Verseny és ünnep

Izgalmas nap elé néztünk május 24-én a szabadkai lóversenypályán, hiszen együtt szurkolhattunk kedvenceinknek a XIII. Vajdasági Vágtán. A legjobb lovasok képviselhetik régiónkat októberben a XVIII. Nemzeti Vágtán, Szilvásváradon.

Habár a nap folyamán a fő hangsúly a lovassportokon volt, a pályára látogatókat főzőverseny és gazdag kirakodóvásár is várta.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Bunford Tivadar, az esemény szervezője, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója szólt a jelenlévőkhöz, majd dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, az esemény fővédnöke nyitotta meg hivatalosan a versenyt.

— Szeretettel köszöntöm önöket a XIII. Vajdasági Vágtán, ahol a magyar virtus, a vajdasági lélek, a lódobogás és a bogrács illata egyesül egy felejthetetlen napban. Azt mondják, a tizenhármas szám balszerencsés, de mi úgy vagyunk vele, ha van alattunk egy jó ló, körülöttünk egy jó közösség, a kondérban rotyog a betyárgulyás gazdagon, akkor csak jó dolgok történhetnek. Ez a nap nem csak verseny, ez ünnep számunkra. Ünnepe a hagyománynak, a lovaskultúrának, a kitartásnak és nem utolsósorban annak, hogy még mindig tudunk együtt örülni, együtt lelkesedni és együtt álmodni. Itt ma nemcsak a díjakról van szó, hanem szívverésről, becsületről, bátorságról. Itt ma galambok repülnek, versenyzők tesznek esküt, és megmutatjuk a világnak, a vajdasági magyar közösség él, alkot és vágtat előre — mondta Bunford Tivadar.

Dr. Pásztor Bálint beszédében a közösség összetartó erejének és hagyományaink megőrzésének jelentőségére mutatott rá.

— A magyar huszárhagyományokra vigyázunk, őrizzük őket. Második alkalommal állhatok önök előtt ezen a színpadon. Az, hogy fővédnök lehetek, nagy megtiszteltetés, hiszen nemcsak formális szerepről van szó — nem is így élem meg —, hanem lehetőség arra, hogy hitet tegyek a lótartási hagyományaink, a közösségi értékeink és a vajdasági magyar közösség összetartó ereje mellett. Természetesen ma a huszárhagyományoké, a lósporté, a lovaké, a lovasoké a főszerep, de ez az esemény több ennél. A hagyományokról, a közösségépítésről szól, és az utóbbira manapság egyre nagyobb szükség van. Ezért tartom fontosnak, hogy amellett, ami a savát-borsát, lényegét adja a mai rendezvénynek — az pedig a paták dobogása —, itt főzőversenyre is sor kerül. A versenyzők bátorsága, a szervezők munkája és a közösség szeretete azt bizonyítja, érdemes ilyenformán is közösséget építeni, hiszen mindig a sportszerűség és a méltányosság jellemezte az itt eltöltött néhány órát.

A versenyzők eskütétele után Pletl Ádám, a Szabadkai Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke fehér galambokat engedett szabadon, melyek a magasba repülve jelezték: kezdődhet a megmérettetés! A hajdújárási Lifka Sándor Művelődési Egyesület Kőris tánccsoportja sárközi táncokkal szórakoztatta a közönséget az előfutamok kezdetéig.

A Vajdasági Vágta három előfutama után az Imperial Lovasklub díjlovaglóinak bemutatóját láthattuk, melyet az Ügetőfutam, a Parasztvágta és a Szabadkai Vágta előfutamai követtek. Emellett kocsitoló versenyre is lehetett jelentkezni, ahol végül négy csapat mérte össze erejét. Ebből is kiderült, nem könnyű lónak lenni, hiszen olykor hat embernek is elég nagy fejtörést okozott a kocsi célba juttatása.

A döntő kezdetére a zsibongó tömeg már a pálya korlátjánál gyülekezett, nagy izgalmak közepette várva, ki viszi haza az idei vágta serlegét, ki lesz az, aki Szilvásváradon is bemutatkozhat. A III. Ügetőfutam, mely egyúttal a II. Pásztor István-emlékfutam is volt, Katanić Dejan és Rodiva győzelmével zárult. A Parasztvágta döntőjében az Oromhegyest képviselő Dudás István a Junior nevű lovával ért elsőként célba. A Szabadkai Vágtán Fekecs Árpád az Argo nevű lovával győzedelmeskedett Csantavér színeiben. A Kishuszárvágtát 11. alkalommal szervezték meg, az idén négy kishuszár nevezett, és a legjobbnak a Kishegyes színeiben induló Csörgő Lilien bizonyult Bohóc nyergében.

— Nagyon jól éreztem magam, felülmúlhatatlan az az érzés, amikor elsőként érek át a célon, úgyhogy ez nagyon jó érzés volt számomra. Ami szerintem nagyon fontos, hogy tiszteljük és szeressük a lovakat — nyilatkozta Csörgő Lilien.

A XIII. Vajdasági Vágtát a topolyai Kisutcai Miklós nyerte meg My Boy Merlin nevű lovával, őt követte szorosan a magyarkanizsai versenyző, Pasalia Kira, aki Vajk hátán vágtatott a cél felé. Harmadikként a tavalyi győztes, a Szabadka színeiben versenyző Koncz Dorottya futott be Hűséggel. Negyedik a Kishegyest képviselő Cékus Árpád és a Déva Szándék nevet viselő lova lett.

— Nagyon szoros küzdelem volt, nem gondoltam, hogy Vajk ilyen erős lesz. Azt hittem, hogy Szabadka lovasa, Koncz Dorottya fog jönni, mert tavaly ő nyerte meg a Vajdasági Vágtát, de végül harmadik lett. Nekem jutott Vajk, aki a célegyenesben már nagyon feljött, és már azt hittem, kikerül, de végül egy nyakhosszal nyertem. Nagyon küzdöttünk, én is, Merlin is. Nagyon örülök, el sem tudom mondani, milyen érzés, és alig várom, hogy Merlin ismét hű társam legyen, és versenyezzünk. Most egy kis pihenő biztosan lesz neki is, és nekem is, mert ez nagyon erős mezőny volt — számolt be élményeiről Kisutcai Miklós a verseny után.

A főzőverseny résztvevőit is díjazták, akiknek betyárgulyást kellett készíteniük. 48 csapat főzött szorgalmasan a futamok alatt. Az ételeket háromtagú zsűri értékelte: Góli Csilla, Szabadka város alpolgármestere, Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára és Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke. A zsűri több szempontot is figyelembe vett, nemcsak magát az elkészült gulyást pontozta, hanem a legszebb tálalást, a leghigiénikusabb munkakörnyezetet, a legpirosabb őrölt paprikát, a legdíszesebb pavilont és a leghagyományőrzőbb csapatot is díjazta.

A nap végén Bunford Tivadar értékelését hallhattuk a vágtáról.

— Fergetegesen sikeres rendezvényen vagyunk túl. Több ezer látogató tisztelt meg bennünket. A vajdasági lovasok igazán odatették magukat, és ismét bebizonyosodott, olyan minőséget képvisel Vajdaság, hogy nem lesz szégyellnivalónk Szilvásváradon, az őszi döntőben.

Az est folyamán a Budapesti Operettszínház művészeinek koncertje következett, melyen Lévay Enikő, Haraszti Elvira, Faragó András — Topy és Langer Soma kápráztatta el a közönséget.

MISKOLCI KRISZTINA

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje