelemre terveznek összpontosítani – hangsúlyozta Szijjártó, aláhúzva, hogy az EU bővítésének vonatkozásában Magyarország mindig is Szerbia pártján állt. Leszögezte, Magyarország azt szeretné, ha Szerbia minél előbb tagja lenne az Európai Uniónak. Abbéli reményének adott hangot, hogy az európai parlamenti választáson a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok közül minél többen kinyilvánítják véleményüket.

A KÜLFÖLDI MUNKA MIATT NEM KELL KÜLFÖLDRE KÖLTÖZNI

Napjainkban Magyarországnak nincs jobb szomszédja Szerbiánál, de ez fordítva is érvényes. Ahhoz, hogy ez így legyen, rengeteget kellett dolgozni az elmúlt tíz évben – hangsúlyozta Pásztor Bálint. Kiemelte, korábban a Vajdasággal kapcsolatos híradások gyakran a magyarverésekről szóltak, jelenleg azonban már a közös infrastrukturális beruházásokról, a határátkelők kapacitásának bővítéséről vagy éppen a Szeged–Szabadka vasútvonal elindításáról. Mindehhez szükség volt a történelmi megbékélésre, nyomatékosította, és rámutatott arra, hogy a vajdasági magyarság megbecsült nemzeti közösség Szerbiában, szintén a két állam között fennálló kapcsolatoknak köszönhetően. Ehhez arra is szükség van, hogy a VMSZ a szerbiai magyarok legitim politikai érdekképviseleti szervezeteként betöltse azt a szerepet, amelyet egy kisebbségi politikai pártnak be kell töltenie – fogalmazott. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a jó választási eredmény meghatározó jellegét. Megismételte, a VMSZ arra számít, hogy a párt tartományi és köztársasági szinten egyaránt része lesz a kormánykoalíciónak, mivel ezáltal juttathatja érvényre a közösség akaratát és érdekeit.

„Vajdasági magyar szempontból fontos, hogy a Horgos2–Röszke2 határátkelő a nap 24 órájában fog működni a jövőben is” – közölte Pásztor Bálint. Ez egyrészről azért fontos, hogy a vajdasági magyarok kapcsolatot tudjanak tartani az anyaországgal, másrészről pedig azért, hogy a magyarországi munkaerőhiány vonatkozásában úgy tudjanak segíteni, illetve úgy tudjanak önmaguk és családjuk számára egzisztenciát teremteni, hogy ahhoz ne kelljen Magyarországra áttelepülniük – fejtette ki.

– A szülőföldön maradás segítésének szempontjából a 2016 óta zajló gazdaságfejlesztési program is elengedhetetlen jelentőségű. Legutóbb novemberben jelentek meg pályázatok. A számok azt igazolják, hogy a vajdasági magyar közösség a szülőföldjén szeretne boldogulni, hiszen aki vállalkozást indít vagy házat vásárol, az egyértelműen otthon képzeli el a jövőjét. Fontos, hogy Magyarország kormánya hathatósan támogatja ezeknek a céloknak a megvalósítását. Mindebben nagyon fontos szerepe van Szijjártó Péter miniszternek – fogalmazott Pásztor Bálint.

Szijjártó Péter először is gratulált Pásztor Bálintnak pártja kiváló szerepléséhez a decemberi szerbiai választásokon, s leszögezte, hogy ez hatalmas eredmény, különösen a mai, kihívásokkal teli időszakban.

– Szerbia, a Vajdaság, a VMSZ együtt szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy helyes a külpolitikai stratégia, amely arra épül, hogy minél jobb kapcsolatot építsünk ki a szomszédos országokkal. Mert minél jobb a kapcsolat egy szomszédos országgal, annál jobb a helyzete az ott élő magyar nemzeti közösségnek is – mondta.

– És a vajdasági magyarok bizonyították azt is, hogy helyes, ha a határon túli magyar nemzeti közösséget erőforrásnak tekintjük az adott országgal felépített kétoldalú kapcsolatok tekintetében – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy külpolitikai stratégiája tervezésekor a kormány mindig prioritást ad a szomszédos államokkal felépítendő jó viszonynak, és mindig kiállnak az ezen országokban élő magyar nemzeti közösség mellett is.

– Ugye mára már elcsépelt frázisnak tűnik, de nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy ezt elmondhassuk, s ezért el is kell mondani minden egyes alkalommal, hogy Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat, a legjobb együttműködés – jelentette ki.

Majd rámutatott, hogy ez nem jöhetett volna létre a VMSZ nélkül, ugyanis tőlük származott a javaslat, hogy a magyar kormányzat indítson átfogó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban, amelynek a keretében eddig több mint 14 ezer helyi cég kapott támogatást 80 milliárd forintos értékben, és ezáltal 170 milliárd forintnyi beruházás valósult meg összesen.

– Ez jó mindenkinek, jó Szerbiának, jó a Vajdaságnak, jó a vajdasági magyaroknak, és jó nekünk, akik itt élünk az anyaországban. Ezért mind a vajdasági magyarokat képviselő VMSZ, mind a magyar kormány készen áll arra, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési programot folytassuk – tudatta.

A miniszter aláhúzta, hogy a kapcsolattartásban nagy szerepe van a határon átnyúló infrastruktúrának, annak, hogy minél több helyen át lehessen kelni a határon, ezért a VMSZ kérésére az a döntés született, hogy a Röszke-Horgos 2 kishatárátkelőhely korlátozottról 24 órás nyitvatartásra áll át.

– Ezzel is segítjük azon vajdasági magyarokat és anyaországiakat, akik nem akarnak a zsúfolt autópálya-átkelő felé menni, vagy éppen munkába, iskolába járnak – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a hercegszántói határátkelőhely fejlesztése hamarosan megindul Interreg-forrásból, hogy ezzel is terhet vegyenek le a nagy forgalmú átkelőkről.

Végül hangsúlyozta, hogy a magyar európai uniós elnökség során a kormány a bővítés felgyorsítására, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemre fog koncentrálni.

– Magyarország mindig is Szerbia pártján állt, amikor az Európai Unió bővítéséről van szó, és szeretnénk, ha Szerbia minél előbb tagja lenne az Európai Uniónak, ez a vajdasági magyarok érdeke is – közölte.

Valamint reményét fejezte ki, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok közül is minél többen részt fognak venni az európai parlamenti választáson.

– Az illegális migrációval szembeni fellépés tekintetében pedig szeretném kifejezni az elismerésemet a VMSZ-nek, a VMSZ elnökének, hiszen az ő állhatatosságuk nélkül minden bizonnyal nem jött volna létre az a példamutatóan szigorú rendőri fellépés a határ szerb oldalán, amely nyomán az életkörülmények jelentősen javultak és a biztonság is jelentősen javult a határ vajdasági oldalán – mondta.

P.E.

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában