Romokban a tekintély

A hatalmi koalíció az új ügyrendi szabályzatba veti minden hitét – Az ellenzék továbbra is aggódik jogainak megcsorbítása miatt

Az elmúlt hét történései miatt az utolsó jóhiszemű polgárok is ráébredhettek, a Szerbiai képviselőház mindennapjai leginkább egy szappanopera legújabb epizódjára hasonlítanak. A képviselők ahelyett, hogy az őket megválasztó polgárok érdekeit tartanák szem előtt, inkább szitkokat, átkokat szórnak egymásra, sőt, csütörtökön tettlegességre is sor került. Ki a felelős mindezért? Mi az esetleges megoldás? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények.

A parlament tekintélye romokban, az ország legmagasabb törvényhozó szerve pillanatnyilag leginkább egy zsibvásárhoz hasonlítható. Ha egyébként nem is értenek egyet, ennek a kijelentésnek a valóságát a hatalmi koalíció és az ellenzék is elismeri. A képviselőknek pontosan egy héttel ezelőtt kellett volna megkezdeni a parlamenti ügyrendi szabályzat egyes szakaszainak módosítására vonatkozó határozatokról szóló vitát. Az elmúlt munkahét folyamán nem sikerült megkezdeniük azt, a tervek szerint a mai ülésen fognak napirendre kerülni a módosítási javaslatok. Az ügyrend módosítását a hatalmi koalíció indítványozta, véleményük szerint a szóban forgó szakaszok módosításával lendületesebbé válna a parlament munkája, illetve egy-egy törvény elfogadása sokkal rövidebb idő alatt megtörténhetne, valamint a jelenlegi káosz helyzetre is megoldást jelentene. Az ellenzék tiltakozik, szerintük e módon nem a törvények elfogadásának az ideje rövidülne, hanem az ő jogaik. Az ügyrendi szabályzat módosításával kapcsolatban Slavica Đukić-Dejanović, a köztársasági képviselőház elnöke kijelentette, az új szakaszok szinte rá fogják kényszeríteni a büntetések kiszabására. Valamint hozzáfűzte, az ügyrend változtatása magukat az embereket, illetve azok tevékenységét is meg fogja változtatni.

NÉPSZERŰSÉG MINDENÁRON

A képviselőház katasztrofális munkájáért a hatalmi koalíció a felelős, véli Žarko Korać, a Szociáldemokrata Unió elnöke. A B92-nek nyilatkozva hozzátette, a koalíció politikai döntése alapján a parlamentben nem reagálnak az obstrukcióra. Slavica Đukić-Dejanović kijelentésével kapcsolatban elmondta, a parlament elnöke az ügyrend módosítása nélkül is kiszabhatná a szükségszerű büntetéseket, illetve határozataival már réges-régen dinamikusabbá tehette volna a képviselőház munkáját. Korać szerint a kormány azért nem reagál az aktuális parlamenti történésekre, mivel népszerűségét mindenáron meg szeretné őrizni.

– A polgárok valószínűleg úgy hiszik, a parlament saját hibáján kívül olyan, amilyen. A radikálisokat már százszor meg lehetett volna büntetni, erre azonban csak akkor került sor, amikor egyikük a múlt héten megütött egy képviselőt – mondta el az SZDU elnöke, majd így folytatta a bírálatot: – A kormány a legnagyobb felelős, aki azonban ügyesen megbújik, és a parlamenti ügyrendi szabályzatot, Slavica Đukić-Dejanovićot, valamint Nada Kolundžiját hibáztatja a történésekért. Ez így nem helyes. A kormány politikai döntése csak azt védi, ami népszerű.

Korać meglátása szerint a végrehajtó hatalom is elégtelenül végzi munkáját, mivel késnek igen fontos törvények meghozásával. Kijelentése szerint Szerbiában egyetlen egy ember sem tudja biztosan, milyen törvények meghozásával foglalkozik a kormány.

AZ ÜGYREND NEM VARÁZSPÁLCA

Pásztor Bálint, a Magyar Koalíció parlamenti képviselője lapunknak így nyilatkozott a sajnálatos képviselőházi történések kapcsán:

– Az elmúlt hét folyamán a parlamentarizmus szintje olyan alacsonyra süllyedt, amilyenre az elmúlt évtizedek folyamán nem volt példa. A felelősséget mindezért egyrészt a parlament vezetőségénél látom, másrészt a Demokrata Pártnál, a legnagyobb kormányzó pártnál. Az új ügyrendi szabályzattal hátvédként szigorúbban lehet majd azokkal szemben fellépni, akik megsértik a demokrácia legalapvetőbb játékszabályait. Viszont az ügyrend sem varázspálca. A képviselők felelősségérzetének is meg kell többszöröződnie. A Vajdasági Magyar Szövetségben úgy gondoljuk, képviselőnek lenni, illetve lehetőséget kapni a polgárok érdekeinek a képviseletére, mindenféleképpen megtiszteltetés. Ezzel összhangban kellene a képviselőház mind a 250 képviselőjének viselkednie – jelentette ki Pásztor Bálint.

