Szeptemberben indul a magyar—szerb kulturális évad

A magyar—szerb kulturális évad előkészítése állt annak az egyeztetésnek a középpontjában, amelyen dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a párt székházában fogadta Kiss-Hegyi Anitát, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárát. Az egyeztetésen áttekintették a vajdasági magyar intézmények és a Magyar Nemzeti Tanács kulturális eredményeit és terveit is.

Kiss-Hegyi Anita kollégáival együtt Pásztor Bálinttal, valamint Fremond Árpáddal, az MNT elnökével, Hugyik Richárddal, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökével és Hajvert Ákossal, az MNT kulturális ügyekkel megbízott végrehajtó bizottsági tagjával folytatott egyeztetést.

A megbeszélés után Kiss-Hegyi Anita hangsúlyozta, hogy szeretne minél szorosabb kapcsolatot kialakítani a vajdasági magyarsággal. Elmondta, hogy a találkozó célja a magyar—szerb kulturális évad előkészületeinek egyeztetése volt. Az eseménysorozat szeptember és a jövő év júniusa között zajlik majd, kiemelt helyszínként Vajdaságban, de Magyarországon, Belgrádban és Dél-Szerbiában is szerveznek programokat, továbbá az eseménysorozattal a magyarországi szerb közösséget is megszólítják. Mint mondta, ez az évad különösen fontos számukra, hiszen a magyar—szerb barátságot szimbolizálja. Számos kulturális programmal készülnek, melyek minden korosztályt megszólítanak: gyermekeket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Kiemelt szerepet kap a népzene és a néptánc, de a kulturális események mellett gasztronómiai rendezvények és táncháztalálkozók is várják az érdeklődőket, mind Szerbiában, mind Magyarországon.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország részéről mely intézmények kapcsolódnak be a programsorozatba, Kiss-Hegyi Anita elmondta, hogy több partnerrel is együtt kívánnak működni. Hangsúlyozta, a Fonó mindenki számára ismert, ennek keretében táncházsorozatot indítanak. Kiemelt partnerük a Hagyományok Háza, továbbá októberben egy nagyszabású szabadtéri fesztiválra is készülnek. Hozzátette, megszólítanak minden olyan kulturális szereplőt, aki valamilyen formában kötődik Szerbiához, a magyarsághoz vagy Vajdasághoz. Magyarországi partnereik között szerepel a budai Szerb Ortodox Egyház, a Magyarországi Szerb Színház és a Nemzeti Színház, míg a vajdasági programok kapcsán a VMSZ és az MNT lesznek a fő partnereik — tette hozzá az anyaországi politikus.

Dr. Pásztor Bálint kiemelte, áttekintették, hogy a vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek milyen szerepet tölthetnek be a szerb—magyar kulturális évadban. Mint mondta, kiemelten fontos, hogy e két közösség megfelelő súllyal képviseltesse magát a rendezvénysorozatban. Ennek jegyében egyeztettek arról is, hogy szeptember végén Topolyán vajdasági magyar megnyitót tartanak, mellyel párhuzamosan Magyarországon és Szerbia más térségeiben is lesznek események. A kulturális évad hónapokon átívelő programsorozata a kultúra valamennyi ágazatát és művészeti ágát felvonultatja, külön szerepet kapva Vajdaságban és Dél-Szerbiában egyaránt. Mint fogalmazott, örül annak, hogy vajdasági rendezvények is lesznek, így nemcsak a dél-szerbiai közönség ismerheti meg a magyar kultúra értékeit, hanem a vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek is aktív részesei lehetnek az évadnak. Hozzátette: az államtitkárral a vajdasági magyar kultúrában elért eredményekről és a jövőbeli célokról is egyeztettek, az együttműködést pedig tovább kívánják folytatni.

KARTALI RÓBERT

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​