Szabadka: Ajándék a városnapon született babáknak és az anyukáknak
Plakettel, ajándékutalvánnyal és virággal lepték meg a város napján született három csecsemőt és az édesanyákat Szabadka Város vezetői. Az ajándékokat csütörtök délelőtt kézbesítette dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város képviselő-testületének elnöke, illetve Srđan Samardžić városi tanácstag, aki a polgármestert képviselte.
A városnaphoz kapcsolódó ajándékozás már hagyománynak számít Szabadkán, idén azonban a járványügyi intézkedések miatt nem maguk az érintettek vették át az ajándékokat, hanem a kórház dolgozói az egészségügyi intézmény udvarában, akik azután továbbították a boldog kismamáknak a figyelmességet.
A Szabadkai Közkórház Szülészeti Osztályán szeptember 1-jén, a város napján három újszülött látta meg a napvilágot – egy kisfiú és két kislány. A kisfiút, aki 3.000 grammal és 49 centiméterrel született, a veprődi Bojana Brkić hozta a világra. A 2.900 grammos és 51 centis kislány édesanyja a bajmoki Viktorija Piontek, a 3.180 grammos és 51 centis kislány boldog anyukája pedig az apatini Danijela Malbaša.
Dr. Pásztor Bálint az eseményen kiemelte, hogy ez egyike a legszebb feladatainak, amikor azért tesz látogatást a Szabadkai Közkórházban, hogy gratuláljon az újdonsült anyukáknak gyermekük születéséhez, és átadja nekik az alkalmi ajándékokat.
„Parlamenti képviselőként azt is elmondhatom, hogy a gyermekes családok támogatásáról szóló köztársasági törvény a korábbi években többször is módosult. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó, illetve a vállalkozást működtető anyák is jogosultak a szülői támogatásra és számos más típusú támogatásra, valamint, hogy 2018 óta jelentősen magasabb összegű az anyák számára nyújtott támogatás. Városunk sikeresen követi a köztársasági és tartományi születéspártoló intézkedéseket, és erre az elkövetkező években is hangsúlyt fektetünk” – mondta Pásztor Bálint, aki a városi képviselő-testülete nevében is gratulált a büszke szülőknek.
A szabadkai önkormányzat mindent megtesz a Szerb Köztársaság és a Tartományi Kormány születésserkentő politikájának megvalósítása érdekében és fejleszti a családtámogatási és gyermekjóléti intézkedéseket, mondta a látogatás alkalmával Srđan Samardžić, majd emlékeztetett arra, hogy 2020. február elején a Szabadkai Közkórházban 13 év várakozás után megnyílt a mesterséges megtermékenyítési központ, amelynek építése és felszerelése 300.000 euró beruházást igényelt.
Emlékeztetett továbbá, hogy módosították a határozatot arról, hogy kik lehetnek jogosultak arra, hogy a mesterséges megtermékenyítés költségeit megtérítsék a számukra. Ezzel több házaspár számára vált elérhetővé a támogatást a városi költségvetésből. Kiemelte azt is, hogy még a 2021-es költségvetésben sem csökkentették ezeket a kiadásokat, és nem csökkentették a szociális- és gyermekvédelmi programokra szánt pénzt sem, pedig a takarékoskodás volt a fő elv az idei büdzsé kidolgozásakor. 332 millió dinárt tartalékoltak ilyen célra, így a 15 000 dinár összegű egyszeri támogatást továbbra is rendszeresen folyósítják minden állapotos hölgy számára, illetve a 10 000 dinár összegű szülői támogatást az első gyermek után.
NÉMETH ERNŐ