"Pásztor Bálint lenne alkalmas polgármesternek"

Ágoston András, a történelmi VMDK, majd a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökeként vált ismertté a politikai közéletben. A Kisebbségi Fórum civil szervezet keretében 2003-ban azért indított Hírlevelet, hogy megfigyelőként is foglalkozhasson a Kárpát-medencében alakuló magyar–magyar viszonyokkal. A civil szervezet és a Hírlevél a politikai életben felületet biztosít a nemzetben gondolkodó publicistáknak, és serkenti a politikai véleményalkotás demokratikus formáit.

Ágoston András írását erről a portálról vettük át.

„Ez év június 21-én választásokat tartanak Szerbiában. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) három szinten állít listát. Mind a köztársasági és a tartományi, valamint az önkormányzati választásokon állított listája a 4-es számot viseli.

A VMSZ az egyetlen a szerbiai kisebbségi szervezetek közül, amely nem kis felelősséggel bír a jó nemzetközi kapcsolatok fenntartásában. Azzal, hogy mára fontos elemévé vált a magyar–szerb államközi kapcsolatokban a migránsügyi, valamint a gazdasági együttműködés sok szegmensében, egyszerre segíti a vajdasági magyarokat, de a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációját is.

Az elmúlt időszak bebizonyította, az államközi együttműködésnek ez a sajátos modellje hasznára válik mind a magyar, mind pedig a szerb államnak. Konkrétabban, tekintettel arra, hogy a nemzeti oldalnak mindkét országban döntő befolyása van az államéletre, de a fontos társadalmi folyamatokra, az egyre stabilabb magyar–szerb együttműködés előreviszi a régiók közötti kapcsolatokat is.

Érthető, hogy a választásokkal összefüggésben, lévén, hogy a VMSZ és az uralkodó Szerb Haladó Párt (SNS) jelenleg is stratégiai partnerek, a gyümölcsöző együttműködés mindkét pártnak elemi érdeke.

Ebben az együttműködésben némely káderügyeket és a nagyobb önkormányzatokat nemigen lehet megkerülni. Szabadka mindenképpen ilyen, mindkét fél számára a választási kampányban is fontos téma. Még konkrétabban, volt róla szó, hogy Szabadka jelentősége megkívánná, hogy a következő mandátumban magyar polgármestere legyen. Pásztor István, a VMSZ elnöke vélhetően erre is gondolhatott, amikor napokban kijelentette, a cél az, hogy „a legjobb emberek kerüljenek az önkormányzatokba”.

Nemcsak felpörgő választási kampány okán felmerül a kérdés: ki lenne a legjobb a Szabadka polgármesteri posztján? Figyelemmel a szakmaiságra, a politikai tapasztalatra, nemkülönben akár a közeljövő politikai kihívásokra, erre a posztra a legalkalmasabbnak látszik dr. Pásztor Bálint, aki a szabadkai önkormányzati választásokon egyben a VMSZ listavezetője is.

A már említett területeken kívül alkalmasint ő veheti fel a legeredményesebben a küzdelmet a vajdasági magyar balliberálisokkal. Akik Szabadkán a jelenlevő szerb balliberálisokkal szövetségben állnak versenybe a polgármesteri posztért.

Ilyen értelemben a Szabadka egyik előjátéka is lehet a Fidesz–KDNP pártszövetség és magyarországi ellenzék közötti majdani választási küzdelmének. Az ok egyszerű: a vajdasági balliberálisok egyaránt rendelkeznek magyar és szerb gyökerekkel is. Hiszen Soros és az általa képviselt ideológia, ahogy más országokban, jelen van Szerbiában is. A globalizmus elleni sikeres küzdelem pedig érdeke Magyarországnak, Szerbiának és persze a vajdasági magyarságnak is.”

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)