Rehabilitáció és kárpótlás

Lakossági fórumot tartottak Zomborban

Pásztor Bálint és Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői voltak a vendégei a zombori Megyeházán rendezett csütörtök esti lakossági fórumnak. A díszterem megtelt érdeklődőkkel, a bácsgyulafalviak viszont a hóátfúvásokban megrekedt járművek által eltorlaszolt úton nem jutottak el a tájékoztatóra, amelyen Pásztor Bálint az időszerű politikai helyzetet elemezte, kitért a küszöbön álló választásokra, illetve ismertette a rehabilitációs, valamint a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény megalkotásának folyamatát, és szólt azokról a vajdasági magyarság számára is fontos törvényekről, amelyeket vélhetően már az új összetételű parlamentnek kell elfogadnia. Elmondta, hogy a VMSZ parlamenti képviselői következetesen kiálltak amellett, hogy a vagyon visszaszármaztatását szabályozó törvény nem lehet diszkriminatív, aki a múlt század negyvenes éveiben eleget tett a behívónak, nem minősíthető automatikusan háborús bűnösnek, de a szerb pártok nem akarták megérteni, hogy a felelősség mindig egyéni, nem pedig közösségi, miként azok sem háborús bűnösök, akiket az 1990-es években mozgósítottak, csak azok, akik bizonyíthatóan háborús bűnt követtek el.

– Tragikusnak tartom, hogy 2011-ben úgy került elfogadásra a kárpótlási törvény, ahogyan az megtörtént, de a rehabilitációs törvény korrigálja az előírt helyzetet, az egyéni felelősségre utal vissza a kollektív bűnösséggel szemben. A rehabilitációs törvény a helyére tette a dolgokat – mondta Pásztor Bálint.

Varga László részleteiben ismertette a két törvényt. Hangsúlyozta, hogy legelőbb annak megállapítására van szükség, hogy milyen módon került elvételre a vagyon: amennyiben nem kötődött vélt bűnösséghez, hanem államosították, kisajátították, a kollektivizálás egyéb módszereivel tulajdonították el, akkor a vagyon visszaszármaztatásához nincsen szükség előzetes rehabilitálásra. Amennyiben a bűnösség vélelme mellett került elkobzásra a vagyon, előbb a rehabilitációs eljárást kell lefolytatni.

– A rehabilitációs eljárásra öt év áll rendelkezésre, a vagyon visszaszármaztatására viszont két éven belül el kell indítani az eljárást. Az adhat be ilyen jellegű kérelmet, akitől a vagyont elvették, illetve annak örököse, amennyiben más országban nem kapott kárpótlást – magyarázta Varga László.

Azt is elmondta, hogy nem egyszerű az eljárás, rengeteg adatra és dokumentumra van hozzá szükség, de létezik letölthető kérelmezési űrlap, és a CMH zombori információs irodájában jogász áll az érdeklődők rendelkezésére, aki az egyszerűbb ügyekben nyújt segítséget, hamarosan pedig elkészül azon magyarul beszélő ügyvédeknek a listája, akik közül azok választhatnak, akiknek összetettebb ügyük kapcsán szakmai jogképviseletre lesz szükségük. Március elsejétől a meghatalmazott postahivatalokban mód nyílik a vagyon-visszaigénylés átadására, és a közeljövőben föláll a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség újvidéki kirendeltsége is.

Varga László arra is fölhívta a figyelmet, hogy a hiányosan beadott kárpótlási igényeket az ügynökség elutasítja, hiánypótlásra nem lesz lehetőség, viszont a kiegészített dokumentációt újra be lehet nyújtani. Az elbírálás ideje egyszerű ügyekben fél év, összetettebbek esetében egy év. Ahol lehet, természetben zajlik a kárpótlás, termőföld esetén cserelehetőség is fönnáll, vagyis, ahol nem adható vissza az eredeti parcella, hasonló minőségű szántót kínál föl az állam. Egyéb esetek során értékpapírokban történik a kárpótlás. Az állam a megítélt kárpótlás összegének tíz százalékát, de legfeljebb 10 000 euró összegig azonnal kifizeti, a többit részletekben folyósítja.

A rehabilitációs eljárás költségmentes, a visszaszármaztatási viszont részben ingyenes, részben költségtérítéses – hallottuk a zombori lakossági fórumon.

szikics

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​