Vajdasági magyar MI-stratégia készül

A Szabadkán megrendezett konferencián hivatalosan is elindították egy térségspecifikus vajdasági magyar MI-stratégia kidolgozását. A szakemberek megvitatták a mesterséges intelligencia közösségi alkalmazásának lehetőségeit, a cél pedig az, hogy a vajdasági magyarság a technológiai változásoknak ne csupán követője, hanem nyertese is legyen.

Bár a mesterséges intelligencia elsőre csupán egy újabb technológiai eszköznek tűnhet, valójában korunk egyik legmeghatározóbb és leggyorsabban fejlődő jelensége, mely életünk szinte minden területét érinti — vagy érinteni fogja a jövőben. Éppen ezért a vajdasági magyar közösség számára kulcsfontosságú, hogy ne csak szemlélője legyen ennek a változásnak, hanem aktív résztvevője és alakítója is. E felismerés jegyében a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte egy térségspecifikus MI-stratégia kidolgozását, mely igazodik Magyarország és Szerbia törekvéseihez, de a vajdasági magyarság igényeit és céljait tartja leginkább szem előtt. A Szabadkán megtartott konferencia és kerekasztal-beszélgetés ennek a stratégiaalkotási folyamatnak az első hivatalos mérföldköve volt. A résztvevők bíznak benne, hogy az itt elinduló közös munka olyan alapot teremt, amelyre hosszú távon építhető a közösség digitális jövője.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a konferencia elején kiemelte, hogy a jövő a vajdasági magyar közösség számára is elkezdődött, hiszen a mintegy hetven, az élet különböző területeiről érkezett szakember részvételével zajló találkozón nem pusztán eszmecserét folytatnak, hanem egy valódi stratégiaalkotási folyamatot is elindítanak. Ez nem egy a sok konferencia közül, ahol a végén nem történik semmi, éppen ellenkezőleg: a magyarországi akadémikus kormánybiztos, Palkovics László és csapata hathatós támogatásával ezen a napon útjára indul a vajdasági magyar közösség saját MI-stratégiájának megalkotása.

Pásztor hangsúlyozta, hogy az új stratégia maximálisan alkalmazkodik a vajdasági magyarság helyzetéhez és elvárásaihoz, így segíti majd a közösség jövőjét. Hozzátette, hogy a dokumentum ki fogja egészíteni a vajdasági magyarság 2026—2033-as gazdaságfejlesztési stratégiáját is, hiszen annak tervezetében már számoltak egy külön MI-stratégia szükségességével. Emellett az MI-stratégia teljes mértékben igazodni fog Magyarország és Szerbia nemzeti MI-stratégiájához, valamint ahhoz a folyamathoz is, amely a közelmúltban Erdélyben és a Felvidéken indult, vagyis a vajdasági kezdeményezés egy szélesebb körű, összmagyar mesterségesintelligencia-stratégia és cselekvési terv része. A következő hónapokban egy vajdasági szakértői csoport prof. dr. Bagi Ferenc vezetésével, valamint magyarországi partnerek bevonásával dolgozza ki a stratégiát.

Pásztor arra is kitért a beszédében, hogy a közösség tagjai különbözően viszonyulnak az MI-hez, például a hagyományosabb szemléletűek vagy a jogászok hajlamosak szkeptikusan tekinteni rá, de akár tetszik, akár nem, a mesterséges intelligencia egyre inkább az életünk része lesz. „Bármit is gondolunk róla, ez van, és még inkább lesz” — fogalmazott, rámutatva, hogy mindannyiunk közös feladata felkészíteni nemzetrészünket erre a már jelen levő kihívásra, hiszen az MI már most a mindennapjaink része. Egy jó példával érzékeltette, hogy a kétkedők is használják az MI-t a hétköznapokban: hiába idegenkednek tőle, amikor GPS-navigációval találnak el úti céljukhoz, valójában már az MI vívmányait veszik igénybe.

Dr. Palkovics László, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa előadásában rámutatott arra, hogy az MI nem a távoli jövő kérdése, hanem már a jelen valósága, hiszen olyan gyorsan fejlődik, hogy szinte lehetetlen megjósolni, mire lesz képes akár holnap. Kifejtette, hogy a világ bármely közössége óhatatlanul szembesülni fog e technológiával, és használni is fogja azt, csak az nem mindegy, ki fejleszti, és ki húz belőle hasznot. „Ha nem teszünk semmit, az MI akkor is az életünk része lesz, csak akkor az irányítás kikerül a kezünkből” — figyelmeztetett Palkovics, utalva rá, hogy korunk technológiáit nem passzívan szemlélni, hanem aktívan formálni érdemes.

Palkovics emlékeztetett, hogy Magyarország már 2020-ban megalkotta első MI-stratégiáját, mellyel az elsők között járt Európában. Bár a 2022-ben kirobbant háború és energiaválság átmenetileg lelassította a lendületet, a program mára újra erőre kapott, és az ország nagyjából ott tart az MI-fejlesztések terén, ahol ebben a szakaszban elvárható. A kormánybiztos hangsúlyozta a nemzetközi összefogás jelentőségét: a magyarországi és a vajdasági szakemberek közösen dolgoznak majd a stratégián, és a szerb állam MI-programjához is szorosan kapcsolódni kívánnak. Elmondása szerint a kiváló magyar—szerb kapcsolatoknak köszönhetően a vajdasági kezdeményezés akár uniós forrásokhoz is hozzáférhet a jövőben, és az erdélyi, valamint a felvidéki tapasztalatok is nagyon pozitívak, vagyis okkal bízhatunk a sikerben.

A konferencia délutáni panelbeszélgetésén hét szakterület képviselői vitatták meg, miként lehet az MI-t a vajdasági magyarok javára fordítani. Az oktatástól és a mezőgazdaságtól kezdve az orvostudományon, az iparon és az informatikán át egészen a médiáig, az államigazgatásig és a nyelvhasználatig számos területen merültek fel alkalmazási ötletek. Elhangzott például, hogy a mesterséges intelligencia hozzájárulhat a fiatalok szülőföldön maradásához, kiemelve a technológia oktatásban betöltött szerepét: Székelyföldön már kísérleteznek MI-alapú digitális pedagógiai asszisztenssel, mely lehetővé teszi, hogy a diákok akár otthonról is kérdéseket tegyenek fel egy avatar formájában megjelenő tanáruknak. Az egészségügyben pedig az MI segítségével áthidalható a távolság problémája: egy Csíkszeredában kezelt onkológiai páciens mögött az MI révén ugyanaz a tudásbázis állhat, mint Budapesten, így a vidéki kórházak is a legkorszerűbb orvosi ismereteket használhatják. Szó esett a magyar nyelv és kultúra megőrzését segítő nyelvtechnológiai fejlesztésekről is, melyek a felvidéki stratégiában is hangsúlyos szerepet kapnak.

Mindezen erőfeszítések közös célja, hogy a vajdasági magyarság a digitalizáció és a mesterséges intelligencia korszakában ne elszenvedője, hanem aktív alakítója legyen a változásoknak, és saját közösségi céljaira fordíthassa az új eszközöket. Ahogy Pásztor Bálint fogalmazott: a vajdasági magyar közösség a technológiai változásoknak ne csupán követője, hanem nyertese is legyen. A konferencia és az induló stratégia ennek a jövőépítésnek a szolgálatában áll. „Felkészültek vagyunk a jövőre!” — hangzott az üzenet, jelezve, hogy az összefogással megalkotott MI-stratégia a közösség jövőjébe való befektetés, mely a következő generációk boldogulását szolgálja majd.

PENOVÁC DÁNIEL

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése