Szabadka: A közlekedésbiztonság mellett a turizmus fejlődését is serkentik a kerékpárutak

Tanácskozást tartottak a határokon átnyúló kerékpárút-fejlesztésekről

A határszakasz forgalmának optimalizálása – kerékpárutak tervezése és építése elnevezéssel tartottak ma tanácskozást Szabadkán, a Városháza dísztermében. A tanácskozást, amelyen az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Opti-Bike projektum eddig elért eredményeit ismertették, a város két első embere: Stevan Bakić polgármester és dr. Pásztor Bálint, a VKT elnöke nyitották meg.

Stevan Bakić kitűnőnek minősítette a két ország együttműködését, s beszédében a közlekedésbiztonság fontosságát nyomatékosította.

Dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy a kerékpárutak összekötik a határ két oldalán levő településeket, ami elsősorban az ingázóknak fontos, akik napi szinten a másik országban dolgoznak.

Kern Imre, Szabadka alpolgármestere arról beszélt, hogy az IPA programok milyen jelentőséggel bírnak Szabadkán az infrastruktúra fejlesztése szempontjából. Elmondta, eddig mintegy 15 millió euró értékben valósultak meg ilyen programok Szerbiában.

A konferencia keretében elhangzott, hogy a kerékpáros közlekedés, a kerékpárutak kiépítése és a jobb életminőség egymás előfeltételei. A kerékpárutak kiépítése javítja a közlekedésbiztonságot, hozzájárul az egészséges életmód kialakításához, serkenti a turizmus fejlődését, gyorsítja a határátkelést, emellett környezetbarát és költséghatékony közlekedési forma.

Szabadkán 2017. őszén egy nagyobb projekt indult, amelynek köszönhetően Kelebia, Szabadka, Palics és Hajdújárás között kerékpárút épült, illetve Királyhalom és Ásotthalom között is kiépült egy szakasz. Szabadkán a már meglévő 37,4 km kerékpárút mellett még 7,9 km épült meg két fázisban a projektum lezártáig. Az első 3 kilométeres szakasz a kelebiai határátkelőig vezet, és csatlakozik a meglévő, Edvard Kardelj út menti kerékpárúthoz. A másik szakaszban 4,9 km hosszúságú út épült meg, amely a kerékpárfogalom számára köti össze Királyhalom és Ásotthalom településeket. Tompán 3,2 kilométer, Ásotthalmon pedig 6,9 kilométer új kerékpárút valósult meg. Fontos még kiemelni, hogy Szabadka tekintetében egy 25 kilométernyi, míg Tompa vonatkozásában egy 5 kilométernyi kerékpárút-hálózat tervdokumentációja is elkészül a projektum keretében. A projektum összértéke 2,5 millió euró, ebből az EU-s támogatás értéke 2,1 millió euró. A különbséget a települések biztosítják saját forrásaikból. Minderről Újhelyi Ákos köztársasági parlamenti képviselő beszélt, aki korábban a szabadkai városi tanács tagjaként a kerékpárutak építését koordinálta.

A projektum fő lebonyolítója Szabadka, partnertelepülésként pedig Ásotthalom és Tompa vett részt a beruházás megvalósításában. Mindkét település polgármester részt vett a konferencián. Véh László Tompa képviseletében például arról beszélt, hogy a magyar településnek mennyire fontos a beruházás gazdasági szempontból is, hiszen naponta mintegy 200-an járnak át oda dolgozni Szerbiából.

Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő is felszólalt a rendezvényen, aki beszélt az európai zöld megállapodásról, amely irányt mutat arra vonatkozóan, hogy a környezet maximális védelmével hogyan tartható fenn Európa gazdasága. Az Európai Bizottság szerint a világjárvány utáni felépülésnek mindenképp kell, hogy legyen „zöld oldala” is, ezért a következő időszakban 12 millió új állandó munkahely létrehozását szorgalmazza ezen a területen. Az olyan városok, amelyek egyben oktatási központok is, mint például az ausztriai Graz és Szabadka is, fontos, hogy törekedjenek kerékpárutak kiépítésére, ezzel is védve a környezetet, nem utolsó sorban ezáltal az emberi egészséget, az életminőséget is, hívta rá fel a figyelmet úgy értékelve, hogy Szabadka város, Ásotthalommal és Tompával karöltve megtette az ehhez szükséges lépéseket.

A projekt folytatásaként Hajdújárás és Királyhalom között épül meg a kerékpárút egy újabb, másfél kilométeres szakasza.

NÉMETH ERNŐ

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)