Parlamenti vita az expozéról

BELGRÁD - A kormánypártok támogatják a programot, az ellenzékiek nem hisznek a minisztereknek.

A kormányfői expozéról szóló parlamenti vitában Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy támogatják a kormányt, nem a tisztségek miatt, hanem azért, mert a haladókkal együtt normális és tisztességes országot kívánnak építeni. Szerinte a kormányalakító által ismertetett program konkrét intézkedéseket tartalmaz a következő négy évre. A VMSZ azért nem kért miniszteri posztot, mert nem tartaná helyesnek olyan helyzetben, amikor egy párt a választásokon megszerezte a szavazatok több mint felét.

Dragan Đilas, a demokraták vezetője azt mondta, hogy valójában nem új kormányról, hanem csak átalakításról beszélhetünk, hiszen helyet cserél a miniszterelnök és első helyettese. A tárcavezetőknek Đilas megadja a 100 napos türelmi időt. Egyetért Vučićtyal abban, hogy nem kell csökkenteni a nyugdíjakat, mert azok már így is alacsonyak.

Az Új Demokrata Párt vezette koalíció nem fog az új kormányra szavazni – jelentette ki Marko Đurišić frakcióvezető. Arra hivatkozik, hogy a miniszterek nem eléggé bizalomkeltőek, és nem fogják megvalósítani a kitűzött célokat. Koalíciós partnere, Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke javarészt egyetért a kormány terveivel, viszont kételkedik abban, hogy csökken a közalkalmazottak száma. Nehezményezi, hogy Vučić az expozéban meg sem említette Vajdaságot.

A szocialisták meg vannak győződve arról, hogy hatékony és felelősségteljes lesz a kormány. Támogatják a programot, a célokat és a személyi megoldásokat – közölte Đorđe Miličević szocialista képviselő. Utalt arra, hogy az expozé minden feladat elvégzését pontos határidőhöz kötötte.

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​