A fájdalmas hét százalék és a hírhedt háromheted

Az aktuális javaslat alapján Pásztor Bálint és a pénzügyminiszter is megállapította: Vajdaság költségvetése se nem rosszabb, se nem jobb, mint korábban

A következő évi köztársasági költségvetés javaslatának jövő hétre tervezett parlamenti vitáját megelőzően Lazar Krstić pénzügyminiszter egyeztetést kezdett a büdzséről a szerbiai képviselőház frakcióival. Ilyesmire korábban, a volt pénzügyminiszterek idejében nem volt példa.

A Vajdasági Magyar Szövetség ezúttal két módosítási indítványt tervez benyújtani a költségvetés javaslatára vonatkozólag, nyilatkozta lapunknak Pásztor Bálint, a párt frakcióvezetője a pénzügyminiszterrel folytatott beszélgetés után. Egyikben 150 millió dinár elkülönítését javasolják majd a kormánynak a szabadkai Népszínház épületének a felújítására. Tarthatatlan, hogy a köztársasági kormány legalább négy-öt éve egy dinárt sem adott a Népszínház épületén folyó munkálatokra, emelte ki Pásztor, hozzátéve, hogy módosítási indítványuk elfogadásának érdekében a szavazási napig mindenkivel tárgyalni fognak, aki hozzásegítheti a szabadkaiakat az építkezés megfelelő dinamikával történő folytatásához a következő évben. Azért javasol a VMSZ 150 millió dinárt, mert Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke néhány hónappal ezelőtt az építkezésre ellátogatva azt ígérte, hogy a vajdasági költségvetésből a következő három évben nagyjából 150 millió dinárt fognak erre a célra elkülöníteni, jegyezte meg Pásztor, majd hozzáfűzte: a párt álláspontja egyrészről az, hogy Pajtićnak az időközben bekövetkezett változások ellenére is be kellene tartania ígéretét, másrészről pedig az sem mellékes, hogy az évekkel ezelőtt aláírt szerződés értelmében a tartománynak és a köztársaságnak ugyanakkora összeget kell fordítania a színház felújítására.

– Krstić válaszként elmondta, hogy értesülései szerint a művelődési minisztérium is kezdeményezni fogja a költségvetés javaslatának a módosítását a kormánynál. Javaslatukban konkrét projektumok finanszírozását fogják tételszerűen feltüntetni. A pénzügyminiszter arra nem tudott választ adni, hogy a szabadkai Népszínház is ezek között fog-e szerepelni, viszont úgy tűnik, hogy a művelődési minisztérium szerint is nevesíteni kellene bizonyos országos jelentőségű művelődési projektumokat a költségvetésben – magyarázta Pásztor.

Jövőre nemzeti tanácsi választásokat fognak tartani az országban, a költségvetés javaslatából azonban kifelejtették az ezek lebonyolításához szükséges eszközöket. Erre vonatkozólag is módosítási indítványt nyújt be a VMSZ.

Az egyeztetés során természetesen Vajdaság is téma tárgyát képezte, azzal, hogy a VMSZ az idén nem nyújt be módosítási indítványt a tartománynak elkülönített pénzekkel kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy a Tartományi Parlament fogalmazza meg a vonatkozó módosítási indítványokat, a VMSZ pedig ezeket fogja támogatni a vitában és a szavazás alkalmával, közölte Pásztor.

– Vajdaság költségvetéséről annyit lehet elmondani, hogy se nem rosszabb, se nem jobb, mint az előző években. E véleményemet már korábban megfogalmaztam, az újszerű az, hogy a pénzügyminiszter pontosan ugyanezekkel a szavakkal jellemezte a tartományi büdzsét. Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a költségvetés nem felel meg a vajdasági érdekeknek. Az okokhoz nem fűzött különösebb magyarázatot, az viszont mindenféleképpen újdonság, hogy az előző összetételű kormányok pénzügyminisztereivel ellenben az aktuális tárcavezető legalább hajlandó némi őszinteségre a beszélgetések során. Ezzel persze nem lehetünk elégedettek. Nincsenek különösebb illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a költségvetés javaslatát összhangba lehetne hozni Szerbia alkotmányával és a tartomány érdekeivel. Ennek ellenére az a feladatunk, hogy ezeket a dolgokat sokadszorra elmondjuk. Ami a Vajdaságot a köztársasági büdzséből megillető hét százalékot illeti, jövőre nagyjából 16 milliárd dinár hiányozna ahhoz, hogy ez a feltétel teljesüljön. Ami pedig még a hét százaléknál is fontosabb, az az a bizonyos háromheted, amelyet nagyberuházásokra kellene biztosítani. Minden évben az volt a helyzet, hogy ennek a háromhetednek mintegy 70 százalékát az úgynevezett transzferösszegek tették ki. Magyarra fordítva: ilyen számok mellett a tartomány gyakorlatilag semmilyen önállóan beruházásra fordítható pénzzel nem rendelkezik, vagy csak minimálissal. Ez a helyzet az idén is, mint ahogyan ez volt tavaly, tavalyelőtt és azt megelőzően – fogalmazott Pásztor.

A VMSZ biztosan nem támogatja a költségvetés javaslatát, egyrészről Vajdaság miatt, másrészről pedig azért, mert a Krstićtyel folytatott beszélgetésből az is kiderült, hogy az önkormányzatoktól újabb 2 milliárd dinárt, a mezőgazdaságtól pedig valamivel kevesebb mint 3 milliárd dinárt vonnának meg a költségvetésben, mutatott rá a párt frakcióvezetője, majd kérdésünkre válaszolva, hogy miként lépnek fel abban az esetben, ha a köztársasági kormány esetleg támogatni fogja a Tartományi Képviselőház módosítási indítványait, megerősítette: ha ez megtörténik, akkor a költségvetés támogathatóvá válik a VMSZ számára.

– Ugyanakkor ha mondjuk, csak a nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatos módosítási indítványunkat fogadják el, az még kevés lesz ahhoz, hogy megszavazzuk a költségvetést, hiszen magától értetődőnek kellene lennie, hogy a választásokra pénzt különítenek el. Ha esetleg a szabadkai Népszínházzal kapcsolatos indítványunkat fogadnák el, akkor az olyan nagy eredmény lenne, hogy megfontolnánk, hogy melyik gombot nyomjuk meg a szavazáskor. Összességében ebben a pillanatban úgy vélem, hogy ha az ország több év után elkezdené betartani a korábban aláírt szerződést, annak nem kellene elegendő oknak lennie ahhoz, hogy megszavazzuk a büdzsét – fejtette ki Pásztor.

Egyébként a költségvetés javaslatában a nemzeti tanácsoknak 250 millió dinárt terveztek be, függetlenül a jövőre esedékes választásoktól, a szerb–magyar történész akadémiai vegyes bizottság munkájára pedig 10 millió dinárt irányoztak elő. Az idén történt meg először, hogy nem kellett a kormányt emlékeztetni ennek a tételnek a betervezésére, jegyezte meg Pásztor Bálint.

P.E.

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése