„Vajdasági szeparatisták”

Nem csillapodnak a kedélyek Vajdaság statútumával kapcsolatban

A Vajdaság statútuma körüli nézetütköztetések a tegnapi nap folyamán is nagy mértékben foglalkoztatták a politikusokat. Pásztor Bálint, a Magyar Koalíció képviselője ennek kapcsán kijelentette, hogy nagyon negatív hatással lenne Szerbiára és az ország európai jövőjére, ha a Szerbiai Képviselőház nem fogadná el a tartomány alapszabályát.
A képviselő szerint a statútum tervezete már négy hónapja parlamenti procedúrában van, és komolytalan hozzáállásra vallana, ha azt most utalnák vissza kiigazításra. Kiemelte, hogy a statútum egyetlen rendelkezése sem alkotmányellenes. Arra a kérdésre, hogy a parlamenti többség feloszlatásához vezethet-e a statútum nem elfogadása, Pásztor azt felelte, hogy ebben az esetben megkérdőjeleződne Szerbia európai irányvonala, és azok a politikai erők, amelyek az EU-integrációk témájára nyerték meg a választásokat, hitelüket veszítenék.

Jelena Trivan, a Demokrata Párt sajtószóvivője hangsúlyozta, hogy Vajdaság statútuma miatt nincs veszélyben a hatalmi többség egységessége. Mint hozzáfűzte, talán vannak nézeteltérések bizonyos rendelkezésekben, de azokról beszélgetni fognak. Branko Ružić, a Szerbiai Szocialista Párt képviselőcsoportjának elnöke el is mondta, hogy a szerbiai alkotmánnyal való összhangba hozás érdekében lehetségesek jogi-technikai korrekciók Vajdaság statútumán, amit a maga módján Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke is megerősített, mondván, hogy „nincs esély” arra, hogy pártja Vajdaság statútumának jelenlegi változatára szavazzon.

Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt frakcióvezetője nyilatkozatában elmondta, hogy Vajdaságra a tartomány polgárai részéről a referendumon nem támogatott „rossz alkotmányon” alapuló statútumot akarnak rátukmálni. Jovanović szerint a statútum szerzői nem vették figyelembe Vajdaság lényegi szükségeit. Mint hozzáfűzte, az LDP valós autonómiával, törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal rendelkező Vajdaságért száll síkra egy korszerűen berendezett Szerbián belül. Az LDP vezetője tarthatatlannak nevezte azokat a meglátásokat, melyek az alapokmányban Vajdaság állam létrehozását vélik felfedezni. Szerinte ezt a problémát a hatalmi többség komolytalansága okozta.

Tomislav Nikolić, a Hajrá, Szerbia frakcióvezetője kiemelte, hogy a hatalmi többségnek lényegesen meg kell változtatnia Vajdaság statútumának szövegét, amennyiben azt szeretné, hogy a köztársasági parlament elfogadja azt. Ugyanakkor felszólította Boris Tadić államfőt, hogy „szálljon szembe” a vajdasági „szeparatisták zsarolásával”.
Velimir Ilić, az Új Szerbia vezetője azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ellenzék nem fogja megengedni egy olyan statútum elfogadását, amely „Vajdaságot elszakadáshoz vezeti”. Mint mondta, a módszer, ahogyan a „vajdasági szeparatisták” próbálják elfogadtatni a statútumot, szinte teljesen azonos azzal, ami Koszovóban történt.

Szerkesztőségi összefoglaló

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel