Szijjártó Péter Palicson: A Szabadka-Szeged vasútvonal közelebb hozza egymáshoz a két várost

2022 tavaszáig felújítják a Szabadka és Szeged közti vasútvonalat, illetve a közbe eső vasúti állomásokat. Az elképzelésekről a palicsi vasútállomáson megtartott alkalmi sajtótájékoztatón számolt be szerda délután Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve vendéglátói: dr. Pásztor Bálint szabadkai polgármester-jelölt és Pásztor István, a VMSZ elnöke.

- Magyarország és Szerbia között a térségfejlesztési elképzelések vonatkozásában is erőteljes az együttműködés, amiben a VMSZ-nek megkerülhetetlen szerepe van. A szerteágazó térségfejlesztési elképzelések között szerepel a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása is – mondta a sajtótájékoztató kezdetén Horvát Tímea szabadkai alpolgármester. - Ennek a szakasznak a jelentőségét mutatja, hogy Széchenyi István 1848. januári átfogó közlekedésfejlesztési munkájában is konkrétan szerepel. A felújítási projekt szimbolizálja a felzárkózási törekvést, a határon átívelő együttműködést, illetve a szerb és magyar jószomszédi viszonyt is, tehát mindazt, amit a VMSZ szlogenjében is megfogalmazott: a közösséget, a fejlődést, a jövőt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédét azzal kezdte, hogy ha Magyarországról dél felé tekintenek, akkor egy folyamatosan erősödő Szerbiát látnak. Büszkék arra, hogy ehhez a magyar fél is hozzá járult.

- Büszkék vagyunk a VMSZ teljesítményére is. Büszkék vagyunk arra, hogy a VMSZ az elmúlt esztendőkben a szerbiai kormánykoalíció részese lehetett, és büszkék vagyunk arra is, hogy ez a párt rendkívül fontos szerepet játszott a történelmi magyar-szerb megbékélésben és a két ország közti kapcsolatok sikertörténetté való alakításában.

Az együttműködés a járvány idején még tovább erősödött, hangsúlyozta Szijjártó Péter, rámutatott, hogy most Szerbia az egyetlen nem uniós tagállam, amelynek határa nyitott az EU irányába. Ez is azt mutatja, hogy Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia uniós integrációját. Az EU-nak is gazdasági, biztonsági és stratégiai érdeke fűződik Szerbia tagságához, mondta.

- A járványt követő gazdasági védekezés során a magyar-szerb együttműködés újabb sikertörténeteket vetít előre. Ezek a sikertörténetek nagymértékben fogják érinteni a Vajdaságot, legyenek azok infrastrukturális fejlesztések vagy vállalati beruházások. Megállapodtunk a szerb kormánnyal arról, hogy felújítjuk a Szegedet Szabadkával összekötő vasútvonalat, annak érdekében, hogy a két várost közelebb hozzuk egymáshoz. Magyarországon megindult a közbeszerzés, s jól haladnak a szerb kormánnyal is a tárgyalások. A cél, hogy 2022 tavaszán ezen a vonalon már modern vonatok közlekedjenek.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program is jól működik, ezért folytatják azt.

- A mai naptól újabb pályázati kategóriákban válnak elérhetővé magyarországi költségvetési támogatások a vajdasági gazdálkodók, illetve vállalkozók számára. Pénteken magyarországi cégek számára nyílik meg egy lehetőség, hogy határon túli térségekben hajtsanak vége beruházásokat 25 milliárd forint értékű keretösszeg mellett. Ez is tovább fejlesztheti Vajdaságot. Az erős Vajdaság érdeke Szerbiának és Magyarországnak is, ugyanúgy érdeke mindenkinek az erős Szerbia.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a VMSZ nélkül ez a helyzet nem jöhetett volna létre.

- A VMSZ aktív közreműködésével alakult át a szerb-magyar viszony barátsággá, s a párt szerepvállalásával látható az ugrásszerű fejlődés is a Vajdaságban. Arra szeretném kérni tisztelettel a vajdasági magyarokat, hogy vegyenek részt a Szerbia jövőjéről szóló döntésben és tegyék lehetővé azt, hogy a VMSZ-en keresztül a szerbiai magyarságnak erős képviselete legyen Belgrádban és a vajdasági városokban is. Szurkolunk a VMSZ-nek a minél jobb eredményekért, s szurkolunk Pásztor Bálintnak, hogy Szabadka polgármestere legyen!