Aleksandra Jerkov, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselője szintén bírálta a parlamenti történéseket.

– Ami az elmúlt két hét folyamán a parlamentben történik, az mind a polgárok, mind a képviselők, mind a parlament intézménye szempontjából is felháborító. Meglátásom szerint az új ügyrendi szabályzat alkalmazása a jelenlegi problémák nagyobb hányadát megoldaná. Ezenkívül hatékonyabbá válna a képviselőház munkája, a képviselők pedig minőségesebb keretek között tudnák végezni azon feladataikat, amelyek miatt a polgárok megválasztották őket – nyilatkozta a VSZL képviselője a Magyar Szónak.

ÚJ VÁLASZTÁSI RENDSZER

Sonja Liht, a belgrádi Politikai Kiválóság Alapítvány elnöknője, politikai szakértő, valamint Jovo Bakić szociológus egészen más megoldást látnak a parlament munkájának hatékonyabbá tételére. Az általuk felállított elmélet szerint csakis a választási rendszer megváltoztatásával lehetne hatékonyabbá tenni a képviselőház munkáját, vagyis, ha újra bevezetnék a többségi választási rendszert.

– Amit mi, polgárok látunk a parlamenti közvetítéseken, sajnos egyértelműen bizonyítja, azok az emberek, legalábbis egy részük, akiknek felelőssége lenne irányítani az országot, sajnos nem veszik komolyan a munkájukat. A jelenlegi képviselőház semmi esetre sem tölti be azt a szerepet, amit kellene – nyilatkozta Liht.

– Ha a régi, vagyis a jelenlegi választási rendszer alapján kerülne sor rendkívüli választásokra, az nem oldaná meg a gondokat. Csakis egy új választási rendszer, vagyis a többségi rendszer bevezetése enyhíthetné a jelenlegi parlamenti viharokat. A többségi választási rendszer alapján megszervezett választások a Szerb Radikális Párt legfeljebb hat, vagy még annál is kevesebb képviselőjét juttatnák a parlamentbe, s már ez rendkívül nagy lépést jelentene a megoldás irányába. Egyszerűbben mondva, a köztársasági képviselőházban nem szabad hatáskört adni azoknak a pártoknak, akiknek egyetlen olyan tekintélyes tagja sincs, aki szót tudna érteni más politikai csoportosulások tekintélyes tagjaival – részletezte elméletét Bakić.

A többségi választási rendszer bevezetéséről szintén megkérdeztük Pásztor Bálintot, aki kihangsúlyozta, ahogy az ügyrendi szabályzat módosítása, úgy a választási rendszer megváltoztatása sem biztosíték a képviselőház demokratikus és minőségi munkájára.

– Véleményem szerint a választási rendszer nem fog a közeljövőben módosulni, ám mint lehetőséget, mindenféleképpen mérlegelni kell. Meglátásom szerint a jelenlegi szabályok szerint kellene biztosítani a parlament eredményes munkáját. Ha esetleg mégis napirendre kerül a választási rendszer módosítása, akkor számunkra az a legfontosabb, hogy az alkotmánnyal összhangban továbbra is biztosítsuk a kisebbség megfelelő parlamenti képviseletét – hangsúlyozta ki lapunknak Pásztor Bálint.

Azon kérdésünkre, miszerint az új választási rendszer bevezetése a vajdasági magyarság szempontjából vonhatna-e negatív következményeket maga után, Pásztor Bálint elmondta, az új rendszerrel azok a pártok járnának jól, amelyek köreiben erős, tiszteletreméltó személyiségek is fellelhetők. Véleménye szerint a vajdasági magyarság, illetve a Magyar Koalíció is fel tud mutatni ilyen személyeket, tehát a rendszer bevezetése esetén a lakosságnak nem lenne oka aggodalomra.

Aleksandra Jerkov nem csak egy kérdőjellel illetné a többségi választási rendszer bevezetését.

– Ennek a választási rendszernek a hatékonysága is vitatható. Elég megnéznünk Vajdaságot, ahol részben a többségi választási rendszer alapján történnek a választások. Megfigyelhető, a polgárok a rendszer ellenére nem személyekre szavaznak, hanem a pártokra – nyilvánította ki véleményét lapunknak Jerkov.

PESEVSZKI EVELYN

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​