Soha nem lehet hátradőlni és félrenézni

A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? címmel tartottak múlt pénteken közéleti beszélgetést a IV. Nyárhangoló Fesztivál keretében. Erre a kérdésre Lezsák Sándor, József Attila-díjas költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke válaszolt, illetve megosztotta véleményét a Kárpát-medencei magyarság helyzetével kapcsolatban. A beszélgetést Brasnyó Zoltán, a Pannon Rádió fő- és felelős szerkesztője moderálta. Lezsák Sándor, akinek a lakiteleki háza udvarában tartották meg a sokak által a rendszerváltás kezdeteként definiált Lakiteleki találkozót, személyes, történelmi emlékein keresztül idézte fel a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek folyamatait, amelyeket egyfajta sorsszerű és irodalmi keretben lát. Beszédében hangsúlyozta: a politikai elköteleződés nem lehet távol a valóságtól, és az irodalom, valamint a nemzeti kultúra adja a hiteles eligazodás alapját. A rendszerváltás és annak kezdete tekintetében Pásztor Bálint kevesebb személyes élményről tudott beszámolni, hiszen annak idején gyermek volt, viszont értekezett a tanulságokról, továbbá a rendszerváltásnak köszönhetően és azt követően megkezdett nemzetpolitikai és nemzeti kisebbségi politikai folyamatokról, amelyeknek már ő maga is szereplője, illetve alakítója.

A Magyar Szónak a rendezvény után nyilatkozott Lezsák Sándor és Pásztor Bálint. Az alábbiakban a dr. Pásztor Bálinttal készült beszélgetést olvashatják

– Mivel a közéleti beszélgetés kezdetén élő történelmi személyiségnek nevezte, talán nem éli meg sértésként, ha az Ön számára megfogalmazott kérdésék Lezsák Sándor egy-egy korábbi gondolatából táplálkoznak. „A gyorsan változó világban állandóságra van szükség.” A közelmúltban Ön is hasonló megfogalmazással élt. Mely területeken kellene megvalósulnia az állandóságnak a vajdasági magyarság esetében, és mely területeken a legnagyobbak kihívások?

– Lezsák Sándor a magyarországi belpolitika elmúlt bő három és fél évtizedének egyik emblematikus személyisége, meglátásai mindig helyénvalóak és stratégiai jelentőségűek. Ő azt mondta ki, amit mi mindannyian tapasztalunk kisebbségi sorsban a Kárpát-medencében. A kisebbségi lét és a kisebbségi jogérvényesítés folyamatos, soha véget nem érő küzdelem. Ez a küzdelem az állandóság, az, hogy soha nem lehet félrenézni és hátradőlni. Annak ellenére, hogy arra kell törekedni, hogy szót értsünk a többségi nemzettel, valamint arra, hogy azt követően, hogy önállóan politikai mandátumhoz jutunk saját közösségünktől, koalíciót alkossunk a többségi nemzet legjelentősebb, azaz legtámogatottabb pártjával. Ez szintén Kárpát-medencei jelentőségű cél, tehát nem kizárólag a vajdasági magyar közösségre értendő. Folyamatosan ébernek kell lenni, mert kisebbségi sorsban elég egyetlenegyszer nem odafigyelni, amikor valamilyen törvény módosul a parlamentben, például az oktatásra vonatkozóan, hiszen akkor akár 20 évet is visszalépünk a jogérvényesítés tekintetében. Vagy amikor egy párt, a közösség legitim politikai ereje kikerül a parlamentből, ami velünk 2004 és 2007 között történt meg, a Felvidéken pedig nagyjából 15 évvel ezelőtt, és ott azóta is parlamenten kívüliek. Ezek az időszakok mutatják meg azt, hogy mennyire fontos a folytonosság és az állandóság, mennyire nélkülözhetetlen az, hogy a magyar közösségnek legyen politikai képviselete, amely szót emelhet, intézkedhet, felhívhatja a fővárosban a figyelmet a közösség prioritásaira. Ez az állandóság folyamatos alkalmazkodóképességet is feltételez és vár el a közösség politikai képviseletétől. A közösség mindig kizárólag a magyarság releváns politikai erejére számíthatott és számít az összes megoldandó kérdésben.

