Szerbia szekuláris állam

A parlamenti ellenzék szerint a statútum romba dönti Szerbiát – A képviselőház alelnöke többször kikapcsolta a felszólalók mikrofonját

A Szerbiai Képviselőház szerdán folytatta azt az ülést, amelynek napirendjén Vajdaság statútumjavaslata és a tartomány hatásköreiről szóló törvényjavaslat szerepel. A kormánykoalíciót képező pártok és a Liberális Demokrata Párt képviselői bejelentették, hogy támogatni fogják a dokumentumokat, míg a parlamenti ellenzék legnagyobb része élesen bírálta azokat, követelve, hogy vegyék le őket napirendről.

A Szerbiai Képviselőház kedden késő este fejezte be a Vajdaság hatásköreiről szóló törvényjavaslat elvi vitáját, így tegnap a tartomány statútumjavaslatáról vitáztak a parlamenti képviselők. Az ülés kezdetén Slavica Đukić-Dejanović képviselőházi elnök kijelentette, hogy a Szerbiai Képviselőház alkotmányos kérdésekkel megbízott bizottsága november 18-án jóváhagyta Vajdaság statútumjavaslatának elfogadtatását.

A statútum szerint a tartomány többek között regionális megállapodásokat köthet, Brüsszelben illetve a régiók székvárosaiban képviseleteket nyithat, valamint megalapíthatja a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiát. A dokumentum 10. szakaszában az áll, hogy Újvidék Vajdaság Autonóm Tartomány legfőbb, közigazgatási központja. A tartomány lakosainak jóváhagyása nélkül nem lehet megváltoztatni Vajdaság határait.

Az előzetes bejelentések szerint a statútumjavaslatot a kormánykoalíció 140 tagja és a Liberális Demokrata Párt tagjai fogják támogatni. A parlamenti ellenzék az előző naphoz hasonlóan éles kritikával illette a dokumentumot és az ország szétszakadásával riogatott.

A tegnapi parlamenti ülés kezdetét a Liberális Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt szócsatája jellemezte. Jovan Palalić, az SZDP képviselője ugyanis kijelentette, hogy a statútum alkotmányellenes, hiszen a statútum vajdasági polgárokról beszél, míg a szerb alkotmány szerint Szerbia minden szerb és az összes benne élő nemzet hazája és így bomlasztja az állam egységét, amely végzetes lesz a szerb nemzet számára. Ugyanakkor szót emelt az ellen is, hogy Vajdaság vagyonáról külön törvény döntene, mert állítása szerint ezt a kérdéskört a statútum 11. szakasza szabályozza. Szavai szerint a tartomány szimbólumaival, illetve azokkal a döntésekkel, amelyekkel a hivatalos nyelvet és írásmódot szabályozzák Vajdaságnak új önazonosságot adnak. Ivan Andrić, az LDP képviselője válaszában bejelentette, hogy támogatni fogják az alapdokumentumot, majd megkérte az elnöklő Gordana Čomić képviselőházi alelnököt, hogy a továbbiakban ne engedélyezzen olyan beszédeket, amelyben a polgárokat hazafiakra és szakadárokra osztják. Mint megjegyezte, az alkotmány értelmében Vajdaságnak jár a statútum, illetve, hogy a szeparatizmus és a szecesszió kifejezéseket illendő lenne kerülni. Palalić bejelentésére, hogy a statútum ellen eljárást kezdeményez az Alkotmánybíróság előtt, és mindent megtesz a dokumentum megdöntése érdekében, Čedomir Jovanović, az LDP elnöke azt válaszolta, hogy mindenképpen jogában áll, de ennek ellenére az SZDP képviselői senkit sem sértegethetnek a képviselőházban.

Nada Kolundžija, az Európai Szerbiáért frakciócsoport vezetője is felemelte szavát a sértegetés ellen, majd Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt elnöke kijelentette, saját maga fogja eldönteni, hogyan fogja hívni azokat az embereket, akik egy olyan statútumot hoztak létre, amely meggyőződése szerint szakadár. Az ülés délelőtti részében a parlamenti ellenzék a kritizálás mellett az ügyrendi szabályzat megsértése miatt panaszkodott, amely miatt az elnöklő Gordana Čomić többször kikapcsolta az érintettek mikrofonját. Erre Tomislav Nikolić megjegyezte, hogy többet nem kíván kommunikálni Čomićtyal, amiért azonnal megrovást is kapott.

Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője nem kívánta kommentálni a statútumjavaslat szakadárságával foglalkozó kijelentéseket, hanem reményét fejezte ki, hogy a Szerbiai Képviselőház elsöprő többsége megszavazza Vajdaság hatásköri törvényét és jóváhagyja a tartomány statútumát. Reménye szerint 2010. január 1-től a tartomány illetékes szervei bebizonyíthatják, hogy hatékonyan tudnak bánni az újonnan megkapott tartományi hatáskörökkel.

Suzana Grubješić, a G17 Plusz frakciócsoportjának vezetője szintén támogatásáról biztosította a parlamentet, majd kijelentette, hogy az elmúlt 397 napban Vajdaság statútumjavaslata politikai szópárbajok tárgya lett, teljesen elpolitizálták és az összes lehetséges elfogadási határidő már lejárt.

Dušan Bajatović, a Szerbiai Szocialista Párt alelnöke szerint felesleges Szerbiát ijesztgetni, ugyanis a szerbiai politikai elittől függ, hogy mindez valójában szeparatizmus, vagy fejlődési lehetőség lesz. A parlamenti vita esti óráiban Aleksandar Martinović, a Szerb Radikális Párt képviselője szinte üres képviselőház előtt támadta a statútumjavaslatot. Felszólalásában sérelmezte, hogy Slavica Đukić-Dejanović az ülés kezdetén nem olvasta fel a Szerb Pravoszláv Egyház püspöki szinódusának levelét a statútum veszélyességével kapcsolatban. Gordana Čomić képviselőházi alelnök, a radikális párti képviselő felszólalása után idézte az alkotmányt, miszerint Szerbia szekuláris állam, vagyis az állam és az egyház különvált. A radikális képviselőt a nap folyamán többször is figyelmeztetésben részesítette.

Szerkesztőségi összefoglaló

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)