Stevan Bakić Szabadka új polgármestere

Dr. Pásztor Bálint a városi képviselő-testület elnöki tisztségét tölti be

Pénteken tartotta meg alakuló ülését a szabadkai városi képviselő-testület, amelynek keretén belül dr. Pásztor Bálint személyében megválasztották a testület elnökét is. Emellett az esküt tett képviselők megválasztották a város új polgármesterét is Stevan Bakić személyében, aki a Szerb Haladó Párt listájáról került be a képviselő-testületbe. Mint ismeretes, június 21-én többszintű választásokat tartottak Szerbiában. A szabadkai helyi önkormányzati választásokon a Szerb Haladó Párt végzett az első helyen, és 31 képviselőt juttatott a városi képviselő-testületbe, míg a Vajdasági Magyar Szövetség listája 22 mandátumot szerzett. A városi képviselő-testületbe képviselőket küld rajtuk kívül a Szerbiai Szocialista Párt, a Szabadka Polgári Mozgalma, a Vajdasági Front, a Bácskai Bunyevácok Szövetsége, valamint az Orosz Párt. 2016 és 2020 között az SZHP és a VMSZ koalíciója irányította a várost, és velük szorosan együttműködött a Bácskai Bunyevácok Szövetsége. A pénteki képviselő-testületi ülés alapján kijelenthetjük, hogy az elkövetkező négy évben sem lesz másként, azzal, hogy ez a koalíció tovább bővült, és az SZSZP, valamint az Orosz Párt is a hatalmi koalícióval tart. A napirendi pontok alkalmával megejtett szavazásokon a Vajdasági Front képviselői több esetben tartózkodtak, illetve nem szavaztak. A szavazatok, illetve a felszólalások alapján Szabadka Polgári Mozgalma számít az egyetlen aktív ellenzéki csoportosulásnak.

Az ülésen a 67 képviselő mindegyike jelen volt, és az új elnök megválasztásáig Nikola Milićević, a legidősebb képviselő töltötte be az elnöki tisztséget. A képviselő-testület új elnökének megválasztása az ülés második napirendi pontjában szerepelt. A tisztségre dr. Pásztor Bálintot, a VMSZ alelnökét, köztársasági parlamenti képviselőt jelölték, aki megválasztása után esküt tett, és az elkövetkezőkben az ő irányításával folyt az ülés.

A képviselő-testületi ülést követően Pásztor Bálint, aki a pártja listavezetője, illetve polgármesterjelöltje volt a júniusi választásokon, nyilatkozott a médiának.

– A VMSZ Szabadkán megduplázta az önkormányzati képviselőinek számát a választásokon, de nem mi győztünk. A kampányban világosan elmondtam, hogy kész vagyok arra, hogy a város polgármestere legyek, amennyiben mi győzünk a választásokon. Szeretnénk megvalósítani az ígéreteinket, szeretnénk megőrizni Szabadka jellegét, illetve szeretnénk, hogy a szabadkaiak 21. századi életkörülmények között élhessenek. Azért, hogy ezen célok megvalósítását biztosítani tudjuk, vállaltam, hogy az elkövetkező időszakban betöltöm a második legmagasabb funkciót. A Szerb Haladó Párttal szeretnénk folytatni az együttműködést, de egy nagyon széles koalíció alakult ki, ami garancia lehet arra, hogy a város polgárainak érdekében folyjon a munka az elkövetkező időszakban – fogalmazott Pásztor Bálint. A politikus emellett azt is elmondta, hogy továbbra is köztársasági parlamenti képviselő és frakcióvezető marad, éppen ezért lemondott a képviselő-testületi elnökként őt megillető fizetésről.

Az ülésen megválasztották a városi képviselő-testület alelnökét is. A funkciót az elkövetkezőkben Nebojša Crnogorac tölti be, aki az SZSZP listájáról jutott be a városi parlamentbe. A testület titkára továbbra is Ladóczki Gyula lesz.

Az ülés előzetes programjában nem szerepelt a település új polgármesterének, alpolgármesterének, valamint a városi tanács tagjainak megválasztása, de a napirendek kibővítésével erre is sor került. A polgármesteri pozícióra a Szerb Haladó Párt kezdeményezésére Stevan Bakićot jelölték, aki előzetes felszólalásában ismertette azon személyek nevét is, akik megválasztása esetén az elkövetkezőkben segítik a munkáját. A titkos szavazáson a 67 szavazócédula közül kettő érvénytelen volt, míg 61 képviselő igennel, négy pedig nemmel szavazott Stevan Bakić polgármesterré való kinevezésére.

Az új polgármester első nyilatkozatában a már megkezdett beruházások befejezésének fontosságát hangsúlyozta, valamint fontosnak tartotta kiemelni a munkanélküliség csökkentését, az iskolák, sportpályák renoválását, valamint több olyan projektumot, amelyek az élet különböző területeit ölelik fel.

– Nagy megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas felelősség Szabadka Város polgármesterének lenni. Ez a karrierem csúcsa. Köszönettel tartozom Aleksandar Vučićnak és a Szerb Haladó Pártnak a belém vetett bizalmukért. Törekedni fogok, dolgozni fogok, és azon leszek, hogy büszkék legyenek a döntésükre, és hogy Szabadka polgárai a mandátumom lejárta után csak pozitív dolgokra tudjanak visszaemlékezni. Folytatni szeretnénk a munkát, amit Bogdan Laban kezdett meg, és az elkövetkezőkben prioritást élveznek a már folyamatban lévő kapitális beruházások, például a palicsi wellnessközpont kiépítése és a Népszínház felújítása. Természetesen új beruházásaink is lesznek, ilyen például a Szabadkai Közkórház, valamint a Városi Stadion felújítása – fogalmazott Stevan Bakić.

Szabadka Város új alpolgármestere Kern Imre, aki az elmúlt négy évben Szerbia Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériumának államtitkári tisztét töltötte be.

Dr. Pásztor Bálint, a képviselő-testület elnöke

Szabadkán született 1979-ben. Egyetemi oklevelet 2002-ben a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán szerzett. A jogtudományok doktora címet 2018-ban szerezte meg. 2018 óta egyetemi docens. 2007 óta köztársasági parlamenti képviselő. A Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági parlamenti frakcióvezetője.

Stevan Bakić polgármester

1967-ben született. A Belgrádi Edzőképző Főiskolán 1999-ben szerzett főedző képesítést. A Niši Testnevelési Karon 2002-ben szerzett tornatanári oklevelet. 2006-ban a kamanci Üzleti Szolgáltatások Karán végzett okleveles közgazdászként. 2008 óta az Elektrovojvodina Kft., illetve a Szerbiai Villanygazdaság áramszolgáltató szabadkai kirendeltségének vezetői tisztségeket betöltő alkalmazottja. 2016 és 2020 között a Szerb Haladó Párt szabadkai városi képviselő-testületi frakciójának vezetője.

B.EM

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)