– „A változó világban nem elég túlélni, hanem állandóan építkezni, kapcsolatokat teremteni kell, és keresni, még a legnehezebb időkben is, hogy mi az, ami a lehetetlenben lehetséges.” Ez a szellemiség a VMSZ tevékenységét is meghatározza és meghatározta az eddigiekben. Hogyan és merre lehet, kell ezt a jövőben kibővíteni?

– Ebben a tekintetben sem lehet megállni és hátradőlni, hiszen mint azt már elmondtam, bármelyik pillanatban valamilyen veszély leselkedhet a közösségre, és nem feltétlenül kell emögött rosszindulatot sejteni a többségi nemzet releváns politikai ereje vezetőinek részéről. Egy törvényalkotási folyamat nagyon bonyolult, szakértők, hivatalnokok írják a törvényeket, nem mindig politikusok szándékaitól függ minden. Így volt ez például a médiaprivatizáció során az elektronikus médiumok esetében, amikor különböző nemzetközi szervezetek szakértői, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a közösség tagjainak az érdekeit, döntöttek úgy, hogy fel kell számolni az önkormányzati, közszolgálati kisebbségi elektronikus médiumokat. Az elmúlt évtizedekben úgy alakult, hogy a lehető legnehezebb pillanatokban határoztunk igazán fontos kérdésekben. Például 1999-ben, amikor a NATO-bombázás után megalakítottuk az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot, amelyből három évvel később alkotmányos és törvényes kategória lett. Vagy például akkor, amikor 2012-ben, a szerbiai hatalomváltás évében Pásztor István úgy döntött, hogy kidolgoztatja a gazdaságfejlesztési stratégiát. Vagy most, ezekben a zűrzavaros időkben, amikor a 2026 és 2033 közötti időszakra szóló gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozásáról döntöttünk. Ezek azok a kérdések, amelyek elsősorban nem is annyira az identitásmegőrzéshez kapcsolódnak, hanem annak érdekében voltak relevánsak, hogy nemzetrészünk ne csak túléljen, hanem versenyképes maradjon és fejlődjön.

– Lezsák Sándor az organikus szerveződés és az alulról jövő építkezés erejében hisz. Mik ennek a kiemelésre érdemes példái a vajdasági magyar közösségben?

– Rengeteg ilyen példa van, például a Vajdasági Magyar Szövetség is ilyen szervezet volt 1994-ben, azzal, hogy másokkal ellentétben mi nem próbáltunk meg másnak látszani, mint amik vagyunk. Egy évvel a megalakulás után politikai párttá alakultunk, még egy évvel később pedig már parlamenti párttá váltunk, így 1996-tól megkérdőjelezhetetlenül a VMSZ a vajdasági magyar közösségnek nemcsak a legjelentősebb, hanem az egyedüli releváns, országos szintű politikai ereje. De nagyon fontosnak tartom például a szakmai szerveződéseket, amelyek annak ellenére, hogy valóban civil szervezetek és azoknak is kell maradniuk, tudatában vannak annak, hogy akkor lehetnek sikeresek és akkor tudják képviselni tagjaik érdekeit, ha együttműködnek a Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Vajdasági Magyar Szövetséggel mint a közösség releváns politikai erejével. Kiemelném a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét, a mezőgazdasági termelők szervezeteinek az ernyőszervezetét. A kultúra terén ilyen a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a média terén pedig a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, de ilyen a Vajdasági Magyar Jogász Egylet, a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság és a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete. Együttműködve az MNT-vel és a VMSZ-szel, ezek a szervezetek hatékonyan képviselik tagjaikat. Eme szervezetek és azok, amelyeket esetleg nem soroltam fel, együtt tartanak ernyőt a közösség fölé.

