Pásztor: Minden vajdasági magyarnak példát kell mutatnia a választáson

Szabadkán tartotta meg szerdán regionális lakossági fórumát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amelyen a párt tagjai és szimpatizánsai megtöltötték a Sportcsarnokot. A rendezvényen elhangzott, hogy Magyarország számára kulcsfontosságú a nemzeti kormány megőrzése, és a vajdasági magyarokat arra biztatták, hogy az április 12-i választáson a Fidesz mellett döntsenek.

A felszólalók egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a közelgő választás a vajdasági magyarság jövője szempontjából is meghatározó. Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a közösség jelentős támogatásokban részesült, amelyek hozzájárultak az autonómia tartalommal való megtöltéséhez és a szülőföldön való boldoguláshoz.

Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke beszédében a közösség egységét és a kiszámíthatóság iránti igényt hangsúlyozta, rámutatva, hogy a vajdasági magyarok számára a biztonságot az erős érdekképviselet és a nemzeti kormánnyal való együttműködés jelenti. Hangsúlyozta, hogy a választáson való részvétel közös felelősség.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese is szólt a jelenlővőkhöz, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani választás tétje túlmutat Magyarország határain. Beszédében az egység és az összefogás fontosságát emelte ki, valamint azt, hogy minden vajdasági magyar szavazata számít.

Kiemelte, hogy az elmúlt évek nemzetpolitikája kézzelfogható eredményeket hozott, különösen a gazdaságfejlesztési programok révén, amelyek számos család számára biztosítottak előrelépést. Hangsúlyozta, hogy ezek az eredmények csak akkor őrizhetők meg, ha a választók a stabilitás mellett döntenek, és aktívan részt vesznek a szavazáson. Kitért arra is, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben a béke és a biztonság megőrzése kiemelt jelentőségű.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke videóüzenetét Pásztor Bálint felszólalása előtt játszották le. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az anyaországiaknak ma nagyobb szükségük van a határon túli magyarok példájára és erejére, mint valaha. Kiemelte, hogy a történelem azt tanítja, a Kárpát-medencei magyarság csak egységben lehet sikeres, és közös érdek, hogy az elvégzett munka eredménye a nemzetet gyarapítsa, ne pedig egy háború következményei vesszenek el.

A fórum végéhez közeledve Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke szólalt fel, aki beszédében a közösség felelősségét és szerepét hangsúlyozta. Arra szólította fel a jelenlévőket, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy Magyarország miniszterelnöke továbbra is Orbán Viktor legyen.

Kiemelte, hogy minden vajdasági magyarnak példát kell mutatnia a választáson, különösen a nemzethűség, a közösség melletti kiállás és az együttműködés terén. Rámutatott, hogy a vajdasági magyar közösség eddig is egységesen lépett fel, és meggyőződése szerint ezúttal is hasonló arányban támogatják majd a nemzeti oldalt.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a közösségnek nemcsak saját maga miatt kell aktívnak lennie, hanem azért is, mert példát mutathat az anyaországi magyaroknak. Kitért arra, hogy a választás elsősorban Magyarországon dől el, ugyanakkor a határon túli magyarok szerepe is jelentős. Hangsúlyozta, hogy az egység és az összefogás megőrzése kulcsfontosságú a jövő szempontjából.

Az eseményen elhangzott az is, hogy amennyiben Magyarországon megmarad a nemzeti kormány, folytatódhatnak a vajdasági gazdaságfejlesztési programok, és a helyi magyar közösség továbbra is számíthat a támogatásokra.

A rendezvény során interaktív beszélgetésekre is sor került, amelyekben fiatalok, ösztöndíjasok és civil szereplők számoltak be tapasztalataikról és a különböző programok hatásairól.

A fórum hanem Dér Heni fellépésével zárult.

FEHÉR SZILVIA

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​