Több mint verseny

Kisutcai Miklós nyerte meg a XIII. Vajdasági Vágtát

Szombaton, a hagyományokhoz híven, délben megszólaltak a Vajdasági Vágta fanfárjai. Az ünnepélyes megnyitót a versenyzők és kísérőik eskütétele követte. Ezután egyperces néma csenddel emlékeztek meg Mészáros Györgyről, a Pannon RTV elhunyt riporteréről, aki korábban számos alkalommal a Vajdasági Vágta műsorvezetőjeként működött közre.

A Vajdasági Vágta előfutamain 9, a Kishuszárvágtán 4, a Parasztvágtán 8, míg a Szabadkai vágtán 7 lovas vett részt, így összesen 28-an mérték össze tudásukat és gyorsaságukat. A rendezvény fő szervezője, Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója kiemelte, a XIII. Vajdasági Vágta napja nemcsak egy verseny, hanem ünnep is.

– Ünnepe a hagyománynak, a lovas kultúrának, a kitartásnak, nem utolsósorban annak, hogy még mindig tudunk együtt örülni, együtt lelkesedni és együtt álmodni – mondta köszöntőjében Bunford Tivadar.

A rendezvényt annak fővédnöke, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyitotta meg. Dr. Pásztor Bálint beszédének elején Gróf Széchenyi Istvántól idézett. „Én a futtatásnál nem tudok jobb és igazságosabb módot. Sok ló közül a legjobbikat kiemelni...” – így fogalmazott gróf Széchenyi István, és azóta sem változott semmi, csupán annyi, hogy ezekre a hagyományokra, a magyar huszárhagyományokra, nekünk kell vigyáznunk – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke, lehetőségként éli meg, hogy ő lehet a Vajdasági Vágta fővédnöke.

– Tavaly Pásztor István emlékére, védnök nélkül, rá emlékezve és előtte tisztelegve szerveztük meg a XII. Vajdasági Vágtát. Most, hogy a XIII. Vajdasági Vágtán fővédnök lehetek, nagy megtiszteltetés számomra, hiszen ez nem csupán egy formális szerep. Nem így élem meg, hanem lehetőségként arra, hogy hitet tegyek a hagyományaink, a lótartási hagyományaink, közösségi értékeink és a vajdasági magyar közösség összetartó ereje mellett – mondta dr. Pásztor Bálint.

Az ünnepélyes megnyitó után azonnal elindították az első futamokat. A XIII. Vajdasági Vágta első előfutamát Topolya lovasa, Kisutcai Miklós nyerte meg, My Boy Merlin hátán. Mivel az első futamból ketten jutottak a döntőbe, a célvonalat másodikként átlépő Pasalia Kira is továbbjutott Vajk nevű lovával, Magyarkanizsa képviseletében. A második előfutam különösen izgalmasra sikerült, Szabadka színeiben Koncz Dorottya győzött Hűség nevű lovával. A harmadik futamban, szoros küzdelemben, Kishegyes lovasa, Cékus Árpád bizonyult a legjobbnak Déva Szándék nyergében.

A Vajdasági Vágta döntőjében hatalmas csata alakult ki. A szoros versenyben végül Topolya lovasa, Kisutcai Miklós, My Boy Merlin hátán diadalmaskodott és nyerte meg a XIII. Vajdasági Vágtát. Másodikként Magyarkanizsa színeiben, Pasalia Kira futott be, Vajk nevű lovával. Harmadikként pedig, Szabadka színeiben, Koncz Dorottyát intették le, Hűség nyergében. A negyedik helyen, Kishegyest képviselve Cékus Árpád, Déva Szándék nevű lovával ért célba. Ők mind a négyen részt vehetnek a szilvásváradi Nemzeti Vágtán.

A kishuszárok futamát Kishegyest képviselve Csörgő Lili nyerte meg Bohóc nyergében, izgalmas versenyben megelőzve az Adorjánt képviselő Fodor Tamást, aki Szellő nevű lovával a második helyen ért célba. Harmadik helyen a Péterréve színeiben versenyző Péter Ivett, Csipke nyergében futott be. Vajda Anna és Jade nevű lova Orom képviseletében negyedik lett. Ők mind a négyen ott lesznek majd Szilvásváradon, a Nemzeti Vágtán.

A Pásztor István-emlékfutamot idén másodszor tartották meg. A versenyt Katanić Dejan nyerte meg, Rodiva nevű lovával.

Ugyancsak másodszor rendeztek kocsitoló versenyt eredeti, Kocsról érkezett szekerekkel. Itt négy csapat versengett, és a leggyorsabbnak a zentai Tiszavirág csapat bizonyult.

A parasztvágta legeredményesebb versenyzőjének az Oromhegyest képviselő Dudás István bizonyult Junior nevű lovával. Másodikként Zombort képviselve Horvát Krisztina ért célba, Major nyergében. Harmadikként Zenta színeiben Túri János és Baba nevű lova ért célba. Negyedikként, Bácsfeketehegy színeiben Koncz Dorottya, Sáska hátán ért célba.

A szabadkai vágtát Csantavér színeiben Fekecs Áprád nyerte meg Argo nyergében, megelőzve a Kishegyes színeiben induló Kisutcai Miklóst és Uwaiss nevű lovát, valamint Rostás Zsoltot és Szofia nevű lovát, akik Adát képviselték.

Hetedik alkalommal szerepelt a Vágta kísérőrendezvényeként a főzőverseny, amelyen negyvennyolc csapat igyekezett legjobb tudása szerint elkészíteni az idei versenyfeladatot, a betyárgulyást gazdagon. A bírálóbizottság tagjai: Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár és Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár voltak. Döntésük értelmében, a legfinomabb betyárgulyást a Zorkai nyugdíjasok csapata készítette el, így ők vihették haza a vándorserleget.

A rendezvény záróprogramjaként ezúttal is budapesti operetténekesek gondoskodtak a közönség szórakoztatásáról.

HERCZ

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje