Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a LEUKA Egyesület akciójának védnöke

Az Akut Leukémia Elleni Küzdelemért Egyesület – a LEUKA programját ismertették a Városháza Médiaközpontjában tartott mai sajtótájékoztatón.

A LEUKA Egyesület rendezvénysorozata keretében 2021. augusztus 6-án, a palicsi Vigadó teraszán és a Nyári színpadon tartandó koncerttel, kiállítással és tribünnel egybekötött esemény az önkéntes vérlemezke-donorok és őssejt-donorok szükségességének tudatosítására irányuló akció része, melyet az Egyesület az Ana és Vlade Divac Alapítvány, az USAID és a Balkan Trust for Democracy együttműködésével szervez.

Az akció védnöke, dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy a mai sajtókonferenciát hősökkel tarthatja, hiszen Tóth Demek Melinda és Predrag Slijepčević legyőzték a leukémiát, majd megalapították és működtetik a LEUKA Egyesületet.

Dr. Pásztor Bálint a program és az Egyesület lehető legnagyobb mértékű támogatására kérte a tájékoztatási eszközöket.

„Az akció lényege az önkéntes vérlemezke-donorok és őssejt-donorok szükségességének tudatosítása. A LEUKA Egyesület jövő pénteken, augusztus 6-án kiállítást, tribünt és koncertet szervez, hogy minél több donort toborozzon. Szerbiában jelenleg kevesebb mint 9000 donor szerepel a nyilvántartásban, pedig 100.000 donorra lenne szükség. Remélem, hogy ennek az akciónak köszönhetően elmondhatjuk majd, hogy akár több száz segítőkész szabadkai is bekerült a nyilvántartásba. Bizonyítsuk újra, hogy Szabadka a segíteni akarók városa.” – mondta a képviselő-testület elnöke.

Tóth Demek Melinda, aki négy éve a transzplantációnak köszönhetően kapott új esélyt az életre, köszönetet mondott dr. Pásztor Bálintnak és mindenkinek, aki segítséget nyújtott ebben az akcióban.

„Velünk lesz a Szabadkai Közkórház Transzfúziós Osztályának csapata is, és nagyon örülünk annak, hogy nálunk ilyen jól működik a transzfúziós terápia. Az őssejt-átültetés a leukémia gyógyításának egyedüli módja. Ezt ma már nem a csontvelőből, hanem vérből végzik. A donor egy öt napos előkészületen esik át, kap egy injekciót, és pár óra alatt már kész is. Jelenleg Szabadkán 90 regisztrált donorunk van, a mi célunk pedig, hogy minél több embert ösztönözzünk arra, hogy jegyeztesse be magát a nyilvántartásba. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor nem volt hiába a fáradozás, mert úgy vélem, hogy a donorok valóságos hősök.“ – mondta Tóth Demek Melinda.

Predrag Slijepčević elmondta, hogy a leukémia halálos betegség, és az egyedüli esély a túlélésre, ha a beteg másoktól kap segítséget.

2005-től Szerbiában az ötödik transzplantációt készítik elő az őssejtdonorok nyilvántartásából, ami lenyűgöző adat. Az önkéntes véradók csaknem 90 százaléka nem is tudja, hogy van lehetőség az őssejt donációra – mondta Slijepčević és hozzátette, hogy Szerbiában jelenleg 2.000 embert kezelnek valamilyen hematológiai betegségben.

Predrag Slijepčević kihangsúlyozta, hogy a donációs eljárás nagyon egyszerű, csupán minimális fájdalommal jár, és felkérte a szabadkaiakat, hogy jegyeztessék be magukat az őssejtdonorok nyilvántartásába.

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)