– A Magyar Országgyűlés alelnöke szerint be kell lakni az ország minden szegletét. Vajdaságban ezen elv megvalósításának egyik eszközeként emelik ki egyebek mellett a falusi házak megvásárlását támogató programot. Ugyanakkor gyakran találkozunk azzal az érvvel is, hogy a falvak belakásához nem elég házvásárlásban segíteni az embereket, a kommunális vagy akár a szociális, továbbá az egészségügyi ellátórendszer működőképessége ugyancsak fontos szempont, ez utóbbi tekintetében különösen sok a gond. Mik az elképzelései a VMSZ-nek ebben a tekintetben?

– Ebben a kérdésben Szerbia rengeteget tanulhatna Magyarországtól, ugyanúgy, mint például a demográfiai kérdésekben is tanulhatna és tanul is. A VMSZ-nek egyértelműen kiemelt programbeli célja, hogy falun méltóságteljes, XXI. századi életet lehessen élni, ezért küzdünk azért, hogy a helyi közösségeknek erősödjön a jogállása a szerbiai helyi önkormányzati rendszerben. Ugyanakkor figyelembe kell venni a tényt, hogy a szerb néplélek másmilyen, mint a magyar. Itt az élet számos területén sokkal kifejezettebb centralizáció jellemzi a közgondolkodást. Nekünk ilyen tekintetben nehéz Belgrádban mindenkivel megértetni, hogy miért fontos például az, hogy Pacséron működjön a posta, vagy az, hogy Ludasra a köztársasági kormány pénzt adjon a Kosztolányi-ház felújítására. Számos hasonló projektumot lehetne még felsorolni, noha sokan hajlamosak kérdezni, hogy mit tesznek a VMSZ-es politikusok azonkívül, hogy felveszik a fizetést és ülnek a bársonyszékben. Minden település vonatkozásában lehetne ilyen projektumokat említeni az elmúlt 30 évből. A Prosperitati Alapítvány révén megvalósított programok közül nemcsak a házvásárlást támogatót, azaz az eddig megvásárolt 1341 falusi házat fontos megemlíteni, hanem az ugyancsak a falvakhoz köthető földvásárlási programot is. Továbbá immár kimutatható, hogy a falvakban házat vásárló embereknek a körében a gyermekvállalási kedv pozitívabban alakult azokhoz képest, akik nem pályáztak ilyen lehetőségre. Ezért marad ez hangsúlyos eleme a VMSZ politizálásának a jövőben is.

– „A sikerélmény teszi cselekvővé az embert, a sikerélmény erősít.” Volt-e az eddigiekben elég sikerélmény a vajdasági magyar közösségben, továbbá hogy lehet még több sikert elérni?