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke, szabadkai polgármester-jelölt azt mondta, hogy Szerbia és Magyarország jó kapcsolatának legnagyobb haszonélvezői a vajdasági magyarok, de ennek haszonélvezője kellene, hogy legyen Szabadka is.

- Ehhez az szükséges, hogy Szabadka visszatérjen a szabadkaiság útjára. Újra közép-európai város legyen, olyan, amilyen az elmúlt évszázadokban volt. Ezt a közép-európai jelleget szimbolizálja ez a vasútállomás is. Ezt a dicső múltat kell visszahozni. Viszont nem a múltba nézünk csak, hanem egy modern várost építünk, amit az jellemez, hogy modern közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik a szomszédos állam irányába is. Ezért is fontos ez a vasútfejlesztés, s azért is, mert gyökeresen megváltoztatja a környéken élők életét. Az elmúlt 100 év is azt bizonyította, hogy ahol a vasút áthalad, az a terület fejlődik, felvirágzik. Igyekeztünk eljutni a kampány során Szabadka mindegyik városrészébe és azt tapasztaltuk, hogy hatalmasak az infrastrukturális lemaradások. Azt szeretnénk, ha a városnak olyan vezetése lenne, amely ismeri a város értékeit, s fontosnak tartja azokat – mondta Pásztor Bálint, aki bízik abban, hogy a választók felhatalmazást adnak nekik, hogy ezt a munkát elvégezzék.

Pásztor István arról beszélt, hogy sok helyen tartottak már sajtótájékoztatót, de vasútállomáson még nem. Erre is csak úgy kerülhetett sor, hogy előtte 25 köbméter szemetet takarítottak el a VMSZ aktivistái a palicsi vasútállomásról.

- Ha ennek nincs szimbolikája, akkor nem tudom, hogy minek van? Ez a mondat pedig nem valaki ellen szól, hanem valami ellen szól. S amit meg tudtunk tenni itt a vasútállomáson, azt meg tudjuk tenni saját városainkban is.

Pásztor István köszönetet mondott Szijjártó Péternek, hogy meghatározó bástyája volt az elmúlt időszakban a szerb-magyar együttműködésnek. A Szabadka-Szeged vasút felújításáról szólva elmondta, hogy az korábban nem létezett a szerbiai fejlesztési dokumentumokban. A VMSZ vitte be ezt oda, jelentette ki.

- Ez egy olyan projekt, amivel mindannyian nyerni fogunk, hisz élhetőbbé, fejlődőképesebbé teszi ezt a vidéket. Ha valaki azt gondolja, hogy az időpontnak is van szimbolikája, amikor ez bekövetkezik, az jól gondolja, mert az az idei év. Mi ezért dolgoztunk és ezért örülünk neki. Egy intenzív kampány végén vagyunk. Azt gondoljuk, hogy az sikeres volt, mert sok felé jártunk és elmondtuk, hogy mit gondolunk az országról, amelyik a szülőföldünk, mit gondolunk önmagunkról a jövőnk vonatkozásában, mit gondolunk szűkebb pátriánkról, a vajdaságról, s mit gondolunk a városokról, amelyeknek polgárai vagyunk, beleértve Szabadkát is. Láttuk, hogy ez sokakban meglepetést váltott ki. Sokan személyes támadásként élték ezt meg, amit értetlenül néztünk. Azt gondoljuk, hogy nincs több jogunk megfogalmazni egy-egy városról, hogy miként látjuk, de nincs kevesebb se! Ezért fogalmaztuk meg fejlesztési elképzeléseinket, s ehhez kértük a legitimitást, hogy megvalósíthassuk terveinket.

Pásztor István elmondta, arra készülnek, hogy a 21-ei választás után megerősödve, új lapot nyitva, a VMSZ életében és érdekérvényesítő erejében együttműködnek másokkal. 22-étől már nem lesz kampány, hanem az együttműködés időszaka fog bekövetkezni. A VMSZ erre készül, s azt gondolják, hogy a legjobb erőkkel fognak részt venni abban az együttműködésben, ami Szabadkának és a környező településeknek a felemelkedését fogja eredményezni.

NÉMETH ERNŐ

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​