Újhelyi Ákos: A gyorsvasút projektje kiemelt jelentőségű

A vasúti közlekedés az egyik legolcsóbb és legbiztonságosabb közlekedési forma, továbbá hatalmas előnyökkel jár Szerbia gazdasági fejlődése és a turizmus fellendítése szempontjából, nem utolsósorban pedig hozzájárul a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez – mondta mgr. Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője a szerb képviselőház idei második ülésének szombati folytatásán.

A képviselő hozzátette, a Vajdasági Magyar Szövetség frakciója támogatja Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszternek a 10-es vasúti folyosó pénzügyi keretmegállapodásának megerősítéséről szóló törvény elfogadását célzó javaslatát, valamint a szintén 10-es vasúti folyosóra vonatkozó hitelmegállapodásának megerősítéséről szóló törvényt, amellyel ratifikálják a Szerbia és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közötti hitelmegállapodást.

Mgr. Újhelyi Ákos hangsúlyozta, az említett előnyök mellett a vajdasági magyar közösség számára a már folyamatban lévő vasúti beruházások igen jelentősek, mivel a Szabadka–Szeged vasútvonal felújításával csökkenhet a határövezetben élő lakosság elvándorlása, hiszen a Szegeden munkát vállaló lakosság, illetve a diákok is könnyen tudnak majd ingázni lakóhelyük és Magyarország között anélkül, hogy hosszú órákat várakozzanak a határátkelőkön.

A képviselő ugyanakkor kiemelte, a Vajdasági Magyar Szövetség számára kiemelten jelentős a Belgrád–Budapest gyorsvasút projektje, különös tekintettel a tervekre, miszerint a vonatok nem fognak vesztegelni a határon, hanem a határ- és vámellenőrzést a két fővárosban, Budapesten és Belgrádban ejtik meg. Mgr. Újhelyi Ákos utalt azokra a tárgyalásokra, amelyek Goran Vesić miniszter és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti frakciójának vezetője között folyt ebben a témában.

A képviselő továbbá Vesić miniszter számára felvetette egy új hónapos jegy bevezetésének lehetőségét, amely a VMSZ frakciójának álláspontja szerint még szélesebb körben tenné népszerűvé a vasúti közlekedést, főként amennyiben korlátlan utazást biztosítana Szerbia egész területén. Végezetül arra kérte a tárcavezetőt, ismertesse a képviselőkkel a közelmúltban hivatali kollégájával, Lázár Jánossal történt megállapodás részleteit.

– A gyorsvasútnak valóban csak akkor van értelme, ha a vonat nem vesztegel a két ország között, ebben egyetértettünk Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével – mondta mgr. Újhelyi Ákos kérésére reagálva Goran Vesić. Az építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter ezzel kapcsolatban hozzátette, már márciusban folytatódnak a tárgyalások a vám- és határátlépési ellenőrzések megvalósítási módjáról. Goran Vesić egyetértett a VMSZ képviselőjének azon kijelentésével, hogy a Szabadka–Szeged és a Szabadka–Baja vasútvonal kiépítésének projektje, amelyet Európai Uniós pénzekből valósítanak meg, nagy jelentőséggel bír Észak-Vajdaság lakossága számára. Úgy vélekedett, a térségben aktuális vasúti és a közúti projektumok mindenképpen pozitív hatással lehetnek a polgárok életminőségére. Kiemelt jelentőségűnek nevezte a Béreg és Nákófalva közötti gyorsforgalmi út építését, továbbá a Béreg–Hercegszántó határátkelőhely kapacitásának bővítését, amely szintén a polgárok érdekeit szolgálja majd, a teherautós forgalom lebonyolítására alkalmas bővítéssel ugyanis nagyban hozzájárulnak a horgosi átkelő tehermentesítéséhez.

A szerb parlament idei második rendkívüli ülése immár második napja tart, a 26 napirendi pont között szerepelt a korrupcióellenes ügynökség igazgatójának megválasztása, a szerb katonaság határon túli bevetéséről szóló rendelkezések módosítása, a Belgrád-Budapest és a Belgrád-Niš gyorsvasutak kiépítéséhez szükséges befektetések jóváhagyása.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​