– Szerintem az a legfontosabb, hogy milyen a hangulat. Reálisnak kell lenni, reálisan kell beszélni, nem szabad nagyobb eredményként felmutatni valamit, mint amekkora az a valóságban, de ugyanakkor nem is szabad lesajnálni, meg nem történtként kezelni azokat, hiszen ezek a mi közös eredményeink. Ezért szoktam gyakran arról beszélni, hogy gondoljuk végig, akár Trianon óta az elmúlt 105 évben, akár 1990 óta mi mindent élt át a közösségünk Vajdaságban. A számos viszontagság ellenére továbbra is életerős közösség a miénk, amely tagjainak a túlnyomó többsége itt képzeli el a boldogulását, itt szeretné leélni az életét, itt pályázik lehetőségekre, itt szeretne fejlődni. Ehhez kell nekünk segítséget nyújtanunk, ösztöndíjprogram, kollégiumi rendszer, gazdaságfejlesztési program megvalósítása, infrastrukturális ügyek képviseletének révén. Nem véletlen, hogy a VMSZ-nek éppen azokban a minisztériumokban vannak államtitkárai, mint amelyekben vannak, hiszen ezek mind vagy az identitásmegőrzés vagy az egzisztenciateremtés szempontjából fontos területeket irányítanak. Van legalább négy olyan konkrét eredmény, amely a VMSZ politizálásához kapcsolódik, és Kárpát-medencei vagy adott esetben akár globális szinten is jelentős. Az első a kettős állampolgárság ügye, amely innen, Vajdaságból indult. Ennek vonatkozásában mindig elmondom, hogy a kettős állampolgárság ügyében megkerülhetetlen szerepe van Ágoston Andrásnak. Mi fogalmaztuk meg és mi jártuk ki ezt az utat, ennek eredményeképpen 2010 óta mindenki a világon rendelkezhet magyar állampolgársággal. A másik a kulturális autonómia, az alkotmányos és törvényes beágyazottsággal, hatáskörökkel. Ez nálunk az MNT révén valósul meg, ilyesmi valamilyen formában Szlovéniában működik még. A harmadik siker a történelmi megbékélés, ami európai szinten kiemelkedő, a negyedik pedig a gazdaságfejlesztési terv, amely szintén tőlünk indult. Ez utóbbi később valamilyen formában mindenhol a Kárpát-medencében elindult, ám ilyen sikereket és számokat csak nálunk produkált. Ehhez kellett a történelmi megbékélés is, az, hogy a többségi nemzet képviselői ne akadályozzák a program megvalósítását. Nekünk, vajdasági magyaroknak az elmúlt bő 3 évtizedből ezekre az eredményekre nagyon büszkének kell lennünk, de a Vajdaság-szerte a falvakban az infrastruktúra fejlesztésének tekintetében elért eredményekre úgyszintén. Van itt mire büszkének lenni, van minek erőt adnia a további küzdelemhez a közösségnek.

– Ha visszatekintünk a közéleti beszélgetés során is elemzett, a rendszerváltás óta eltelt időszakra, úgy az anyaország, mint a vajdasági magyar közösség vonatkozásában, azt látjuk, hogy a nemzetpolitikai és a külhoni nemzeti érdekérvényesítés tekintetében egyaránt sikerült megvalósítani, elvégezni számos célt és feladatot. Ugyanakkor az emberi természetből adódik, hogy az elért, megszerzett dolgokra hajlamosak vagyunk magától értetődőként tekinteni, úgy, mintha ezek mindig is lettek volna és mindig is lennének majd. Külön kihívásként jelenik-e meg ennek a jelenségnek a kezelése a politikai pártok tevékenységében?

– Ismét visszajutottunk ahhoz, amivel kezdtük: a politikában soha nem lehet hátradőlni, a kisebbségi politikában pedig különösen nem. Veszélyes a globális tendencia, hogy a politika egyre inkább hasonlít a show-bizniszre és egyre kevésbé az eredményorientált cselekvésre. Éppen emiatt hoznak a polgárok is egyre inkább érzelmi alapú döntéseket. Ezért szoktam gyakran beszélni arról, hogy az eredményekről kell tudni elszámolni, a munkáról kell tudni beszámolni. Szeretnék hinni abban, hogy az emberek, legyenek magyarok vagy szerbek, az eredményeket méltányolják. Hogy képesek objektíven ítélkezni arról, hogy mi volt 30 vagy 5 évvel ezelőtt, és mi van manapság. Ezek az adatok és az eredmények nagyrészt objektíven mérhetőek. Mindig arra gondoljunk, hogy mi történne akkor, ha nem lenne a közösségnek releváns politikai ereje, amely bármely ügyben szót emelhet és szót is emel, képviseli a közösséget. Ugyanez van Magyarországon is, ezért bízom abban, hogy Magyarországon is a józan ész és a normalitás fog diadalmaskodni.

PESEVSZKI EVELYN