Ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma az Országházban

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülést tartott Budapesten, az Országházban. A tanácskozást Kövér László vezette, és beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

Az évente megrendezett fórum az anyaországi és a külhoni magyar közösségek parlamenti képviselőinek közös egyeztetési platformja, ahol a Kárpát-medence magyar közösségeit érintő aktuális kérdéseket vitatják meg.

Dr. Pásztor Bálint felszólalásában a vajdasági magyar közösséget érintő legfontosabb fejleményeket ismertette. Kiemelte, hogy a 2024 novemberi újvidéki tragédiát követő tiltakozások után Szerbiában politikai stabilizáció következett be, és az intézményrendszer működése nem rendült meg.

Beszámolt arról is, hogy lezárult a Prosperitati Alapítvány 58. és 59. pályázati felhívása, amelyekre közel ezer pályázat érkezett pályakezdő vállalkozók és falusi házvásárlók részéről. A Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége és Tanácsa egyhangúlag elfogadta a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját a 2026–2033 közötti időszakra, amely több mint egyéves szakmai munka eredménye.

A vajdasági magyar közösséget érintő további fejlemények között említette, hogy hamarosan közvita indul a Vajdasági Magyar Közösség Mesterséges Intelligencia Stratégiájának tervezetéről, valamint azt is, hogy közel negyven év után ismét rendszerben jelentek meg kétnyelvű útirányjelző táblák Zentán, Topolyán és Magyarkanizsán.

Szó esett arról is, hogy a szerb parlament módosította a tankönyvtörvényt, amely a nemzeti kisebbségek számára fontos tankönyvcsomagot is tartalmaz, valamint magyar nemzetiségű alkotmánybírót választottak prof. dr. Dudás Attila személyében.

A KMKF ülésén elfogadott állásfoglalás arra hívja fel a magyar választópolgárokat és a politikai szereplőket, hogy a közelgő választásokon erősítsék meg Magyarország szuverenitását, a határokon átívelő nemzetpolitikát, valamint álljanak ki a kárpátaljai magyar közösség mellett.

A vajdasági magyar közösséget képviselő küldöttség tagjaként jelen volt a Vajdasági Magyar Szövetség teljes szerbiai parlamenti frakciója, továbbá Dr. Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő is.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​