Pásztor Bálint: A vajdasági magyar közösség helyzetéről is szó esett Budapesten

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, illetve a párt szerbiai parlamenti frakciója is jelen volt Budapesten, az Országházban megtartott Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF), amelyen az anyaországi és a határon túli magyar közösségek parlamenti képviselői vettek részt. A tanácskozást Kövér László, az Országgyűlés elnöke vezette, de felszólalt Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, aki az ülés előtt fogadta a külhoni magyar közösségek vezetőit.

Pásztor kiemelte, hogy a 2024-es novemberi újvidéki tragédiát követő tiltakozáshullám után Szerbiában politikai stabilizáció következett be, és a színes forradalmi kísérlet nem tudta megingatni az intézményrendszert.

Felszólalásában kitért a Prosperitati Alapítvány legutóbbi pályázati felhívásaira is. Mint elmondta, az 58. és 59. pályázati körben közel 1.000 pályázat érkezett, elsősorban pályakezdő vállalkozók és falusi házvásárlók részéről.

Pásztor Bálint arról is beszámolt, hogy a VMSZ elnöksége és tanácsa egyhangúlag elfogadta a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját a 2026–2033 közötti időszakra, amely több mint egyéves szakmai munka eredményeként készült el, és a következő évek közösségi fejlődésének iránytűje lehet. Hozzátette, hamarosan közvita indul a Vajdasági Magyar Közösség Mesterséges Intelligencia Stratégiájának tervezetéről is, amely a digitális korszak kihívásaira kíván választ adni.

A VMSZ elnöke beszélt arról is, hogy közel negyven év után ismét rendszerben kerültek ki kétnyelvű útirányjelző táblák Zentán, Topolyán és Magyarkanizsán, és a kezdeményezést hamarosan további vajdasági önkormányzatokban is folytatják. Emellett megemlítette, hogy a szerb parlament módosította a tankönyvtörvényt, amely a nemzeti kisebbségek számára fontos tankönyvcsomagot is tartalmaz, valamint magyar nemzetiségű alkotmánybírót választottak prof. dr. Dudás Attila személyében.

A fórum végén elfogadott állásfoglalás arra hívja fel a magyar képviselőket és választópolgárokat, hogy a közelgő választásokon erősítsék meg Magyarország szuverenitását és a határokon átívelő nemzetpolitikát, valamint álljanak ki a kárpátaljai magyarság mellett.

A vajdasági magyar közösséget képviselő küldöttség tagjaként a VMSZ teljes szerbiai parlamenti frakciója jelen volt a rendezvényen, valamint dr. Juhász Bálint, a tartomány képviselőház elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő is.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​