Ultrafutás: Jótékonysági maratonnal ünneplik a jubileumi palicsi országos bajnokságot

Június közepén rajtolnak a 10. Nemzetközi Ultramaratoni Országos Bajnokság résztvevői, a verseny egyben világbajnoki selejtező, a profik mellett pedig amatőrök is indulhatnak a jótékonysági futáson.

Immár tízedik alkalommal szervezi meg a Szerbiai Ultramaraton Szövetség és a Paligo Palus futóklub a tóparti országos szintű ultramaratoni futóversenyt Palicson. A Nemzetközi Ultramaraton Szövetség (IAU) által hivatalosan jegyzet 6, 12 és 24 órás bajnokságon 50 és 100 kilométeres távot teljesítenek a versenyzők, így az országos bajnoki cím mellett a világbajnokságra való kijutásért is rajthoz állhatnak az ultrafutók.

A jótékonyságáról is híres palicsi ultrafutónő, Jánosi Elvira, a Szerbiai Ultramaraton Szövetség elnöke sajtótájékoztatón beszélt a program részleteiről: a verseny 18-án délben kezdődik és 24 órás lesz. Az indulók 6, 12 vagy 24 órán belül teljesítik az 50 és 100 kilométeres versenytávot, ami egyben lehetőséget jelenthet a világbajnokságon való részvételre számukra. A versenyzőknek 30 napnál nem régebbi orvosi igazolással kell rendelkezniük. A férfi és női kategória első három helyezettjét emlékéremmel, pólóval és oklevéllel jutalmazzák ‒ mondta a verseny szervezője, Jánosi Elvira.

Mivel jubileumi versenyről van szó, úgy döntöttünk, hogy humanitárius jelleget adunk a rendezvénynek ‒ emelte ki a maratonfutónő. A jótékonysági versenyen bárki indulhat, a nevezési díjból befolyt adományt pedig mozgássérült felnőtteknek szánják. Jánosi Elvira elmondta, hogy a téli Mikulás-futás alkalmával ismerkedett meg egy helybeli mozgássérült hölggyel, Kis Jelenával. A kerekesszékes nő története inspirálta a jótékonysági futást, ugyanis a mozgáskorlátozott vagy sérült felnőttekre kevés figyelmet fordít a társadalom. Szinte eszünkbe sem jut, hogy közülük sokan soha nem látták a tengert ‒ mutatott rá az ismert élsportoló. Jánosi Elvira egyúttal felhívta a figyelmet a Banija utcában működő fogyatékkal élő felnőttek számára fenntartott napközi otthonra, ahol mozgássérültek részesülnek napközi ellátásban, csak esténként mennek haza, többnyire nevelőszülőkhöz ‒ hangsúlyozta a futónő. A jótékonysági futás bevételeiből szeretnék lehetővé tenni, hogy közülük minél többen eljuthassanak a tengerhez, minél többen elindulnak a humanitárius stafétafutáson, annál több embernek segíthetnek.

Pásztor Bálint, a VMSZ politikusa is csatlakozott a kezdeményezéshez, aki elsőként írta alá a Kis Jelenának szánt pólót, amelyre az összes segíteni vágyó résztvevő neve felkerül. Az adományozók a 6000 dináros nevezési díj befizetésével járulhatnak hozzá Jánosi Elvira kezdeményezéséhez. Nem muszáj futni, lehet sétálni is, akár egy két kört is ‒ hangsúlyozta a maratonfutónő, aki reméli, hogy minél több jó szándékú ember kapcsolódik majd be a jótékonysági váltófutásba.

Az esemény támogatója, Pásztor Bálint két éve kezdett rendszeresen futni. Az amatőr sportoló elmondta, egy ideje már foglalkoztatja a kérdés, hogyan tudná azt, ami az ő egészségének jó, mások számára is elérhetővé tenni, népszerűsíteni. A politikus korábban is részt vett már amatőr futóversenyeken, kiemelte: ezúttal a futás többről szól, hiszen mozgássérült embertársainkat segíthetjük azáltal, hogy a saját egészségünknek is kedvezünk. A befizetett összeggel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy legalább egy személy a kísérőjével együtt eljusson nyaralni. Én bízom benne, hogy annyi pénz gyűlik össze, amiből több személyt is támogatni tudunk – mondta Pásztor Bálint az esemény sajtótájékoztatóján.

Az eseményt a palicsiak éltetik immár egy évtizede ‒ emelte ki a sportolónő. Dobó Márta a palicsi helyi közösség elnöke elmondta, az ő anyagi lehetőségeik is korlátozottak, ivóvizet és sört tudnak biztosítani a részvevőknek, illetve önkéntesek segédkeznek a rendezvény lebonyolításában.

Jánosi Elvira beszélt a sportágat övező hazai nehézségekről is. A verseny megszervezése során a szervezőknek számos akadályt kellett leküzdeniük, elsősorban a támogatások hiánya miatt, viszont úgy tűnik, az idei évben számíthatnak a legtöbb egyéni jelentkezőre, hiszen már most több mint 80 versenyző jelezte részvételi szándékát a palicsi Nemzetközi Ultramaraton Bajnokságon.

BASITY GRÉTA

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2024. április 20.

09,00 - Szabadka - Találkozó dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadóval

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Keresztény Értelmiségi Szövetség közéleti fórumán